Kiemelt hírek

A WSOF újra bevezeti a régi idők 8 emberes tornáit

2015. november 20. | szerző SzlobMil | MMA

Ali Abdel-Aziz, a WSOF vezetője felkapta a telefont, és egyénenként felhívta a szervezeténél harcoló összes könnyűsúlyú fightert. Megkérdezte tőlük, hogy szeretnének-e mérkőzni a világbajnoki címért. Tízből tízszer azt a választ kapta, hogy “igen”, de amikor azt a kérdést tette fel, hogy elvállalnának-e három mérkőzést egy napon, már nem voltak olyan lelkesek. Pedig a régi szép K-1-es időkben ez volt a normális.

SemmySchiltvsPeterAerts2007

Manapság már hozzászokhattunk ahhoz, hogy az UFC minden hétvégén gálát rendez, de néha olyan érzésünk van, mintha a világszervezet csak azért tart meg egy rendezvényt, hogy meglegyen a penzum. A másik nagyobb szervezetnél, a WSOF-nél már csak átlagosan havi egy rendezvényt láthatunk, de itt is az a formátum van életben, amely szerint egy harcos egy napon csak egyszer bunyózik. Ezt a rendszert próbálják most felpezsdíteni.

Nyolc ember ugyanis elfogadta Ali Abdel-Aziz fentebb leírt ajánlatát, ezért péntek este (magyar idő szerint szombat hajnalban) egy oldschool, egyéjszakás tornán vesznek részt mindannyian. A jelige: WSOF 205: Lightweight Tournament. A torna győztese a közeljövőben összecsaphat a könnyűsúlyú divízió jelenlegi bajnokával, Justin Gaethje-vel.

“Nagyon bátornak kell lenni ahhoz, hogy valaki bevállalja ezt a megmérettetést.” – mondta Aziz.

Efelől semmi kétség, hiszen nem véletlenül ritkák manapság a nyolc emberes tornák. Az atlétikai bizottságok nem szívesen szankcionálják már ezeket, hiszen az orvosok is rossz szemmel néznek ezekre a véres és kimerítő csatákra. Ők azt mondják, hogy éppen elég egy harcosnak egy összecsapás. A WSOF hallgat rájuk, ezért a negyeddöntőket három helyett két menetesre tervezik, és a meccsek között bőven hagynak majd időt a harcosoknak a regenerálódásra.

Néhányan azt tartják, hogy még ez, illetve a ketrec melletti orvosok számának megnövelése sem óvja meg a harcosokat az extrém próbatételtől. Egy neurológus szerint, aki egy napon több harcban is részt vesz, az ki van téve az ún. Second Impact Szindrómának (SIS). “Ez egy olyan állapot, ami gyakran vezethet halálhoz. Ez az eset akkor következik be, ha valakit egymás után két trauma – például egy fejrúgás – ér. Még ha ezek kis mértékűek is, és a két behatás között órák, vagy akár egy nap telik el, az agyban bizonyos láncreakciót indítanak be. Ez az agysejtek gyors mértékű pusztulásához vezet.” – mondta Dr. Margaret Goodman, az Önkéntes Doppingellenes Ügynökség elnöke. Tehát minél többször találnak fejen valakit, annál nagyobb esélye van arra, hogy a SIS jelentkezik nála.

Az MMA-s tornák nem mai találmányok: az UFC legelső rendezvénye 1993-ban pontosan egy nyolc emberes viadallal tette le a sport alapköveit. Abdel-Aziz vissza szeretne térni az alapokhoz, és évente csak egy, maximum két tornát rendezne.

“Amikor az MMA először berobbant a köztudatba, a sport a kitartásról szólt: arról, hogy ki marad utoljára talpon. Royce Gracie-t, Mark Colemant szinte mindenki ismeri, hiszen az UFC és a nagy küzdelmeik miatt lettek legendák. Egy nyolc emberes tornával nem csak jó meccseket lehet összehozni, de legendákat is fel lehet építeni. A rajongók egy egész éjszakán át drukkolhatnak egyetlen embernek, akihez később kötődni fognak.” – vélekedik a WSOF elnöke.

WSOF25.0.0

Úgy látszik, a WSOF mindent belead: az évben már nem először próbálja átvenni az uralmat az UFC-től.

“Arra szeretnénk emlékeztetni az embereket, hogy a versenyek miként zajlottak le régen. Nem ez lesz az első torna – ez csak a kezdet.” – hangzott el az MMAFighting szaklapban Aziztól.

A tornán UFC-s veteránok, és a könnyűsúly reménységei is fellépnek.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.