Kiemelt hírek

Változtasd meg a mozgásod 24 órás küzdőedzésen!

2012. augusztus 28. | szerző akadmin | Karate

E nagyon intenzív, a testet és a tudatot egyaránt speciális, letisztult állapotba emelő terhelés olyan alkalom a fejlődésre, tanulásra, amely normál körülmények között nem elérhető.

A Budapesti Harcművész SE Kyokushin Karate szakosztálya 2012 szeptember 1-én a hagyományokat követve immár 6. alkalommal rendezi meg Budapesten a 24 órás küzdelmi edzést, amelyről a főszervezőt, Sensei Fris Ferencet kérdeztük.

– A kyokushinban fontos lépcsőfok, tanulási és bizonyítási lehetőség a próbatétel. Hogyan és mikor jött az ötlet, hogy egy teljes napon át tartó küzdőedzést rendezzenek a kyokushin karatésoknak.

– A fővárosban ez már a hatodik alkalom lesz, de előtte vidéken ennek már volt hagyománya. Kapuváron Horváth Tibor barátom már korábban elkezdte gyerekekkel. Nagyon jó ötletnek tartottam már akkor is edzőtábor jelleggel összehozni a kyós közösséget egy légtérbe, amikor is 24 órán keresztül edzünk, mozgunk, gyakorlunk – persze a megfelelő szünetekkel. Aztán ez elindult a fővárosban is és elég komoly  híre lett, hiszen az egész ország területéről jönnek a rendezvényre sőt, külföldről is. A kezdetben gyermekeknek kiírt speciális edzés mára a felnőtt kyósok eseménynaptárának egyik legkomolyabb programja lett.  Idén is a hagyományt kívánjuk folytatni a megfelelő edzésekkel ugyanakkor a jövőbe tekintünk. 
 
 
– Mi a tameshiwari jelentése? Mit ad a tameshiwari a XXI. század harcművészének? 
 
– A "tameshiwari" szót lehet úgy fordítani, hogy "kibírni a megpróbáltatást". Ez az utalás, mint mottó abszolút jellemzi ezt a különleges programot. Az alapelv az, hogy 24 órán keresztül 1,5 percenként magszólal a gong és folyamatos  küzdelmek folynak. A küzdelmek mellett különböző rekordkísérletek is zajlanak majd. Így volt ez tavaly is, amikor fekvőtámasz, felülés, formagyakorlat rekord is született. 
 
A küzdelmeknél természetesen fontos a darabszám, de igazán a minőségre helyezzük a hangsúlyt. Ebben segítenek a "mesteredzések", amelyek több etapban illeszkednek be a 24 óra programjába. Ez a nagyon intenzív, a testet és a tudatot egyaránt speciális, letisztult állapotba emelő terhelés olyan alkalom a fejlődésre, tanulásra, amely normál körülmények között nem elérhető. 
 
 
– Mi a célja ennek az extrém kihívásnak?
 
– Minden évben különböző aktualitásokat adunk a 24 órás programnak. Idén a "Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed!" mottót választottuk. Ez annyit tesz, hogy a mai stresszes, információval túlzsúfolt világban kiemelten fontos az ember számára, hogy akár a sportmozgással, akár a harcművészeteken keresztül megtalálja a gyökereit, ki tudja szűrni azokat az információkat, amelyek valójában a hasznára válnak, egyensúlyba jöjjön. Ezt tulajdonképpen azzal segítjük, hogy a mozgását, a tartását megváltoztatjuk, számára ideális állapotba hozzuk. A formagyakorlatokkal, a küzdelmekkel, az erősítő gyakorlatokkal egyaránt a mozgáskészséget, mozgásformát alakíthatjuk. Ha sikerül számunkra jobb, ideálisabb szintre hozni a mozgásunkat, akkor az egész életünk pozitív irányba változik. 
 
A 24 óra alatt mesteredzést tartó öt nagymester külön-külön  is olyan edzést tart, amelyeken a mozgásjavítást elősegítő ismeretanyaggal "bombázza" majd a résztvevőket. Ezek a speciális edzések egyaránt hatnak majd a vitális, mentális és érzelmi oldalra is. Az extrém igénybevétel miatt a résztvevők olyan fizikális és mentális állapotba kerülnek, amely az új ismereteket szinte magába szívja. A különböző irányú és formájú impulzusok az egyénen belül fognak megérni, összeállni úgy, hogy  a kapott tudást azonnal, magas intenzitással és rendkívül nyitott állapotban tudja gyakorolni.  
 
 
A mesteredzések tudásanyaga egymásra épül, így a nap végére egy rendkívül komplex, kipróbált, begyakorolt ismeretanyaggal fejezi be a karatéka a tameshiwarit. 
 
Shihan Bencze Antal, Shihan Karmazin György, Rózsa Gábor, Szilágyi István, Sensei Stefanovics József és Sensei Fris Ferenc mesterek az első 12 "töltődés" részében adják át az ismereteket különböző témákban és szemszögből megközelítve, majd a 2. 12 óra a "kibontás" részben az ismeretek elmélyítését célozza meg. Ebben a szakaszban a fáradtság miatt a tudatosság már kikapcsol, egy más tudatállapotba kerül az emberi test, amikor is az automatikus beidegződések, a tudat kontrollja már nem akadályozza a tanulást, a változást. 
 
 
Tervezett program: 
9.00h –  gyülekezö, regisztráció-nevezések leadása 
9.40h – sorakozó, ünnepélyes megnyitó
10.00h küzdelem inditó szeminárium Shihan Bencze Antal Mesterrel
11.30h-ig küzdelmek
kb 13.00-14.30h edzés Rózsa Gáborral (világbajnok; 4x európa bajnok)
 lehetöség lesz  folyamatos páros gyakorlatokkal vele gyakorolni 
14.30htól küzdelmek
15.30-17.00h Szilágyi István harcművész Mester edzése: tágabban értelmezett MOZGÁS tanulás, és mélyebb 
                      harcművész alapok felismérése a Mediball segitségével.
17h-tól küzdelmek 
18.30-20.00h – Sensei Stefanovics József edzése –  felkészités, versenyzés, küzdöszellem
20.00h-tól küzdelmek
éjszaka Sensei Fris Ferenc (Tigris Dojo) "energetizáló" edzése
közben küzdelmek folyamatosan 
8.30h –  Shihan Karmazin György 5 dan "ébresztő" edzése
10.00h –  ünnepélyes zárás utolsó küzdelmekkel, díjkiosztás, oklevelek átadása, csoportkép, hazautazás
 
– Hány résztvevőre számítanak idén?
 
– Tavaly 140 résztvevőnk volt, idén is hasonló létszám várható. A nevezések máig folyamatosan érkeznek és természetesen várunk mindenkit erre a különleges eseményre!

További info: www.tigrisdojo.hu
 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.