Kiemelt hírek

WTF TKD: Négyből négyen ötödik szinten

2013. szeptember 22. | szerző akadmin | Taekwon do

A Patakfalvy Miklós előtt lezajlott övvizsgákat követően négyen is magasabb övfokozattal büszkélkedhetnek.

 

A Nemzeti Sportcsarnokban tartotta a Magyar WTF Taekwondo Szövetség elnöke, Patakfalvy Miklós azt az övvizsgát, melyre öten voltak meghívva. A tét az ötödik dan megszerzése volt. Négyen érkeztek a csarnokba, és mindannyian úgy távoztak, mint 5. danos mesterek.
Patakfalvy Miklós és segítője, Márton Zsolt elégedettek voltak a látottakkal, sőt Sobotkáné Fábián Évát még külön ki is emelte az elnök.– Büszkén mondhatom, kiváló volt, amit láttam Balázs Évától, Lányi Tamástól és Schutek Gyulától, azonban Sobotkáné kiemelkedőt mutatott.


Az egyenként húszperces bemutató során a taekwondo teljes mozgásanyagát prezentálniuk kellett a résztvevőknek, nagy hangsúlyt fektetve a látványos elemekre. A vizsgázók voltak a „főszereplők”, de segítőket (partnereket az önvédelemhez és a küzdelmekhez, tartó embereket a törésgyakorlatokhoz) természetesen igénybe vehettek, hogy optimálisan bemutathassák a harcművészet és a sportág minden fontos vetületét, területét.
A kötelező, ötödik danos gyakorlatok mellett mindenki szabadon állíthatta össze produkcióját, a hölgyek még zenét is használtak, ami nagyot dobott a produkciójukon.

Ahhoz, hogy a négy érintett a hatodik dant is elérje, minimum ötéves várakozási időnek kell eltelnie, és addig is folyamatos szerepvállalásukkal, példaértékű szakmai és erkölcsi hozzáállásukkal kell bizonyítani rátermettségüket.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.