Kiemelt hírek

Vitor Belfort hosszú szünet után akarja meglepi ellenfeleit…

2014. október 24. | szerző SzlobMil | MMA

Vitor Belfort – aki mellesleg egy hazai MMA-s harcossal, Csernicsek Lacival pózolt nemrég közös fotón – 2015-ben csap össze Chris Weidman-al, karrierjének leghosszabb kihagyása és drasztikus fizikai változások után. Ezek ellenére a brazil harcművész biztos abban, hogy jól szerepel majd, és előnyére fordítja a látszólag negatívnak tűnő dolgokat…

Fotó: Ethan Miller

Fotó: Ethan Miller

“Az, hogy 2014-ben egy bunyóm sem volt, csak azt szolgálja majd, hogy ellenfeleimet meglephessem a szereplésemmel” – mondta Vitor az MMAFighting.com újságíróinak.

“Volt bőven időm arra, hogy hozzászoktassam magam a változásokhoz, sőt, még fejlődtem is. Annak ellenére, hogy nem harcoltam hivatalos meccs keretein belül, a Blackzilians csapatánál keményen edzettem arra, hogy megnyerjem a harmadik világbajnoki címemet is megszerezzem más és más súlycsoportban az UFC-nél.”

Belfort még 2014 májusában harcolt volna Weidman ellen, de mivel egy februári véletlenszerű drogteszten elbukott, elmeszelték. A Nevadai Atlétikai Bizottság végül “megbocsájtott” neki, és kitűzték kettejük mérkőzését december hatodikára. Chris Weidman azonban eltörte a kezét, így a várva várt meccs ismételten eltolódott pár hónappal.

“A 2014-es év teli volt fordulatokkal és halasztásokkal, de hiszem, hogy ezek csak erősebbé tettek engem,” – folytatta Vitor.  “Én abban hiszek, hogy minden okkal történik. Az edzésmódszerem intenzív, ez az életstílusomhoz hozzá tartozik már jó ideje. Érzem, hogy napról napra erősebb leszek, és epekedve várom a küzdelmet.”

Belfort elmondta azt is, hogy szerinte Weidman sérülésével “mindenki veszít”, és hogy az UFC-nek – más szervezetekhez hasonlóan – ideiglenes címmérkőzéseket kellene bevezetnie a hasonló nagy kihagyások elkerülése végett.

“Ebben a szituációban mindenki csak vesztes lehet – a rajongók is, akik szerettek volna egy élvezetes mérkőzést végignézni; a másik harcos is, aki kőkeményen készült a mérkőzésre; illetve a promóterek és szponzorok is, akik mindent megtettek azért, hogy a küzdelem létrejöjjön.

Az övet elérhetővé kell tenni. Szerintem ideiglenes címeket kellene bevezetni az ilyen kényes helyzetek elkerülése érdekében.”

weee

Weidman, a jelenlegi övbirtokos

Weidman szerint ennek nem lenne sok értelme:

“Ez az a srác, aki 2013 novembere óta nem küzdött meg senkivel. Júliusban elvileg megmérkőztünk volna. És miért nem jött össze a meccs? Mert elbukott egy drogteszten. Hogy van mersze ahhoz, hogy elkezdjen dirigálni? És akkor mi van, ha megszerzi az övet? Mi lesz akkor? Ebben nincs semmi logika.” – mondta az MMA Hour műsorában.

Forrás: MMAfightning

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.