Kiemelt hírek

Vasárnaptól Kick-box Világbajnokság

2012. szeptember 6. | szerző akadmin | Kick-box

Egy szakmai nonszensz miatt gyengébben, de így is esélyesként érkezik Szlovákiába a Magyar Válogatott.

 

Szeptember 9-én, vasárnap a mérlegeléssel megkezdődik a magyar utánpótlás kick-box válogatott részére is a Junior és Kadett Kick-box Világbajnokság Pozsonyban. A korábbi indulók névsora változott, hiszen a WAKO nem engedi indulni azokat a junior korú versenyzőket, akik már felnőtt Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon szerepeltek. Ez jelentősen sújtja a magyar csapatot, hiszen így olyan versenyzők maradtak ki, akik abszolút érem, sőt, győzelemre esélyesek voltak, például Veres Mercédesz, Veres Alex, Kádas Adrienn, Andó László. Ettől függetlenül a magyar csapatban bőven találunk olyanokat, akik az eddigi szép hagyományokat folytatni képesek.
 

Király István
, a semi-contact válogatott szövetségi edzője így látja a világbajnokságot: – Mivel az un. pontfighting, ami a semi-contactból csak nemrégiben alakult, ki, tíz éves múltra tekinthet vissza, gyors, dinamikus, s a kezdeti hatalmas előnyünk kezd kiegyenlítődni. Nem mi vagyunk a rosszabbak, hanem több olyan ország, – Kazahsztán, Ukrajna, Franciaország, Oroszország – amely eddig nem foglalkozott ezzel a szabályrendszerrel, most nagy erőket fektet bele. Az oroszok kapitánya mondta, hogy eddig a light-contactban nyomultak, most a semi-contact került előtérbe, s mindent megtesznek ezért. Iszonyatosan nagy mezőny lesz, súlycsoportonként nyolc országból bárki bekerülhet a döntőbe. Bízom benne, hogy most is szépen fogunk szerepelni, és hozunk majd haza aranyérmeket is – nem is keveset -, s remélem, megőrizzük vezető pozíciónkat!
– Mennyire befolyásolja az eredményességet az, hogy néhány versenyzőt nem tudtunk elhozni, mert már indultak a felnőtt világ- vagy Európa-bajnokságon?

– Ez egy szakmai nonszensz, nem is könnyű ezt közölni egy tizenhat éves versenyzővel. Majd meg lehet nézni a felnőtt mezőnyt: jóval kevesebben fognak indulni a juniorok közül, hiszen az, aki például nem tudja megverni Mórádi Zsolt világbajnokunkat, és junior, nem fog eljönni a felnőtt VB-re, és így szerintem nem előre megy a sportunk ezzel a döntéssel, hanem hátra.

A csapat szeptember 9-én vasárnap érkezik majd, s délután két órakor mérlegel. Remélhetőleg mindenki hozza a versenysúlyát.

A hét programja:

Hétfőn bírói szeminárium lesz, s ekkor történik a sok mindent eldöntő sorsolás is. Kedden a megnyitó ünnepség után kezdődnek a selejtezők, és egészen csütörtökig tartanak  Pénteken és szombaton kerül sor a döntőkre,remélhetőleg minél több magyar résztvevővel., s szombaton este a hagyományos Sayonara Party, a búcsú buli, amelyen remélhetőleg a magyaroknak is lesz mit ünnepelni.
 
A magyar utánpótlás Kick-box válogatott a következő kerettel készül a pozsonyi világbajnokságra:

SEMI-CONTACT

Kadett 1 fiúk
28 kg.
Bozók Szabolcs(Halker-Király Team Csepel)
Karácsonyi Dávid (Halker-Király Team Csepel)
 
32 kg.
Viczián Roland (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Flack Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE)
 
37.kg.
Nagy Zalán (Halker-Király Team Csepel)
Fésű Lajos (Szigetszentmiklós-Tököl SE)

42 kg.
Szentpéteri Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Bednanics Dominik (4Fight KBSE)

 
47 kg.
Korpádi Tamás (Halker-Király Team Csepel)
Spáth Levente(BP.Árpád DSE)
 
+47 kg.
Szász Kristóf (Kondorosi Kick-box SE)
Zsugonics Attila (4Fight KBSE)
 

Kadett 1 lányok
 
37 kg.
Schmidt Zsófia (Zoltek SE)
Dinnyés Eszter (Makó BUDO SE)
 
42 kg.
Laurincz Boglárka (Újkígyósi KBSE)
Kovács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE)
 
47 kg.
Török Dóra (Újkígyósi KBSE)
Berki Jázmin (4Fight SE)

+ 47 kg.
Gál Vivien (Halker-Király Team Csepel)
Molnár Anna (4Fight SE)

 

Kadett 2 (Idősebb Kadett) fiúk:

42 kg.
Veres Roland (Halker-Király Team Csepel)

47 kg.
Sallay Gábor (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Csák Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE)
 
52 kg.
Hídvégi Nándor (Újkígyósi KBSE)
Bálint Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE)

57 kg.
Laurincz Zoltán (Újkígyósi KBSE)
Rohonczi Jenő (Halker-Király Team Csepel)

 
63 kg.
Szabó Bence (Bp.Dragonteam)
Mészáros Dominik (Bp.Árpád DSE)
 
69 kg.
Erdei Brúnó (Halker-Király Team Csepel)
Opauszki Dávid (Békéscsabai Lakótelepi SE)
 
+69 kg.
Harangozó Gábor (Újkígyósi KBSE)
Spáth Zoltán (Bp.Árpád DSE)
 

Kadett 2 lányok:
 
