Kiemelt hírek

WTF Taekwondo: Elmaradt az éremszerzés a kadet EB-n

2013. augusztus 27. | szerző akadmin | Taekwon do

Fiatal csapatunknak túl nagy falat volt még a kontinens élmezőnye. Beszámoló és értékelés következik.

 

Az elmúlt pénteken három, szombaton négy, vasárnap egy magyar lépett pástra Bukarestben, a Kadett WTF Taekwondo Európa-bajnokságon.

Nyolcfős versenyzői létszámmal vett részt a magyar küldöttség Tóth Balázs és Mércse Attila edzők vezetésével az 1999 és 2001 között születettek kontinenstornáján. Negyvenegy ország közel négyszáz indulója tíz-tíz súlycsoportban mérkőzött egymással Romániában. 2005-ben három bronz, két évvel később egy ezüstérem volt a magyar csapat termése, az utóbbi két Eb-n azonban nem állhatott dobogóra magyar versenyző. Ezt a rossz sorozatot szerette volna megtörni a Gadácsi Dorottya, Nagy Nikolett, Patakfalvy Luca, Práth Bence, Szivák Milán, Sarai Ádám, Tar Balázs, Egyházas András összeállítású magyar csapat.


A magyar csapat számára a második napon kezdődött az ötödik kadet Európa-bajnokság, ugyanis az első napon nem volt versenyzőnk a legkisebb súlycsoportokban. Pénteken viszont már nagyüzem volt a mieinknek is, ugyanis a négy súlycsoportból háromban voltunk érdekeltek. 
Patakfalvy Luca a 41 kg-os lányok, Práth Bence a 41 kg-os fiúk, míg Szivák Milán a 45 kg-os fiúk között lépett küzdőtérre.Luca első ellenfele a lett Tarvida Jolanta volt. Az első menetben egy-egy pont esett mindkét oldalon, a versenyzők csak „kóstolgatták” egymást. A második menetben a lett kislány „talált” egy pontot és 2-1-es vezetésre tett szert.
Az utolsó násfél percben azután versenyzőnk nagy hajrába kezdett. és két szép fejrúgással a maga javára fordította a találkozót (7-3), így mi örülhettünk a győzelemnek, egyben a továbbjutásnak.

A második vetélytársa a szerb Beric Jelena volt. A szerb kislány vezetett az első menet végén 2-1 arányban, és a második menet sem hozott változást. Luca nagy elszántsággal támadott, az ellenfél jól tartotta a távolságot, viszont megpróbált ráülni az egypontos vezetésre. Ez egy ideig sikerült is neki, ám a harmadik menetben a bírók menekülése, passzivitása miatt intették Bericet, ami révén 2-2-re alakult az eredmény. Jöhetett a negyedik menet, az aranypontért. Versenyzőnk támadott, a szerb kislány többnyire hátrált és megpróbált közbetámadni. Fél perccel a menet vége előtt Luca egy köríves testtalálattal megszerezte az aranypontot, és megnyerte mérkőzést. Ezzel a negyeddöntőbe jutott.

Itt a német Aydin Ela következett. A rivális nagyon racionálisan és pontosan dolgozott, kihasználta lazaságát, és nem hagyott kétséget, kié lesz a találkozó. A harmadik menet utolsó másodperceiben, egy kicsit könnyen megítélt fejtalálatot követően 12 pontra nőtt a különbség a két versenyző között, így pontkülönbséggel a német lány megnyerte a találkozót.

Luca élete első komoly világversenyén szépen helytállt, és a pontszerző ötödik helyen végzett. Minden dicséretet megérdemel, mert óriási elszántsággal, nagy szívvel küzdötte végig minden találkozóját. A verseny rávilágított azokra a hiányosságokra, melyeken javítva, további szép eredmények várhatóak tőle, remélhetőleg már a jövő évi, első kadet világbajnokságon.

