Kiemelt hírek

Ülésezett a Békés Megyei Harcművész Szövetség

2012. február 21. | szerző akadmin |

A Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete keretében működő Békés Megyei Harcművész Szövetség megtartotta a 2011. évet lezáró, s egyben a 2012. évet előkészítő közgyűlését.

A rendezvényen először Gregor László VI.DAN, a szövetség elnöke egészítette ki az előzetesen írásban elkészített és kiküldött beszámolót, amit a jelen lévő 16 klub képviselője elfogadott. Néhány fontosabb döntés is született. A tagdíjakat nem fizető klubok tagsági viszonyát felfüggeszti a megyei szövetség és szankcionálja. Továbbra sem nyugszik bele a kick-box és karate harcművész irányzatokat sújtó, diszkriminatív sportorvosi előírásokba, mindent megtesz ezek megváltoztatására!
 

Várja azt, hogy a megváltozott szerepű és költségvetésű önkormányzatok milyen támogatást tudnak nyújtani, és azt, hogy az iskolákban használt tornatermek ügyében kivel kell majd tárgyalni!

Szavazással döntött a közgyűlés a hagyományos kitűntetésekről is. Az „Érdemes Mester” címet a Kondorosi Kick-box Klub vezető kettőse, Zsjak Zoltán és Litauszki László mesterek kapják.

Mivel a megye harcművészei a nemzetközi versenyzés terén nagyon eredményes évet zártak, a „Kiváló Harcművész” díjat olyan versenyzők kapják, akiknek az év legrangosabb világversenyein eljátszották a magyar Himnuszt: A kick-box világbajnok Andó László (Békéscsabai Lakótelepi SE), a kykoushin Karate Európa-bajnok Ifj.Gyarmati Imre (Bucsa), Ifj. Zsiga Zsolt (Orosházi Kyokushin Szabadidős Kör) és az ITF Taekwon-do Európa-bajnok Takács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE).

Gregor Lászó és Andó László

A megyei szövetség elkészítette a megyei versenynaptárt is. Érdekesség, és egyben a Békés megyei harcművészet erejét is bizonyítja, hogy három(!) szakszövetségi Diákolimpia Országos Döntő is Békés megyébe került: Békéscsaba rendezi a Kick-box, Medgyesegyháza az ITF Taekwon-do és Szeghalom a Kyokushin Karate Országos Diákolimpiai Döntőjét. Békéscsaba ad otthont a Kick-box Csapat Országos Bajnokságnak és a az AJKA magyarországi shotokan karate szervezet országos bajnokságának. A II. osztályú Kick-box Országos Bajnokságot ismét Kondoroson rendezik meg a Huszár Róbert Emlékverseny keretében.

Comments

comments

Ülésezett a Békés Megyei Harcművész Szövetség

2011. február 2. | szerző akadmin |

A költségcsökkentés és a sportolói szponzoráció lehetőségei, előző évi eredmények értékelése és a legjobbak díjazása szerepelt az éves közgyűlés programjában.

A Békés Megyei Megyei Harcművész Szövetség Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban tartotta meg rendes éves közgyűlését, amelyen hat harcművész irányzat 15 klubja képviseltette magát.

Még a közgyűlés előtt meghallgathattak a résztvevők két rövid előadást a költségcsökkentés és a sportolói szponzoráció köréből. Gregor László V.DAN, a szövetség elnöke egészítette ki az előzetesen írásban kiküldött beszámolót.

 

A megyei szövetség tartalmas évet zárt, amelyet számos sikeres verseny, rendezvény színesített. A rendezés mindenhol mintaszerű volt, de problémát jelentett az, hogy a mozgósítás nem mindig sikerült. Nem csak versenyeket rendezett a szövetség, hanem szemináriumokat és edzőtáborokat is.

Kiemelkedő nemzetközi eseményekre is sor került, és sikeresen épülnek a nemzetközi kapcsolatok is. A szövetségnek a versenyzői és résztvevői létszám növelésében, és a harcművészet, a BUDO még szigorúbb betartatásában kell előre lépnie, megoldást kell találni a sportorvosi engedélyek régóta húzódó problémáira is.

 

A szövetség gazdálkodása takarékos volt, pénzmaradvánnyal zárta az évet, ami azért is jó, mert tartalék a 2011 év első negyedének feladataira. A beszámolót a kiegészítésekkel a megyei harcművész szövetség egyhangúlag elfogadta. Ezután a szövetség felvette tagjai sorában az újonnan megalakult Nippon Seibukan Akadémia Magyarországi Egyesületét. 

 

Hanicz Nelly

Titkos szavazással döntöttek a hagyományos elismerésekről is. Az év legkiemelkedőbb eredményét elérő harcművésznek adandó „Kiváló Harcművész” díjat Hanicz Nelly, a Békéscsabai Lakótelepi SE válogatott kick-box versenyzője nyerte, aki 2010-ben kétszeres felnőtt Európa-bajnok és háromszoros junior világbajnok lett. Az edzői munka elismerésének díját, az „Érdemes Mester”címet Lévai Péter harmadik fokozatú kung-fu mester kapja. A közgyűlés a megyei versenynaptár elkészítésével ért véget.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.