Kiemelt hírek

A Szuperember megverte Sivert, aztán rátámadt Jose Aldóra

2015. január 20. | szerző SzlobMil | MMA

A titkos laboratóriumokat is megjáró, mindenkit lenyűgöző Conor McGregor (17-2, 5-1 UFC) egy nagy lépéssel ismét közelebb került az UFC pehelysúlyú divíziójának abszolút trónjához. A második menetben ugyanis kegyetlenül kiütötte legújabb kihívóját, Dennis Sivert, akinek mérlege ezzel 22-10-re csappant.

CONOR

Siver egyszerűen nem bírta azt az iramot, amit Conor diktált – gyengébbnek, lassabbnak és technikátlannak tűnt a ragyogó UFC-sztár fényében. Az első menetben súlyos fejrúgásokat és balegyeneseket kapott, bal szeme megsérült. Ha már talpon nem bírt ellenfelével, Dennis megpróbálta a földre vinni riválisát, de ezzel sem járt sikerrel. A második menet elején szinte borítékolni lehetett az összecsapás végkimenetelét… McGregor végül egy erős balegyenessel a padlóra küldte Oroszországban született német ellenfelét, ahol még full mountban megsorozta könyökével és ökleivel az akkor már inaktív harcost; a bíró ekkor szüntette be az egyoldalú harcot:

A show ezután folytatódott, sőt, ekkor indult be igazán. McGregor a TKO után a közönség felé fordította tekintetét – szemei előtt csak a helyszínen is jelen lévő Jose Aldo (25-1) volt, a súlycsoport jelenlegi bajnoka. Amikor megtalálta célpontját, az ír harcos felugrott a ketrec tetejére, átgördült rajta, és a közönség sorai közé vetette magát, majd megindult Aldo felé. Rákiáltott a brazilra, de ennél több nem történt, Aldo csak mosolygott az egész produkción.

Forrás: sherdog.com

Comments

comments

2 komment

  1. Oldal hivatkozás: Csibész vagy bunkó? Budomagazin.hu

  2. Oldal hivatkozás: 18+: Új amazon született. A neve: Joanna Jedrzejczyk Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.