Kiemelt hírek

Yakuzák, szteroidok és kamumérkőzések uralták a Pride FC-t

2014. július 25. | szerző SzlobMil | MMA

Enson Inoue, az “MMA Snowdenje” lebuktatta a 2007-ben beszüntetett japán MMA szervezetet, a Pride FC-t – szerződésében egyértelműen leírják, hogy a harcosok testében lévő szteroidalapú teljesítményfokozókat semmilyen esetben sem tudnak kimutatni, és nem is nagyon foglalkoznak a problémával. Kőkemény tényfeltárás következik.

Balra látható az úriember, aki a múltat felbolygatta

Balra látható az úriember, aki a múltat felbolygatta

A japán MMA rajongói éveken keresztül gyanították, hogy a Pride harcosai folyamatosan doppingolnak – mint most kiderült, érzékük nem csalt.

A harcosok néha maguk is beszéltek a teljesítményfokozó szerek használatáról a Pride fénykorában, de a manapság UFC-ben szereplő (1-0) Pride veterán, Enson Inoue most mindenkire rákontrázott:

prideroidcontract
A bekezdés természetesen nem azt jelentette, hogy a szteroidhasználat teljesen legális, és nem is ösztönözte direkt módon a harcosokat arra, hogy használják az amúgy tiltott szereket. 

Nemcsak ez a gyanított, többeknek pedig egyenesen nyilvánvaló tény az egyetlen, ami a Pride múltját beárnyékolta: kritizálták azért is, mert vélhetően a hírhedt bűnszervezettel, a yakuzákkal volt összekötve, és azért is, mert a mérkőzéseket lezsírozták. Erre egyébként Gary Goodridge világított rá még 2012-ben.

Nekik köszönhetjük tehát, hogy most már más szemmel fogunk régi Pride mérkőzéseket újranézni, ahol a szteroidok miatt talán azért lett valakiből bajnok, mert több pénzt tudott költeni a drogokra.

Ez persze semmit nem vesz el az élvezetünkből…

Forrás: bloodyelbow.com

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.