Kiemelt hírek

Omote, Ura, Honto – A bunkai háromféle megközelítése…

2014. augusztus 4. | szerző SzlobMil | Karate

A közkeletű magyarázat szerint a bunkai általában egy, vagy több partnerrel való olyan gyakorlás, amely során az előre meghatározott és definiált támadásokra a tanuló a kata bemutatása közben reagál védésekkel és visszatámadásokkal. Ez hozzásegíti a tanulót ahhoz, hogy megértse, mire is valók a gyakorlatban a katában lévő mozdulatok.

shutou uke Nakayama bunkai

1. Az Omote (“Azt kapod, amit látsz”)

Omote bunkai

Omote bunkai

Az első ilyen megközelítési mód az omote, mely japánul csak annyit jelent: felszín. Ahogyan az a nevéből adódik – az omote bunkai rendkívül egyszerű és közvetlen. Ha egy mozdulat védésnek tűnik, akkor az tényleg védés.

Az omote hívei szeretik hangsúlyozni, hogy az igazán praktikus önvédelem bármikor könnyen felidézhető, könnyen kivitelezhető és brutálisan effektív kell, hogy legyen. Minek a dolgokat bonyolítani?

2. Az Ura (Az igazi jelentése: “Rejtett”)

ura_bunkai

A második módszer az “ura bunkai”. Az ura japánul azt jelenti, hogy “hátul”. Ebből adódóan az ura koncepciója kissé rejtett, titkos. A dolgok nem azok, aminek látszanak – ha egy mozdulat védésnek tűnik, akkor az lehet, hogy támadó fojtás.

Az ura hívei szerint a karate egy olyan halálos művészet, hogy a szemlélődők elől el kell rejteni bizonyos régi technikákat azáltal, hogy megváltoztatjuk a kinézetüket. Ebből adódóan a kata nagyon egyszerűnek tűnhet, de valójában nagyon fejlett dologról van szó. Ez persze az omote totális ellentettje, ami ugye a felszínről szólt.

3. Honto (Felejtsük el a felesleges dolgokat!)

honto_bunkai

Japánul a honto annyit tesz: “igazi”, vagy “valódi”. És valóban: ez az igazi bunkai.

Sajnos az emberek lusták, ezért két általános hibába esnek: vagy azért hívják a bunkai-t omoténak, mert pontosan úgy néz ki, mintha kata lenne (ami ugye karatés mozdulatok ellen véd), vagy pedig az olyan praktikus és effektív bunkai-t hívják urának, ami az utcai harcokban használatos, nem a karatéban, és egyáltalán nem hasonlít a katákra.

Erre a lustaságra az ellenszer a keresés. Könyvek, szemináriumok, utazások, youtube videók, blogok stb. segítenek a fogalomzavar tisztázásában.

Az omote és az ura bunkai nagyszerű eszközök az edzésre, de 10-ből 9-szer nem az igazságot mutatják.

Ne legyünk hát lusták!

Forrás: karatebyjesse.com.

Comments

comments

2 komment

  1. Oldal hivatkozás: Túl a misztikán… Miben különbözik az okinawai és a japán karate? Budomagazin.hu

  2. Oldal hivatkozás: Hét magyar arany a fogyatékkal élőknek szervezett karate Eb-n!!! Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.