Kiemelt hírek

Robbie és Rory megmenti az MMA hírnevét?

2015. április 7. | szerző SzlobMil | Cicaharc

Az UFC (Ultimate Fighting Championship) váltósúlyú bajnoka, Robbie Lawler (25-10) és első számú kihívója, Rory Macdonald (18-2) nemrég bemutatták, hogyan viselkedik két híres úriember a médiában egy bajnoki döntő előtt.

Mindannyian tudjuk, hogyan vezetik fel most és hogyan vezették fel a közelmúltban az UFC nagyágyúinak címmérkőzéseit, ezért úgy tűnik, mintha Rory és Robbie nem egymás ellen, hanem egymással karöltve készülne fel egy közelgő mérkőzésre. Ők ketten egyszer már megmérkőztek egymással – úgy is mondhatnánk, hogy rendezték soraikat –, és a pontozóbíróknak nehéz dolguk volt, de végül Robbie-t látták jobbnak.

Pedig két ellenfélnek még ebben a sportban sem kötelező utálnia egymást. Az MMA megosztja az embereket. Vannak, akik szerint nem is sport, de vannak olyanok is, akik szó szerint rajonganak érte, és a cirkuszért, ami vele jár. 

Nos, az MMA, azon belül is két fekete öves mester most megmutatta, hogy így is lehet ezt csinálni. Persze a poén kedvéért felolvastattak velük pár szitokszót és kamu beszólást, ami még így is valódibbnak tűnt annál, amit Conor McGregor művel Jose Aldóval… A kérdés csak az, hogy melyik mérkőzésre lesznek az emberek jobban kíváncsiak: a csendes gyilkosok, vagy a botrányos, harsogó fenegyerekek összecsapására?

Comments

comments

2 komment

  1. Oldal hivatkozás: Rory Macdonald “piszkosabb” MMA-t szeretne Budomagazin.hu

  2. Oldal hivatkozás: TKO lett az ötmenetes, már most legendás horrormeccs vége Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.