Kiemelt hírek

Vitor Belfort fizikuma változott, az ereje nem

2014. október 9. | szerző SzlobMil | MMA

“Az én szemszögemből nézve Vitor még mindig a legkeményebben dolgozó ember a teremben. Dolgoztam vele azután, hogy lejött a TRT-ről, és el kell mondanom, hogy az ereje semmit nem változott. Még mindig nagyon erős. A fizikuma kissé megváltozott, de szerintem egyszerűen csak több víz van a szervezetében. Edzés közben azt gondoltam, hogy nyerni fog a következő meccsén, és még mindig ezt gondolom. Sokkal jobb ökölvívó, mint Wiedman, ez vitathatatlan tény.” – mondta Kenny Monday, a Blackzilians birkózó edzője az ESPN.com-nak.

HAT

Vitor Belfort (24-10), miután évekig annyi tesztoszteront termelt a szervezetében, mint három jól megtermett ló, mindig félelmetes fizikummal rendelkezett. Mióta a TRT-t (Tesztoszteron-pótló terápia) betiltották az UFC-nél, Vitor jelentős mennyiségű masszát vesztett, ami meg is látszik rajta – még soron következő ellenfele, Chris Wiedman (12-0) is kigúnyolta ezért, pedig a kinézet bizony nem minden, erre az edző is rávilágított most.

A 37 éves MMA harcos karrierjének következő nagy tesztjére készül – ilyen “tisztán” még talán soha nem készült, de 2015 februárjáig még van egy kis ideje lenyűgöző formába kerülni. A brazil harcos sokat profitálhat Monday szakértelméből, hiszen egy olimpiai aranyérmes birkózóról van szó, aki 1988-ban utasított mindenkit maga mögé…

Kenny Monday

Kenny Monday

A két harcművészeti stílusban is fekete öves (judo és jiu-jitsu) Belfortra valóban érdemes lesz odafigyelni, legutóbbi három meccsét mind megnyerte, olyan sztárok ellen, mint Michael BispingLuke Rockhold és Dan Hendersonráadásul brutális fölénnyel (TKO és K.O.). Vajon Chris Wiedman elveszíti veretlenségét? Tippelni ÉR!

Comments

comments

Egy komment

  1. Oldal hivatkozás: Vitor Belfort hosszú szünet után akarja meglepi ellenfeleit… Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.