Tudja-e ön, hogy mi a különbség az okinawai és a japán karate között? Fel tudna sorolni kilenc eltérést? Ha ezekre a kérdésekre akár egyszer is nemmel válaszol, akkor ezt a cikket szeretni fogja.
Egy karatés nem halhat meg úgy, hogy ne látogatott volna el Japánba, a karate őshazájába – mondják a beavatottak. Ha már megteremtettük magunknak a hosszú és drága utazás feltételeit, gondolkozzunk el azon, hogy a szigetország mely részére látogatunk el. Nyugodt szívvel tudjuk ajánlani Okinawát, a karate tényleges szülőföldjét. Lássuk, miben különbözik a “szigeti stílus” az univerzális japán módszertől?
Az okinawai karatéban magasabbak az alapállások, mert testünknek ez a testtartás sokkal természetesebb. Látják, mindjárt az elején egy “jó hírrel” kezdünk. A mély alapállásokat sokszor jogosan érezhetjük erőltetettnek, főleg, ha – a japánokhoz képest – magasak vagyunk. Akár még fájdalmasak is lehetnek ezek az állások, ha rosszul kivitelezzük őket. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a magas állásoktól nem erősödik meg a lábunk, és állóképességünket, kitartásunkat sem fejleszti.
Az okinawai karate alapállásai nem ezért lettek magasak, hanem azért, mert a stílus alkotói praktikusnak gondolták azokat az önvédelemben. Hogy miért? Egyszerű: könnyebben fel tudjuk venni ezeket az állásokat a mindennapos testhelyzetünkből.
Ha már eljutottunk Okinawába, ne lepődjünk meg azon, ha sokszor halljuk azt a szót, hogy: “imi”. Ez magyarra lefordítva “értelmet” jelent. Jobb, ha tudjuk, hogy az okinawai karatéban egy technika értelme és létjogosultsága fontosabb, mint az, hogy a technikát hogyan kivitelezik. A japán karatéban mindez teljesen fordítva van. Három dolog miatt:
Egy japán Sensei nagyon mélyen belemegy a kata (formagyakorlat) részleteibe (hogyan fordítsd a csípőd, hova helyezd a lábfejed, hova helyezd át a súlyod, stb). Ezzel szemben egy okinawai sensei inkább arra emlékeztet, hogy a kata miért jött létre, mi az eredeti rendeltetése.
A japán karatéban a verbális és mondhatni univerzális kifejezés, az OSU! (melyről bővebben itt olvashat) szinte bármikor, bárhol előfordulhat. A bevett szokást már az MMA-sok (kevert harcművészet) és a BJJ-sek (Brazil Jiu Jitsu) is átvették – mégis, Okinawában soha, de soha nem használják. Helyette van a “Hai!”.
Amikor a karatét Japánban bemutatták, szinte minden megváltozott. Az emberek elkezdtek versenyezni. A legtöbb ember nem tudja, de a japán karatésok megváltoztatták a katák egy részét, és új kumités technikákat találtak ki azért, hogy több pontot tudjanak elérni a bajnokságokon. Egy okinawai tanító soha nem fogja tanítani a pörgő fejrúgást.
Okinawában ma is versenyeznek, de megközelítésük jelentősen különbözik. Okinawában a karate nem sport, hanem életstílus. A karate kulturális identitásuk szerves része. Ez valóban így van – a karate öröksége szinte mindenhol, mindig fellelhető Okinawában, ezért a verseny értelmét vesztette.
A japán karatéban a “kime” koncepciója nagyon fontos. A kime szó a kimeruból ered, ami szó szerinti fordításban annyit jelent: “elhatározni”, vagy “megjavítani”. A kime valójában a technika végén lévő azonnali leállást jelzi. Az okinawai karatéban van egy másik kifejezés és, ez a Chinkuchi. Okinawában ugyanis nem fontos, hogy egy adott technika után azonnal leálljunk.
E helyett inkább az a fontos, hogy az összes energiánkat az ellenfél irányába összpontosítsuk – pontosan ezt mutatja feljebb Bruce Lee. Minden a test teljes erejéről szól…
A japán karate többnyire puszta kezes harcművészet. Okinawában ehhez képest szinte minden dojóban lógnak fegyverek a falon. Ezeket a kobudo (a karate ősi harci eszközeivel való gyakorlás) használják. Az okinawai karate persze nem pusztán fegyveres harc, de régen Okinawa egy nagyon veszélyes hely volt. Ha az ember nem gyakorlott a fegyverek használatában, akkor nehezen tud védekezni ellenük. A régi karatemesterek ezért a kobudo mesterei is voltak.
Az okinawai karatemesterek mindig hangsúlyozzák a fizikai kondíció és erő létfontosságát. Ha az ember gyenge és törékeny, nem tudja magát hatékonyan megvédeni. Hogy ezt az állapotot elkerüljék, régen rengeteg eszközt alkottak meg azért, hogy a testet megfelelően lehessen edzeni, erősíteni. Ezeket még ma is használják, ellentétben a japán karatéval.
Míg a japán karate a harcokat nagy távolságokból “közelíti meg”, az okinawai karate inkább a rövidebb, közeli távolságokban gondolkodik. Itt jön be a képbe a tuidi, ami egy okinawai technika. A módszer különböző fogásokra, szorításokra, és az ellenfél ízületeinek kicsavarására szorítkozik. Itt megtalálható majdnem az összes “piszkos” technika: fojtások, dobások, nyomópontok és idegkötegek támadása, stb.
Ezek rendkívül hatásos technikák, mégsem tanítják őket a japán karatés dojókban.
Ahogy az tisztán látszódik, az okinawai karaténak megvannak a maga sajátságai. Ezeket jobb, ha testközelből éljük át és gyakoroljuk, erre pedig a legjobb módszer az, ha a Sensei csak velünk foglalkozik.
Ezért olyan nehéz egyszerre tömegek, vagy csoportok számára továbbadni az okinawai tudást. Hogyan lehet, hogy a japán karatét mégis hatalmas tömegek számára is oktatják? Azért, mert a stílus minél gyorsabb átörökítése a cél. Ez a jelenség az oka annak, hogy a japán karatés mozgalmak nagyobbak és egyszerűbbek, mint az okinawaiak. Magyarán könnyedén át kell adni a tudást az emberek tömegeinek.
Okinawában ez az egész pont fordítottan működik – egy okinawai dojóba maximum 10-15 ember fér be. Ezek a spártai körülmények sokkal jobban elősegítik az egyén fejlődését.
A cikket Jesse Enkamp írásából fordítottuk, aki megemlítette, hogy a fenti pontok csupán általánosítások, amik saját, személyes tapasztalatai alapján íródtak. A szerző szereti mindkét világot vegyíteni egymással, és szeretne egy utolsó, tizedik pontot megemlíteni még:
Okinawában állítólag senki sem fél a másiktól a teremben. Nincs rivalizálás, és a Sensei sem lebeg a föld felett. Az okinawai tempó lassúnak tűnhet az “ölj, vagy megölnek” japán karate tempóhoz képest, de Jesse a trópusi hőséget okolja ezért.
Forrás: karatebyjesse.com
Nagyon tetszett acikk.Örömmel fogadnám mégtöbb cikk leközlését is.Hasznos informácó!