Kiemelt hírek

Tyson Fury: “Nem biztos, hogy megérem az év végét”

2016. október 5. | szerző SzlobMil | Ökölvívás

Az elmúlt napokban Tyson Fury, vagyis a világ legnagyobb presztízsű nehézsúlyú világbajnoki öveinek tulajdonosa botrányt botrányra halmozott. Nemrég kijelentette, hogy az elmúlt pár hónapban semmit sem edzett, mert depressziós, nem lát örömöt az életben.

BOLTON, ENGLAND - NOVEMBER 30: Tyson Fury speaks at a press conference at the Macron Stadium on November 30, 2015 in Bolton, England. (Photo by Chris Brunskill/Getty Images)

Fotó: Chris Brunskill/Getty Images

A nehézsúlyú bajnok 2015 novemberében verte meg a legyőzhetetlennek vélt Vladimir Klicskót, és azóta már többször is lemondta a visszavágót, ilyen-olyan indokokra hivatkozva. Időközben megfosztották IBF-es címétől, majd szteroidot (nandrolone), később pedig kokaint találtak a szervezetében.

A héten saját Twitterén azt mondta, hogy visszavonul, majd három óra múlva visszaszívott mindent egy újabb érdekes posztban.

A 28 éves angol őstehetség “mentális problémákra” hivatkozva mondta le a nagy visszavágó legutóbbi időpontját, és a Rolling Stones-nak adott interjújában ijesztő nyilatkozatokat tett.

Őszintén elárulta, hogy depressziója miatt egyáltalán nem edzett az utóbbi pár hónapban, cserébe ivott és drogozott. Azt eddig is tudtuk, hogy személye teljesen különbözik Klicskóértól, aki igazi példakép minden élő és még meg nem született ember számára, de ez már túl sok.

Elmondása szerint a rasszizmus az, ami lelkileg kikészítette őt: egy új, két perces videó például azt mutatja be a Twitterén, hogy mennyi negatív hozzászólást kap. Volt, aki azt írta neki, hogy őszintén reméli, hogy meghal.

“Elég rossz a helyzetem manapság. Azt sem tudom, hol áll a fejem. Nem tudom, mi fog történni velem. Az sem biztos, hogy megérem az év végét, hogy őszinte legyek.” – hangzott a megdöbbentő nyilatkozata. A három gyermekes apa elvileg október eleje óta nem ivott és használt kokaint, és kórházban van pszichiáterek körében. Ezek biztató jelek, csakúgy, mint az egyik friss Twitteres bejegyzése:  

“Jó hír, hogy megfelelő segítséget kapok, és egy erősebb emberként fogok visszatérni. Próbáljatok csak megállítani!!! Isten hatalmas, Jézus áldott” – írta. Reméljük, tényleg jó irányba haladnak a dolgai.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.