Kiemelt hírek

Több, mint háromszázan Győrben

2013. június 17. | szerző akadmin | Judo

Ebben az évben is nagy sikert aratott Győrben a Serdülő Judo Európa-kupa, amelyen hét ország háromszázhét judósa lépett tatamira.

 

Az ifjú judokák közül többen is ott lehetnek majd 2017-ben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), amelynek ugyancsak Győr ad majd otthont.
A tatabányai Kis Eszter az 57 kilogrammos súlycsoport dobogójának tetején,
harmadik lett ebben a súlycsoportban az UTE-s Balog Laura 
Az Európai Judo Szövetség Bíró Bizottságának szaktekintélye volt kitűnő nemzetközi bírónk, az olimpián is bíráskodó Vági Miklós, akit nagy fájdalmunkra 2011 áprilisában elveszített a magyar judo. Az ő emlékének adózott ebben az esztendőben is a serdülő Európa-kupa.A fiúk mezőnyében hatvankét egyesület kétszáztizenkilenc judósa próbált szerencsét, míg a lány mezőnyben negyvenegy klub nyolcvannyolc versenyzője szerepelt.

A legnépesebb külföldi küldöttség Lengyelországból érkezett, hatvankét judósuk vett részt a tornán, amelyen mégis a tizennégy fős grúz válogatott vitte a prímet, a kaukázusi csapat kiemelkedett a mezőnyből, összesen tizenhárom érmet (négy arany, négy ezüst és öt bronz) gyűjtött…

A magyar színeket harminckilenc klub százhatvannégy judósa képviselte, klubjaink közül az UTE volt a legeredményesebb, a fővárosi csapat mindhárom éremből gyűjtött egyet-egyet.

A Vági Miklós-emlékverseny eredménylistája: KLIKK IDE!


Az éremtáblázat
A  E  B  Ország/klub

4  4  5  Grúzia
2  2  2  Wloclawek (lengyel)
2  1  0  Uks Asw-Judo Jaslo (lengyel)
2  0  0  Dinamo Pacsevo (szerb)
1  1  1  UTE
1  1  0  Csm Arad (romániai)
1  0  4  Csehország
1  0  1  Ippon Judo Tatabánya
1  0  1  KSI SE
1  0  1  Nagyatádi JC
1  0  0  Margiszigeti AC
1  0  0  UKS Pita (lengyel)
0  2  0  Judo Club Banik Ostrava (cseh)
0  1  3  Lengyelország
0  1  2  CS Bronx Club Bacau (román)
0  1  1  Atomerőmű SE
0  1  1  Nicsi Judo Club
0  1  0  Judo Club Dalmaciacement (horvát)
0  1  0  Judo SZK
0  1  0  Százhalombatta VSE
0  0  3  Egri Városi Sportiskola
0  0  1  CS Unio Satu Mare (romániai)
0  0  1  Hell Miskolci Judo Club
0  0  1  Judo Klub Pujanke Split (horvát)
0  0  1  Kaposvári SI
0  0  1  Klub Mako Judo
0  0  1  Miskolci VSC-MISI
0  0  1  Pécsi KSE
0  0  1  Polonia Rybnik (lengyel)
0  0  1  Rákosvidéke Hajtós DSE
0  0  1  Szatymazi SE
0  0  1  UKS Galeon Gdynia (lengyel)

Forrás: Judoinfo

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.