Práth Bence (41 kg) első meccsén igencsak megijesztett bennünket. Ír ellenfele ugyanis rögtön az elején egy fejtalálatot követően 4-0-ra elhúzott, és Bence futott az eredmény után. Deery Connor azonban ügyesen tartotta a mi fiúnkat távol, így a második menet végén még mindig négypontos volt az távolság.

Práth Bence
A harmadik menetben Bence óriási szívvel és akarással küzdve előbb szépített, majd egy remek fejrúgással 6-4-re fordított. Az ír fiúnak már csak szépítésre maradt ereje, így Bence végül 6-5-re megnyerte a találkozót.
A következő ellenfele Inan Ahmet Talha volt. A török fiú az első perctől irányította a találkozót, de Bence sem hagyta magát. Az első menet végén 3-1 volt a török javára. A pihenő után versenyzőnk ügyesen kombinált és kiegyenlített (3-3).Az utolsó menetre azonban kijött a két versenyző közötti jelentős rutinkülönbség és a végén a török fiú 10-5-re megnyerte a találkozót és továbbjutott. Bence szintén élete első tétversenyén szépen teljesített, és az egyik legnépesebb kategóriában végül a kilencedik helyen végzett.
Balszerencsésen alakult Szivák Milán küzdelme a 45 kg-osok mezőnyében. Milán a ciprusi Konstaninou ellen lépett tatamira. Az első menetben egy fejtalálat után 3-0 volt a ciprusi fiúnak. A második felvonás elején ismét kapott versenyzőnk egy fejtalálatot, így már 6-0-ra vezetett ellenfele, amikor egy balszerencsés összecsapást követően Milán megsérült, és feladni kényszerült a találkozót.

Nagy reményeket fűztünk a kadet Európa-bajnokság harmadik napjához, ugyanis a négy küzdőtérre lépő fiatal között volt talán a két legtapasztaltabb versenyzőnk Egyházas András (49 kg) és Tar Balázs (57 kg) személyében. Nem is titkoltan dobogóra, de legalábbis a dobogó közelébe vártuk őket. Rajtuk kívül Nagy Nikolett (47 kg) és Sarai Ádám (53 kg) képviselte még színeinket augusztus 24-én, szombaton.

Elsőként Egyházas Andrásért szoríthattunk. Ellenfele a horvát Samac Marko volt. A horvátok remek csapattal érkeztek, így tudtuk, nem lesz könnyű meccs. András nagy elszántsággal indult neki az első menetnek és egy összecsapást követően három pont jelent meg a neve mellett. Sajnos az örömünk korai volt, mert a vezetőbíró összehívta a pontozóbírákat, és törölték versenyzőnk pontjait, viszont az ellenfélnek négy pontot ítéltek. Vezetés helyett tehát komoly hátrányba kerültünk. Természetesen ez nem szegte kedvét versenyzőnknek egy csöppet sem, és változatlan lendülettel rohamozott. Sajnos, jobban kinyílt, mint szabad lett volna, amit az ügyes horvát fiú rögtön ki is használt, és ez első menetben még egy három- és egy egypontos találatot vitt be, ezzel az első menet vége 0-8. Hidegzuhany számunkra, erre nem számítottunk.A szünet után versenyzőnk ismét bátor támadásokat kezdeményezett, de a horvát jól tartotta a számára kedvező távolságot, és csak két intéssel sikerült szépítenünk a második menet végére (1-8). A harmadik menetben sem változott sokat a mérkőzés képe, András támadott, de sajnos nem volt elég pontos, nem volt elég átütőerő a támadásaiban, és bár sikerült két tolórúgással (miro chagi) szépítenie, de egy forduló testrúgás (dwi chagi) után kialakult a 4-11-es végeredmény.

András bátran kezdeményezett, talán kicsit túl bátran is, így jobban kinyílt, mint szabad lett volna. A horvát jól használta ki ezeket az alkalmakat, jól érvényesítette magasságfölényét, és elvitte a győzelmet. Kellemetlen meglepetés, mert András egyik titkos favoritunk volt.

