Kiemelt hírek

Négy magyar ifjonc indul a WTF taekwon do kadet világbajnokságon

2014. július 24. | szerző SzlobMil | Taekwon do

Már Bakuban tartózkodik a magyar küldöttség, hogy részt vegyen az első ízben kiírt kadet WTF taekwon do világbajnokságon. Patakfalvy Luca és Berei Béla pénteken, Egyházas András és Szivák Milán szombaton lesz érdekelt.

A kadet VB csapat

A kadet VB csapat

“Mindenki jó formában várja a világversenyt” – számolt be a biztató hírről a fiatalokat felkészítő keretedző Mércse Attila. “Az elmúlt héten, Tatán már a technika és a taktika csiszolásán volt a hangsúly, előtte négy hétig intenzív tréningen vettek részt a versenyzők, amiben nagy segítség volt, hogy a Kwon támogatott minket felszerelésekkel. Egyénileg a legjobbjukat adják majd, reméljük ez elég lesz a nemzetközi mezőnyben pont-, esetleg éremszerzésre. Ehhez persze elengedhetetlen a szerencsés sorsolás, és ugye, gyerekekről beszélünk, ami sokkal kiszámíthatatlanabbá teszi a tornát. A fejekben igyekeztünk rendet rakni, hogy felkészítsük őket egy ilyen nagy világversenyre. Nagyjából negyvenen lesznek minden súlycsoportban.”

“Mércse Attila keretedző intézte a regisztrációval járó feladatokat, míg jómagam a csapatvezetői értekezleten és a sorsoláson voltam” – adott helyzetjelentést Bakuból a szövetség elnöke, Patakfalvy Miklós. Az értekezlet bevezetéseként a WTF technikai igazgatója, Young úr köszöntötte a megjelenteket. Tájékoztatójában felhívta a figyelmet, hogy a fiatal korosztályra való tekintettel, különösen két szempontot vesz nagyon szigorúan a WTF vezetése: elsősorban a gyerekek (versenyzők) biztonságát, másodsorban a fegyelmezett, sportszerű viselkedést. Filip Buedo a WTF Versenybizottságának vezetője bejelentette, hogy 63 ország 573 versenyzője indul az első kadet világbajnokságon. Külön érdekesség, hogy a sportág történetében először az edzők is kapnak érmeket.

vlcsnap-2014-07-21-11h46m50s208

Chakir Chelbat, a WTF Bíróbizottságának vezetője a szabályok pontos betartására és betartatására kérte a csapatvezetőket. Kiemelte a tapelés szabályait, az érvényes ütésékre vonatkozó előírásokat, az óvás, illetve a videozsűri kikérésének (IVR) feltételeit, az intések paramétereit. Felhívta a figyelmet a bevezetésre került új szabályokra, miszerint:
– 5 intés (minusz pont – gamjeum) és 10 figyelmeztetés (mínusz fél-fél pont – kyongo) után leléptetés történik,
– a versenyzők aktivitására vonatkozó 5, illetve 10 másodperces előírások betartása nagyon szigorúan lesz alkalmazva,
– a támadó láb legfeljebb 3 másodpercig lehet kiemelve,
– doppingellenőrzésre kerül sor minden kategória érmesei köréből, melyre az edzőknek el kell kísérniük versenyzőiket.

20140722_142739

Ezután kezdődött a sorsolás, melyet egy, a WTF licenccel rendelkező számítógépes program segítségével végeztek a szervezők.

“Fiataljaink sorsolása nem könnyű. Ilyen versenyen legfeljebb egy könnyű meccs lehet, ha egyáltalán van ilyen, de lehetne sokkal nehezebb is” – értékelt az elnök.

Csütörtökön kezdődik a világbajnokság, a mieinknek aznap csak két kötelezettségük lesz, mérlegelnek a pénteken versenyzők, illetve az ünnepélyes megnyitón vesznek részt sportolóink.

Forrás: wtftaekwondo.hu

Comments

comments

Egy komment

  1. Oldal hivatkozás: WTF Taekwon Do VB: Berei Béla ötödik hellyel lett a legjobb magyar Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.