Kiemelt hírek

WTF vb: Berei ötödik

2014. július 28. | szerző SzlobMil | WTF

A bakui WTF taekwon do kadet világbajnokság második versenynapján két magyar lépett pástra. Berei Béla, az egyik legtechnikásabb sportoló a 49 kilogrammosok között egészen a negyeddöntőig verekedte magát; ezzel pontszerző, ötödik helyen zárt. Sajnos ez volt a magyar delegáció legjobb eredménye, de voltak még izgalmak, Patakfalvy Luca például vitatható vereséget szenvedett… Az Azerbajdzsánban történtekről Patakfalvy Miklós, a szövetség elnöke számolt be a wtftaekwondo.hu-nak.

SAMSUNG CSC

Fergeteges show a megnyitón

Az ünnepélyes megnyitót a szemet gyönyörködtető néptánc program, majd a WTF csapatának fantasztikus, akrobatikus bemutatója tette teljessé – sajnálhatja, aki nem látta élőben. A második versenynapon lépett először a küzdőtérre hazánk versenyzői közül Berei Béla.

SAMSUNG CSC

Berei (szemben) egy győztes meccset követően…

Béla remekül menetelt, és a kedvező sorsolás lehetőségeit maximálisan kihasználva, Mércse Attila keretedző utasításait pontosan betartva, végül a pontszerző, ötödik helyen végzett.

SAMSUNG CSC

Luca kosarasokat megszégyenítő magasságokban…

Sajnos nem sikerült a pontszerzés Patakfalvy Lucának. A nyolcaddöntőben a második menet elején egy ártalmatlan akciót követően az orosz ellenfelénél hirtelen három pont jelent meg az eredményjelzőn. Annyira valószínűtlen volt, hogy az orosz kislány az akcióra pontot kaphat, hogy az edző nem is észlelte a történteket. Amikor meglátta, azonnal kikérte a videozsűrit. A reklamációt sajnos elutasították, mert az öt másodperces óvási időn túl volt. Az utolsó menetben Luca szerzett vezetést egy szép testtalálattal, és alig harminc másodperc volt már csak hátra a találkozóból…

Ezután az orosz kislány kapott egy vitatható fejtalálatra pontot (már a második volt ezen a meccsen) és 7-5-re átvette a vezetést. Luca teljes erővel hajrázott, és sikerült még a szépítés egy testtalálat után, de az idő elfogyott, és nagyon szoros csatában, remek mérkőzésen, de versenyzőnk búcsúzni kényszerült.

Az 53 kilogrammos Szivák Milánnak nem sikerült bejutnia a legjobb 32 közé – egy kazah ellenfél gyűrte őt le, Egyházas András pedig egy töröktől kapott ki a legjobb 16 között az 57 kilogrammos súlycsoportban, így Lucához hasonlóan ő is a kilencedik helyen zárt.

“Bebizonyosodott, hogy nincsenek csodák, változatlanul azok az országok játszották a meghatározó szerepet a kadeteknél is, akik a többi korosztálynál dominálnak.” – értékelt Patakfalvy Miklós.

Forrás: wtftaekwondo.hu

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.