Nem sokkal később következett Tar Balázs, aki orosz ellenfelet kapott. Az oroszok hihetetlen gyorsasággal jöttek fel az utóbbi időben, így tartottunk egy kicsit a találkozótól. Nem véletlenül. Abumuslimov Mogamed-Emi nem akart semmit sem a véletlenre bízni, így rendkívül agresszíven kezdve már a huszadik másodpercben szerzett egy négypontos találatot (mom dollyo chagi). Bár Balázs nem ijedt meg az orosz fiútól, és bátran kezdeményezett, egy testrúgás és egy ütést követően az ellenfele eredményjelzőjén jelentek meg a pontok és 0-6-tal ért véget az első másfél perc.Az orosz versenyző a második periódusban inkább az eredmény tartására törekedve, sokat szabálytalankodott, ezért a bírótól rendre meg is kapta a büntetést. Ezután Balázs egy találattal 4-8-ra szépített, de a menet vége előtt kapott egy fejrúgást, és ezzel 4-11-el ért véget a felvonás.

A harmadik játékrészben az orosz fiú ismét jött előre, mint a gőzhenger, és bár Balázs nem ijedt meg tőle, az orosz sorban szerezte az újabb pontokat (két fejrúgás), míg a mi fiúnk rendre lemaradt egy kicsit. A mérkőzés így hamarabb ért véget, mert pontkülönbséggel az orosz fiú lett a győztes (17-4). Csalódásunkat fokozta, hogy bizony a bírók is lemaradtak egy-egy olyan akcióról, amikor az orosz versenyző fogásból szerzett három pontot (a második és a harmadik menetben egyaránt), mégsem állították meg a meccset, és vonták vissza a pontokat. Igaz ezt óvni is lehet, azaz kikérni a videó-zsűrit, de erről meg mi maradtunk le.
Tanulságos mérkőzés volt ez is, ugyancsak váratlan végeredménnyel.

Kicsit jobb lett a hangulatunk, amikor Nagy Nikolett nagy csatában, de viszonylag biztosan verte szlovén vetélytársát Kadric Adnát.Versenyzőnk remekül kezdett, alig néhány másodperc elteltével máris fejen találta a szlovén kislányt, és 3-0-re vezetett. Ez úgy tűnt, inkább Kadric-ot tüzelte fel, mert elindult előre mint egy tank. Sajnos Niki nem élt magassági fölényével (legalább tíz cm különbség volt közöttük, és hátrálásával magára húzta az ellenfelet, aki ezt kihasználva egyenlített (két intés és egy fejtalálat). Szerencsére a befejezés előtti másodpercben Niki egy szép fejtalálattal 7-4-re hozta a menetet.

A második periódusban a szlovén előbb szépített egy egypontos testtalálattal (7-5), majd egy fejtalálattal átvette a vezetést (7-8). Szinte azonnal jött a válasz a mi versenyzőnktől, és így alakult ki a 10-8-as eredmény a menet végére. Nagyon sok volt a dulakodás, a maszatolás, kevés tiszta technika jellemezte ezt a menetet.
A végén azután, Niki nem hagyott kétséget a felől, hogy ki nyeri a találkozót, mert egy test és egy fejtalálattal kialakította a 14-8-as végeredményt. Ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé.

Következő ellenfele az olasz Dambra Sara volt. Versenyzőnk itt is jelentős magasságfölényben volt, de mint azt az előző mérkőzésén, sajnos most sem tudta igazán érvényesíteni. Az első menet egy-egyre végződött, mindkét oldalon testtalálatokat jegyezhettünk fel. Az olasz lány még agresszívabb volt, mint Niki előző ellenfele és igyekezett ledarálni versenyzőnket.

A második menetben, több kemény összecsapást követően, rendre az olasz lánynak sikerült pontot szereznie, így 4-1-es vezetésre tett szert. A magyar lány nem rúgott fejre, pedig jóval hosszabb lábai révén ez komoly lehetőség lehetett volna számára. Belement a közelharcba, a dulakodásba, ami értelemszerűen az alacsonyabb, de rendkívül agresszív olasznak kedvezett.

