Kiemelt hírek

UFC On Versus 3: Diego véres győzelme

2011. március 4. | szerző akadmin | Hibrid stílusok

Diego Sanchez komoly sérüléseket szerzett, de pontozással nyert a ma hajnali show főmérkőzésén.

A magyar idő szerint ma hajnalban sorra került UFC On Versus 3 gála főmérkőzése nem úgy indult Sanchez számára, hogy az bármi jót jósolt volna a folytatásra. A földharcra koncentráló Sanchez már a mérkőzés elején beszedett egy megrendítő jobb egyenest az inkább állóharcban jeleskedő riválisától és erősen vérezni kezdett. A jó Diego azonban nagy küzdő, a maradék időben nem csak összeszedte magát, hanem fordítani is képes volt a jól küzdő Kampmann ellen, így egyhangú pontozásos győzelemmel hagyta el a ketrecet.

Az igen szoros (29-28 minden pontozónál) mérkőzés után a vesztes Kampmann érthetően csalódott volt:
"Úgy érzem én nyertem a meccset! Szerintem mindhárom menetet megnyertem. Bár nekem is felrepedt az bőröm, de nézzék meg az ő arcát! Sokkal többször és tisztábban találtam, annak ellenére, hogy eltört a kezem a meccs alatt…"

A győzelem-ittas Sanchezt érthetően nem zavarta ellenfele morgása:
"Mindketten benyeltünk jónéhány találatot, de szerencsére pár nagy ütést be tudtam vinni. Azzal nyertem, hogy végig fenn tudtam tartani a nyomást és végig én irányítottam."

 

A három menetes háború az est legkeményebb mérkőzése volt: a két harcos egyaránt 60.000 dollár extra bónuszt kapott  "Az est legjobb küzdelme" díjat méltán kiérdemlő produkció miatt.

UFC On Versus 3 – Eredmények:

Főmérkőzések:

Diego Sanchez vs Martin Kampmann – egyhangú pontozás (29-28 minden pontozónál)

Mark Munoz vs C.B. Dollaway – TKO, 1. menet (0:54)

Chris Weidman vs Alessio Sakara – egyhangú pontozás (30-27 minden pontozónál)

Brian Bowles vs Damacio Page – submission (guillotine choke), 1. menet (3:30)


Előmérkőzések:

Cyrille Diabate vs Steve Cantwell – egyhangú pontozás (30-27, 30-25, 30-26)

Danny Castillo
vs Joe Stevenson- egyhangú pontozás (30-27, 29-28, 29-28)

Shane Roller vs Thiago Tavares – KO, 2. menet (1:28)

Takeya Mizugaki vs Reuben Duran – pontozás (30-27, 29-28, 27-30)

Dongi Yang vs Rob Kimmons – TKO, 2. menet (4:47)

Rousimar Palhares vs Dave Branch – submission, 2. menet (1:44)

Igor Pokrajac vs Todd Brown – TKO, 1. menet (5:00)

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.