Kiemelt hírek

Most ingyen megnézhető az UFC legnagyobb dobása

2016. június 14. | szerző SzlobMil | MMA

Mivel Brock Lesnar hamarosan visszatér a ketrecbe, az UFC jó szokásához híven elérhetővé tette a pankrátorból lett nehézsúlyú MMA világbajnok egyik mérkőzését. De nem akármelyiket: azt, ami eddig a legtöbb bevételt hozta a szervezetnek, a Frank Mir elleni visszavágót. FullHD-ben megtekinthető a mérkőzés, nálunk, a fightermagazin.hu-n.

Július 11-én, 2009-ben még nem tudták a Mandalay Bay vendégei, hogy történelmi pillanat részesei lesznek. Ekkor csapott össze Brock Lesnar és Frank Mir másodjára az UFC 100 nevű rendezvényen, Las Vegasban. A találkozó valójában egy visszavágó volt, amit Frank nyert meg, a földön győzte le az óriási pankrátort.

A második összecsapást Mir egy repülő térdessel majdnem befejezte a második menetben, Lesnar nem hagyta magát, és a földdel tette egyenlővé riválisát, TKO-val nyert. A korábban olykor fütyülő közönség egy emberként pattant fel a helyéről, érdemes ezeket a pillanatokat újra felidézni.

Brock több éves kihagyás után idén július 9-én tér vissza Mark Hunt ellen az UFC 200-ban. Hunt legutóbbi mérkőzésén pont Frank Mirt ütötte ki, és azt ígérte, hogy ugyanezt teszi majd Lesnarral is.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.