A küzdelem jellege, sajnos a harmadik menetben sem változott. Az olasz kislány két testrúgással és egy fejrúgással újabb öt pontot szerzett, míg Nikinek csak egy test és egy fejtalálatra futotta, így a végeredmény 10-5 az ellenfélnek. Igazán kár volt ezért a mérkőzésért, mert meg lehetett volna nyerni. Az olasz versenyző nem volt semmi különös, viszont nagyon agresszív volt. Versenyzőnk nem tudta kihasználni fizikai előnyét és így bár szépen helytállt, de korábban búcsúzott, mint indokolt lett volna, és a kilencedik helyen végzett.

Sajnos Sarai Ádám sem tudta javítani napi mérlegünket. Ellenfele a francia Ienna Angelo nagy csatában, de biztosan verte a román színekben versenyző Lengyel Gábor Rolandot. Ádám erőnyerő volt, ő csak délután kapcsolódott be a küzdelmekbe.Ádám bátran kezdett a gall ellenében, nem ijedt meg a technikás francia fiútól, és szép akciókat kezdeményezett. Sajnos a találatok elmaradtak, viszont a Angelo egy ollózó kombinációból két pontot is szerzett. Az akciót megelőzően fogott, ezért ez is óvható lett volna, és akkor marad a 0-0. Így viszont a francia neve mellé két pont került, majd egy testrúgással kialakult a menet végi eredmény (3-0).
A második felvonásban Ádám erősíteni próbált, de csak szépítésre futotta, illetve az ellenfél további egy ponttal növelte előnyét (5-1). Az utolsó periódusban Sarainak más lehetősége nem maradt, mint teljes erőből rohamozni. Ezt tisztességgel meg is tette, ám rendre kinyílt a támadások során, amit az ellenfél kihasznál, és a végén biztos győzelmet aratott (13-2). A küzdelem képe alapján a pontkülönbség erősen túlzott volt, de ez csak sovány vigasz.

Váratlanul szerényre sikeredett a szombati nap, ezzel együtt sok tanulsággal szolgált. Versenyzőink tehetségesek, nem ügyetlenebbek, mint az ellenfeleik.

Vasárnap, az ötödik kadet taekwondo Európa-bajnokság utolsó versenynapján az 59 kg-osok között Gadácsi Dorottya próbált javítani eddigi mérlegünkön.

 Gadácsi Dorottya

Sajnos neki sem sikerült érmet szereznie. Nem volt könnyű a sorsolása, mert első találkozóján a taekwondo nagyhatalomnak számító spanyolok versenyzőjével, Garcia Vidal Myriammal hozta őt össze a sorsolás szeszéje. Dóri rettenetesen izgult, ami érthető volt, hiszen első világversenye volt neki is, akárcsak a többieknek, ráadásul egy favorittal szemben lépett küzdőtérre.Az első menetben Dóri szép akciókat kezdeményezett, de a spanyol lány három feltartó rúgással 3-0 arányú vezetésre tett szert, amit versenyzőnk egy remekbe szabott fejrúgással, még a menet vége előtt kiegyenlített (3-3).

A folytatás elmaradt, mert sportolónk bátor sorozatrúgás akcióját a spanyol lány jó ütemben megkontrázta, és egy fordulórúgással arcon találta Dórit, és négy pontot szerezve, 7-3-as előnyt szerzett. Ez láthatóan megzavarta versenyzőnket, és bár továbbra is bátran kezdeményezett, ám Garcia Vidal feltartó rúgásaival további három pontot gyűjtött be, és a periódus vége 10-3 a spanyolnak.

Az utolsó menetben Dóri rögtön az elején mintaszerű rúgással fejen találta ellenfelét és három pontot szerezve feljött 10-6-ra. Sajnos ezzel elfogyott a puskapora, és már csak egy egypontos testtalálatra futotta neki, amire egy hasonlóval válaszolt ellenfele is, így kialakult a 11-7-es végeredmény.

Csapatunk utolsó reménysége sajnos idő előtt elvérzett, noha ez a spanyol lány verhető ellenfél volt. Most is a rutin hiánya volt a döntő momentum, alapvetően ennyivel volt jobb a spanyol lány.


