Kiemelt hírek

Tóth Krisztián megnyerte az utolsó Budapest Grand Prix-t

2016. június 27. | szerző SzlobMil | Judo

Bearanyozta a magyarok vasárnapját Tóth Krisztián a budapesti Judo GP-n. Mindjárt egy erős japán ellenféllel kezdett, a negyeddöntő nagyon szoros csatát hozott, a döntőben pedig ipponnal iskolázta le utolsó kihívóját. Lehet, hogy ez volt az utolsó budapesti GP, ami így egy gyönyörű emlékkel zárult.

88

(Fotó: MJSZ, Horváth György)

A nézők szikrázóan kemény küzdelmet láthattak a két világklasszistól, csatájuk végül a hosszabbításban dőlt el. Krisztián túllendült a papíron legnehezebb ellenfelén, de a folytatásban is megizzadt a továbbjutásért.

Az izraeli Kochman állt útját a negyeddöntőben, ami szintén hosszabbítást hozott, Tóth Krisztián egy intéssel szerezte meg a győzelmet. Az elődöntő ehhez az izzasztó mérkőzéshez képest kész sétagalopp volt, de nem a brit Max Stewart részére. A junior Eb-ezüstérmes versenyzőt Krisztián fojtással demoralizált le teljesen.

Stewart neve ismerősen csenghet: ő volt az, akit tavaly Csoknyai László a karjaiban vitt le a tatamiról, miután rosszul ért földet ellene.

fightermagazin-toth

(Fotó: MJSZ, Horváth György)

A döntőben a szlovén Zgank állt Krisztián elé, akit a magyar ide-oda hajigált, és végül ipponnal (teljes értékű akcióval, ami azonnali győzelmet jelent) győzött le, három percnyi küzdelem után.

Ez a győzelem azt is jelenti egyben, hogy az elmúlt három évben nem volt olyan, hogy ne nyert volna magyar a budapesti GP-n: 2014-ben Csernoviczki Éva, tavaly Ungvári Miklós, ezúttal pedig Tóth Krtisztián tiszteletére játszották el a Himnuszt!

“Nagyon jól esik, hogy ilyen sokan szurkoltak a magyarok sikeréért, hihetetlen erőt ad, amikor érzi az ember, hogy ennyien állnak mögötte” – mondta a döntőt követően a 90 kilogrammosok aranyérmese.

“Az utóbbi időben erőfejlesztéssel foglalkoztunk, keveset judóztunk, egy kicsit nehezen álltam vissza. Az első két meccsem elég döcögősre is sikerült, de a döntőben már minden a helyén volt!” – mondta Krisztián.

“Krisztián rajtján meglátszott, hogy másfél hete még az erősítő programot csináltuk. Ezen a téren rengeteget fejlődött, ha sikerül mellé felhoznunk a technikáját is, akkor minden rendben lehet majd az olimpián. Rióban nagyon taktikus meccsekre számítok, amelyeken többnyire nem a látványos dobások döntenek majd.” – értékelt Krisztián edzője, Pánczél Gábor.

A tervek szerint Tóth Krisztián győzelmének tiszteletére megszólaló Himnusszal véget is ért a rövid életű magyar GP története: jövőre a budapesti világbajnokság miatt nem rendeznek hazánkban ilyen versenyt, 2018-ban pedig már egy szinttel magasabban folytatná az MJSZ, vagyis Grand Slam-torna lesz Budapesten.

Forrás: Magyar Judo Szövetség

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.