Kiemelt hírek

Újra HEGYEM-kiáltásoktól hangos Salgóbánya

2013. július 16. | szerző akadmin | Egyéb

Amire vártunk, eljött… Hétfő délután hivatalosan is megnyílt a III. HEGYEM Szeretet Tábor.

A már hagyományos HEGYEM Szeretet Tábor szervezői idén is kitettek magukért: sohasem volt még ennyire színes és sokrétű a tábori program – a gyerekek egymás után kóstolhatnak bele a különböző harcművészeti irányzatok rejtelmeibe, valamint a gazdag helyszín gazdag programválasztékába.

 

Ahogy már megszokhattuk, busszal, kisbusszal, autókkal érkeztek meg gyermekek a HEGYEM hagyományos nyári táborába, amelyet ezen a héten, péntekig bezárólag tartunk Salgóbánya–Medvesen.
A megszokott táborhelyen ismerősként üdvözöltek bennünket, és gyermekeink is otthonosan mozogtak a faházak, a sportpályák és a közösségi épületek között.
Mindenki üdvözölt mindenkit, mindenki elfoglalta a szálláshelyét, és mindenki tudta, mi vár rá…
Olyan öt nap, amelynek mozzanatairól még sokáig lehet mesélni; olyan öt nap, amelyre szívesen és szeretetteljesen gondol vissza az ember.A több mint száz gyermek a HEGYEM “fellegváraiból” érkezett. Karancsvidék, Füzesabony, Orgovány, Szeged, Érd, Budapest – hosszan sorolhatnánk a településeket, ahonnan a tanoncok befutottak a táborhelyre.

„A test és szellem edzése a harcművészet, mint életforma segítségével. A fegyelmezettség, kitartás erősítése, a tisztelet és szeretet fogalmának tisztázása, egymás elfogadásának, segítésének gyakorlása. Kikapcsolódás, játék és aktív pihenés. Kiemelt célja: az esés iskolája – gurulás, tompítás, bukfenc és testünk ismerete – a központi erő, core izomzat tudatos használata” – így szól a tábor ars poeticája, amelynek megvalósulásában rengeteg ismerős, barát, önkéntes és természetesen harcművész mester lesz a segítségünkre.

Impozáns a táborvezető mesterek névsora is: Shihan Büki Péter (Judo – 5. DAN), Senpai Szendi Norbert (Kyokushin Karate – 2. DAN), Senpai Veréb Zoltán (Shorin Ryu Karate – 1. DAN), Gellénné Siket Edit (TaiChi-ZenDo – 1. DAN), Deme János és Kiss István (birkózás), Senpai Lázi József (Shotokan Karate – 2. DAN), de még ezt is lehet fokozni… A táborban ugyanis mindennap több vendégmester is jelen lesz, hogy saját stílusaikat megismertessék, illetve együtt dolgozzanak a jelenlévőkkel.

Hétfőn Shihan Juhász Ferenc (Shotokan Karate – 7. DAN), Sárközi Róbert (MMA világbajnok), valamint Dudás Attila (Taekwon-do – 5. DAN) működik közre, másnap pedig Erdei „MADÁR” Zsolt és Pártos Csilla nagykövetek mellett a Kyokushin Karate mesterei, Shihan Kálóczi József (5. DAN), Bódi István (3. DAN) és Kalmár Árpád (4. DAN) oktatnak és vezényelnek.

A táborban különböző alternatív programokra is készülhetnek a lurkók.
A kirándulások, vetélkedők, uszodai játékok, sorversenyek mellett kedden egy komplett egészségügyi szűrésen vehetnek részt a Generali jóvoltából, de a szellemet és a lelket egyaránt támogató meditációk, reiki-gyakorlatok is a mindennapok részei lesznek.

Programból tehát nem lesz hiány – az már csak hab a tortán, hogy a közös edzések mellett csoportokra bontott,választható és speciális foglalkozások is megpróbálják majd a gyermekek energiáit levezetni.
Egyelőre nem tudjuk, mennyi sikerrel… :)))


Vendégmesterek, szerda:
Shihan Szénási Zsolt – Shito Ryu (8. DAN)
Shihan Kovács Gábor – Shotokan Karate (6. DAN)
Sifu Serflek József – Kung-fu, ChiKung
Szénási Gergely – akr. világbajnok
Tóth „ TOZÓ” Zoltán – világbajnok testépítőVendégmesterek, csütörtök:
Hanshi Adámy István – Kyokushin Karate (8. DAN)
Sensei Németh Pál – Kyokushin Karate (4. DAN)
Szénási Gergely – akr. világbajnok
Orlik Zoltán (EZS SE)

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.