Fiatal csapatunknak nem sikerült az éremszerzés Bukarestben, de vannak még páran, akik jövőre az első kadet világbajnokságon bizonyíthatnak, de olyan fiatal is akad, aki két év múlva a következő kadet Európa-bajnokságon is részt vehet. A szakvezetőknek lesz feladatuk addig, mert azért több kisebb-nagyobb hiányosságra derült fény az elmúlt napokban. Mind technikai szempontból, mind taktikai vonalon akad mit csiszolgatni. A gyerekek ügyesek, tehetségesek, és ami fontos, akarnak. Ezt többek között abból lehetett leszűrni, hogy egy pillanatra sem adták fel a csatát, akár mennyi ponttal is vezetett az ellenfél. Persze ez alapvető elvárás, de mégis fontos szempont, a jövőt tekintve.

Edzőknek, szakvezetőknek is sokat kell tenni azért, hogy a két év múlva esedékes kontinensviadalról éremmel, esetleg érmekkel jöhessünk haza.

Racionálisabban, tudatosabban, pontosabban és erősebben, kreatívabban és taktikusabban kell küzdeniük versenyzőinknek. A fizikai adottságainkat, különösen az előnyeinket, sokkal jobban ki lehet, és ki kell használni. És sok-sok versenyen kell résztvenniük, lehetőleg hasonlóan magas színvonalú viadalokon, hogy a következőkben ennél szebb eredményt tudjanak produkálni.

41 ország 396 versenyzője küzdött az érmekért már ebben a korosztályban is. Bíztató, hogy fiataljaink nyertek meccseket, volt egy ötödik és három kilencedik helyezésünk, tehát a csapat fele valamit mégis elért.
Feltétlenül elgondolkodtató, hogy olyan országok, mint Moldávia, Grúzia, vagy éppen a házigazda Románia, akik néhány évvel ezelőtt még ”sehol” sem voltak, most 15-17 versenyzővel jöttek el. Mi pedig mindössze nyolc fiatalt tudtunk hadra fogni. Régi és alapigazság, kis mezőnyből nehéz sok versenyzőt kiállítani, és még nehezebb sikeresen teljesíteni, különösen egy ilyen kaliberű versenyen.

Nincs mese, az alapokhoz kell visszalépni, elsősorban szélesebb tömegbázist kell kialakítani, másodsorban minden klubnak, minden edzőnek meg kell érteni, nem a sportolók vannak ő értük, hanem fordítva, ők vannak a sportolókért. Példát kell a fiataloknak mutatni, lehetőséget kell nekik biztosítani, hogy ebben a látványos és izgalmas sportágban is ki tudjanak teljesedni. A sportág, a szövetség és elsősorban a versenyzőik érdekeit, nagyon sokszor a saját, és a klub esetleges érdekei elé kell helyezzék.

Ez csak összefogással, együttgondolkodással és töretlen bizalommal képzelhető el. No és tudatos, céltudatos és jól kialakított, pontos szerkezetbe szervezett, szakmailag magas színvonalú, közös edzésmunkával valósítható meg. Nincs sok idő, mert jövő július végén, augusztus elején Bakuban találkozik a korosztály elitje, hogy az első kadet világbajnokságon bizonyítson.

Kivétel nélkül, mindegyik kadetüknek ez volt az első világversenye, és bár veszítettek, és korábban búcsúztak, mint vártuk, de a lehetőség mindegyikükben megvan. Persze ehhez sok munkára, kitartásra, elszántságra és odaadásra van szükségük.

Fiataljainknak – bár nem sikerült az éremszerzés – becsületükre legyen mondva, mindent megtettek a siker érdekében. Lehet és kell is még fejlődniük, és akkor még sok örömet szerezhetnek a magyar taekwondo sportnak.

A kis magyar küldöttség (versenyzők, szülők és az éppen nem ténykedő edzők) végig lelkesen buzdította fiataljainkat és remek hangulatot teremetett nekik a csarnokban.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.