Kiemelt hírek

Barnett megvédte címét, Sonnen duplázott

2015. május 12. | szerző SzlobMil | Grappling

Egyelőre nem tudni, hogy Josh Barnett (33-7 MMA) visszatér-e valaha is MMA-s karrierjéhez, de egy dolog azonban biztos: az UFC után a Metamoris mezőnyét is könnyedén uralja. Legutóbb egy Gracie-t győzött le toeholddal, a Gracie University (online MMA-s képzési központ) egyik alapítóját, keresztnevén Ryron-t.

Nagy szó, ha valaki a Metamorisban valamilyen feszítéssel vagy fojtással (szubbal) le tud győzni valakit. A szokatlanul csendes, rajongók üdvrivalgásától mentes teremben Josh Barnett és Ryron Gracie kézfogással, majd fogások keresésével kezdte az összecsapást. Pár percig állva folyt a küzdelem, a jelen lévő dobosok pedig a harcművészek szinte minden mozdulatára

Barnett takedownja aztán beindította az eseményeket. Ryron a földön meg tudta tartani a viszonylag biztonságos half guard pozíciót, majd még full guardba is tudott kerülni 27 kilóval nehezebb ellenfelével szemben. Hozzá kell tennünk azt is, hogy Ryronnak mindössze három napja volt, hogy felkészüljön a megmérettetésre.

Barnett jól használta súlyfölényét a mérkőzésen, és megadásra tudta kényszeríteni ellenfelét. Amint Ryron érezte a vesztét, azonnal megadta magát: nem várta meg, amíg Barnett komoly fizikai nyomást alkalmaz. A mérkőzés végén meg is említette, hogy Barnett nagyon sportszerű volt, és rögtön észlelte, hogy kihívója megadja magát. Josh is csak pozitív jelzőkkel jellemezte a nálánál két danfokozattal magasabb szinten lévő versenytársát, és elmondta, hogy értékelte, hogy Ryron az elején talpon maradt vele.

chael1

A második fő mérkőzésen két UFC-s veterán csapott össze egymással. Renato Sobral és Chael Sonnen ráadásul már MMA-ban is találkozott egymással, de a bírók nem tudták eldönteni, hogy melyikük volt a jobb: egy menetet Chael, egyet pedig Renato nyert fölényesen.

A Metamoris 6-ban Sonnen volt felül, de onnan guard pozícióba egyszer sem ment. Sobral lentről próbált nyomást gyakorolni rá, de minden próbálkozása eredménytelen volt, így kettejük visszavágója ismét döntetlen lett.

Jeff Monsont sajnos édesanyja halála miatt helyettesíteni kellett, ezért nem ő, hanem Evandro Nunes mérkőzött meg a road to Metamoris nyertesével, Jimmy Friedrich-el. Itt is döntetlen született.

Eremények (via totaldamage)

Josh Barnett def. Ryron Gracie toehold
Chael Sonnen vs. Renato Sobral döntetlen
Dillon Danis def. Joe Lauzon d’arce fojtás
Xande Ribeiro vs. Keenan Cornelius döntetlen
Clark Gracie vs. Roberto Satoshi döntetlen
Evandro Nunes vs. Jimmy Friedrich döntetlen

Michael Liera, Jr. vs. Morgan Neidlinger döntetlen
Francisico Iturralde def. Greg McIntyre karfeszítés

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.