42 kg.
Török Szonja (Halker-Király Team Csepel)
Lencsés Dorina (Halker-Király Team Csepel)

46 kg.
Rákóczi Réka (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Murvai Lívia (Halker-Király Team Csepel)
 
50 kg.
Kapu Brigitta (Zoltek SE)
 
55 kg.
Szabó Dorina (Halker-Király Team Csepel)
Gremen Petra (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
60 kg.
Berta Rebeka (Halker-Király Team Csepel)
Elszaszer Kitti (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
 
65 kg.
Bálint Edit (Békéscsabai Lakótelepi SE)
 
+65 kg.
Csonka Zsófia (Combat „D” SC, Szeged)
 
 
Junior férfi
 
57 kg.
Jakus Gábor (Halker-Király Team Csepel)
Kiss Roland (Halker-Király Team Csepel)

63 kg.
Vizsnyiczai Richárd (Békéscsabai Lakótelepi SE)

69 kg.

Tyukodi Máté (Halker-Király Team Csepel)

 
74 kg.
Szilágyi Sándor (Halker-Király Team Csepel)
Nagy Gergő (Skorpió KBSE)
 
79 kg.
Kiss Attila (Szeged Tigers SE)
Németh Dávid (Agrobio Classic KBC, Szombathely)
 
94 kg.
Murvai Márton (Halker-Király Team Csepel)
 
 
Junior nők: 
55 kg.
Berta Viktória (Halker-Király Team Csepel)
 
60 kg.
Pribék Andrea (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Shreirich Réka (Zoltek SE)
 
65 kg.
Papp Eszter (Castrum-Sec Dinamica SE, Körmend)
 
70 kg.
Sándor Cintia (Halker-Király Team Csepel)
 
LIGHT-CONTACT
Kadett 2 fiúk
42 kg.
Engelbrecht Ádám (Esztergomi KBSE)
 
47 kg.
Balogh Krisztián (Esztergomi KBSE)
Vigmond Richárd (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
 
52 kg.
Vetor András (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
Ahmad Iliász (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
 
57 kg.
Kádas Gábor (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Hegyesi Dániel (Esztergomi KBSE)
 
63 kg.
Szabó Z.Dominik (Zoltek SE)
Hudák Roland (Százhalombattai KBSE)
 
69 kg.
Erdei Brúnó (Halker-Király Team Csepel)
Bárdosi Sándor (Kondor & Controll SE, Szombathely)
 
+69 kg.
Nardelotti Zoltán (Esztergomi KBSE)
Gács Kristóf (Titán KBSE)
 
Kadett 2 lány
 
46 kg.
Farkas Julianna (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
Rákóczi Réka (Békéscsabai Lakótelepi SE)
 
50 kg.
Kapu Brigitta  (Zoltek SE)

55 kg.
Gremen Petra  (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
 
60 kg.
Elszaszer Kitti (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
+65 kg.
Boros Petra (Lajos Sport Team)
 
 
Junior férfi
57 kg.
Rizmayer Norbert (Esztergomi KBSE)
Vetor Attila (Szigetszentmiklós-Tököl SE)

63 kg.
Varga Martin (Kondor & Controll SE, Szombathely)
Vigmond Sándor (Szigetszentmiklós-Tököl SE)

69 kg.
Fülöp Imre (Szeged Tigers SE)
Elszaszer Dávid (Szigetszentmiklós-Tököl SE)

74 kg.
Pintér Bálint (Kondor & Controll SE, Szombathely)

 
84 kg.
Vass Dávid (Combat „D” SC, Szeged)
 
+94 kg.
Farkas Ádám (Kondor & Controll SE, Szombathely)
 
 
Junior lányok
50 kg.
Makó Evelyn (Makó BUDO SE)
Farmasi Rebeka (Black&Gold Angels SE)
 
60 kg.
Olajos Enikő (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
Schreirich Réka (Zoltek SE)
 
65 kg.
Papp Eszter (Castrum-Sec Dinamica SE, Körmend)
 
+70 kg.
Kelemen Gabriella (Black&Gold Angels SE)
          
KICK-LIGHT Junior férfi
57 kg.
Rizmayer Norbert (Esztergomi KBSE)
Vetor Attila (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
 
63 kg.
Kollárovszky János (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Varga Martin (Kondor & Controll SE, Szombathely)
 
74 kg.
Pintér Bálint (Kondor & Controll SE, Szombathely)
 
79 kg.
Toma Ádám (Black&Gold Angels SE)
 
+94 kg.
Farkas Ádám (Kondor & Controll SE, Szombathely)
 
 
Junior lányok:
50 kg.
Makó Evelyn (Makó BUDO SE)
 
+70 kg.
Kelemen Gabriella (Black&Gold Angels SE)

Loww Kick

Fiatal juniorok:
Fiúk:
71 kg.
Gózon Ádám (Esztergomi KBSE)
 
Lányok:
56 kg.
Ébelle Fruzsina (Dorog )

+60 kg.
Jorcsák Dorina (PTE PEAC RFC Pécs)

 
Idősebb Juniorok:
71 kg.
Kiss Olaf (Fontana KBSE)
 
 
K-1 szabályrendszer:
Idősebb  Juniorok
 
60 kg.
Horváth Benjámin (Re-Gym)
 
75 kg.
Bakacs Dezső (PTE PEAC RFC, Pécs)
81 kg.Gyemengyi Ákos (Békéscsabai Lakótelepi SE)
 
+91 kg.
Tuboly Norbert (Sankudo SE, Kecskemét)
 
Nők:
60 kg. Éltető Daniella (Re-Gym)

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.