Kiemelt hírek

Mark Hunt lesz Brock Lesnar ellenfele az UFC 200-ban

2016. június 7. | szerző SzlobMil | MMA

Mint arról korábban mi is hírt adtunk, kitudódott, hogy Brock Lesnar, minden idők leghíresebb MMA harcosa öt éves kihagyás után visszatér az UFC ketrecébe. Nemrég kiderült, hogy Mark Hunt, vagyis az egyik legkeményebb öklű harcos lesz az ellenfele.

ADELAIDE, AUSTRALIA - MARCH 02: Mark Hunt of New Zealand trains during the UFC Adelaide Media Opportunity at Adelaide Entertainment Centre on March 2, 2015 in Adelaide, Australia. (Photo by David Mariuz/Getty Images)

Fotó: David Mariuz/Getty Images

Nem mondhatjuk el, hogy Brock-nak olyan ellenfelet választottak a menedzserei, aki könnyű falat lenne. Ez persze Mark Hunt, a nehézsúly egyik legnagyobb KO-mágusának oldaláról is igaz. Amikor a WWE-s pankrátor megtudta a hírt, így reagált:

“Miért is ne? Bárkivel megverekszem, nem nagyon érdekel. Nem kérdeztek meg, hogy kivel szeretnék megmérkőzni, azt mondták, hogy Mark Hunt lesz az. Azt mondtam, hogy persze, semmi akadálya.”

Lesnar elmondta, hogy zavarta, hogy betegsége miatt befejezetlen maradt az ügy, amit az UFC ketrecében felgöngyölített, ezért logikus volt, hogy visszatér egy mérkőzés erejéig:

“Nagyon zavart, hogy le kellett mondanom az MMA-ról. Amikor az egyik interjúban kimondtam, hogy soha többé nem MMA-zom többet, az a pillanat 15 hónapig kísértett engem. Nem tudtam normálisan élni ezzel a tudattal.”

Nem tudni pontosan, mennyit kap az újabb UFC-s szereplésért Brock, a promóció egykori legnagyobb húzóereje (az UFC 100, amit az ő nevével fémjeleztek, mind a mai napig tartja a nézettségi rekordot), de az biztos, hogy sokat.

“Nem mondom meg pontosan, mennyit keresek, de sok nullát képzeljenek az összeghez. Örülök, hogy végre elmondhattam, hogy visszatérek, ez nagy terhet vett le a vállamról.” – mondta Brock egy friss interjúban, aki azt is elárulta, hogy elvesztett mérkőzéseit a betegségének köszönhette.

NEW YORK, NY - AUGUST 23: Brock Lesnar and The Undertaker battle it out at the WWE SummerSlam 2015 at Barclays Center of Brooklyn on August 23, 2015 in New York City. (Photo by JP Yim/Getty Images)

Brock a WWE-ben (Fotó: JP Yim/Getty Images)

“Jól kitolt velem a sors. Éppen a teljesítőképességem csúcsán voltam, de a diverticulitis közbeszólt. Hiszek abban, hogy senkitől sem kaptam ki. A betegségem okozta a vesztemet az UFC-ben, tőle kaptam ki egyedül. Azért teljesítettem úgy, ahogy, mert nem éreztem jól magam. Most viszont ezer százalékos formában vagyok. Nem lépnék be a ketrecbe, ha nem így érezném.”

Nem tudni, mi lesz a július 9-i, Mark Hunt elleni mérkőzés után. Az biztos, hogy augusztus 21-én visszatér a WWE-be, szintén egy mérkőzés erejéig, de utána minden megtörténhet.

“Ki tudja? Lehet, hogy az UFC 200 csak a kezdete valami egészen nagynak. Erre még nem tudok pontos választ adni.”
Hunt (12-10) éppen nyerő szériában van. Két meccset megnyert egyhuzamban, mindkettőt bődületes nagy kiütéssel. Legutóbb pont azt a Frank Mirt ütötte ki, akivel Brock kétszer is megküzdött már: először kikapott tőle, másodszor TKO-val nyert ellene.
Szerintetek ki nyer?

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.