Kiemelt hírek

WTF Taekwondo Világbajnokság: két magyar 5. helynek örülhetünk

2009. október 21. | szerző akadmin | Taekwon do

Kotsis Edina és Tóth Balázs is ötödik lett a Dániában lezajlott WTF Taekwondo Világbajnokságon, ahol kitűnően versenyezve jutottak a negyeddöntőbe versenyzőink.

Kotsis Edina ötödik lett a Dániában lezajlott WTF Taekwondo Világbajnokságon – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálata.

A koppenhágai világversenyen jól kezdett a BHSE 57 kilogrammos taekwondósa: Puerto Ricó-i, kanadai és izraeli ellenfeleken keresztül jutott a negyeddöntőbe, ahol a kínai Hou Yu ellen (csak) aranyponttal kapott ki, így lemaradt az éremről.

“Kotsis végig kiegyenlített csatát vívott a kínai ellen, és nagyon közel volt ahhoz, hogy világbajnoki dobogóra álljon, így minden dicséret megilleti őt” – nyilatkozta Patakfalvy Miklós, a Magyar WTF Taekwondo Szövetség helyszínen tartózkodó elnöke.

A 49 kilogrammos Dúcz Barbara a második fordulóban fejezte be a világbajnokságot, míg az 58 kilósok között induló Néma Norbertnek nem sikerült továbblépnie az első körből.

A folytatásban Kotsis utá újabb versenyzőnk negyeddöntőzött a WTF Taekwondo Világbajnokságon: Tóth Balázs is ötödik lett a dániai vb-n.

Koppenhágában – magyar szempontból – a legnagyobb várakozás a 87 kilogrammos Tóth szerelését előzte meg. Világbajnoki bronzérmes taekwondósunk magabiztos versenyzéssel jutott a negyeddöntőig, ahol végül kikapott a török Bahri Tanrikulutól, így Kotsis Edina után Tóth Balázs is az ötödik helyen fejezte be a dániai világbajnokságot.

>>> Az OBJEKTÍV Hírügynökség hírei nyomán

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.