Kiemelt hírek

Kimbo könyörtelenül kiütötte Ken Shamrock-ot, de bundát kiáltanak

2015. június 22. | szerző SzlobMil | MMA

Nem történt nagy csoda a Bellator 138. eseményének fő, amolyan szenzációhajhász mérkőzésén. A submission-specialista Ken Shamrock (28-16, 23 szub) tette azt, amit tennie kellett: levitte a földre Kimbót, ahol egy háromszög-fojtással kis híján lefegyverezte a bokszolót. Kis híján…, Slice ugyanis kiszabadult, és kiütötte ellenfelét.

A két perc, huszonkét másodpercig tartó mérkőzés befejezéséül szolgáló találatot, amit Kimbo bevitt, egy másik szögből is megörökítették, innen már jól látható, mekkorát kapott szegény Ken:

kimbo-knockout

Azzal, hogy az 51 éves Kent összeengedték a 41 éves Kimbóval, a promóció egyértelműen a szenzációt hajhászta, ami valljuk be, sikerült is nekik. A Shamrock-Slice párharc az egész világon felkapott téma lett, de nem mindenhol nézték jó szemekkel a történéseket.

A legtöbben gyanúsnak és bundázottnak találták a fent látható mérkőzést – még az UFC kommentátora, Joe Rogan is kifakadt: nem érti, hogy egy akkora tapasztalattal rendelkező földharcos, mint amilyen Shamrock, miért nem tudta megfelelően kivitelezni a győzelem biztos zálogát jelentő háromszög-fojtást.

 

Comments

comments

2 komment

  1. Oldal hivatkozás: Az elemző szerint nem volt bunda a Kimbo – Shamrock meccs Budomagazin.hu

  2. Oldal hivatkozás: Shamrock visszavágna Kimbónak Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.