Kiemelt hírek

Csoknyai is ott van a MOB Fair Play díjasai között

2016. június 10. | szerző SzlobMil | Elismerés

Tavaly júniusban, majdnem napra pontosan egy éve judós harcművészünk, Csoknyai László sportszerűsége előtt ámult a világ. Most, egy évvel később Csoknyainak – és rajta kívül még 13 sportolónak – díjat adott át a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Fair Play Bizottsága, ezért már elmondhatjuk, hogy hivatalosan is nyoma van a dolognak.

Csoknyai bajtársiasságát 2015-ben még lájkok, elismerő szavak és cikkmegosztások díjazták, de most már hivatalosan is nyoma van a magyar harcművész tettének.

Az eset egy kvalifikációs tornán történt meg, ahol László végül a harmadik helyen végzett. A bronzmeccsen a brit Max Stewart volt az ellenfele, aki egy akció után szerencsétlenül ért földre, emiatt nem tudta folytatni a versenyt. Legyőzője, Csoknyai felkapta bajtársát a földről, és levitte őt a szőnyegről, ahol az orvosok el tudták látni a sérüléseit.

Hab volt a tortán, hogy mindezek után Csoknyai még a búcsúmeghajlást sem felejtette el.

Ez minden éremnél többet ért.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.