Kiemelt hírek

Tíz magyar arany a világ egyik legkeményebb kick-box tornáján

2008. június 15. | szerző akadmin | Kick-box

Salsomaggiore Termeben 13. alkalommal rendezték meg Európa legnagyobb kick-box versenyét, a Best Fighter Világkupát. Tizenkét páston és két ringben csatázott 30 ország több mint 1700 versenyzője három napon keresztül. A mienk imponáló eredménnyel zártak.

A Világkupát június 13-15-én rendezték meg az olaszországi Salsomaggiore Termeben, és a nagyszámú résztvevő között szinte minden európai ország képviseltette magát.

A legnagyobb klubok és harcosok mind jelen voltak, így a három napos esemény igazi kick-box csúcstalálkozóvá nőtte ki magát.



A hagyományoknak megfelelően most is szép számmal érkeztek
magyar klubok is a versenyre, s “szokás szerint” eredményesen is szerepeltek.
Már az első este jutott az aranyéremből, amikor a csapatversenyt rendezték. Itt az esélyes Királyteam Csepel csapata minden korcsoportban a dobogón végzett – két utánpótlás kategóriában most sem találtak legyőzőre.
Azt a péntek esti felnőtt döntőn érezték azért, hogy a bírók nem annyira “magyarpártiak”. A szerencse sem pártolta a mieinket, elég, ha Minda Zsófia és Jároszkiewicz Krisztián balszerencsés sérülését említjük.

Szombaton aztán beindult a nagyüzem, hiszen a semi-contact küzdelmeket bonyolították le. Itt számos magyar érem, köztük
arany is született, s nagyon szép helytállást is láthattunk.

Itt az olaszok talán legnagyobb sztárját, Gregorio Di Leo-t is utolérte a végzet, hiszen már a tehetséges szegedi Haska Szabolcs ellen is csak szenvedett, és csak nem teljesen igazságos körülmények között nyert, majd a csepeli fiatalok, Gömbös László és Imre Tamás “tették helyre” a világsztárt, törlesztve sok, gyakran vitaható korábbi győzelméért.

Különösen Imre Tamás mérkőzésén alakult ki óriási hangulat, hiszen ez egyben a coimbrai furcsa világbajnoki döntő visszavágója is volt. Tomi végig vezetett, esélyt sem adva ellenfelének.

A veterán Csikós “Csiki” Péter most is igazolta, hogy még mindig tud meglepetésekkel szolgálni. A junioroknál Haska Szabolcs megérdemelten győzött, csakúgy, mint Szabó László. A junior lányoknál Dancsecs Bojána, aki tavaly a felnőtt válogatottban is helytállt, simán hozta súlycsoportját. Az újonc junior békéscsabai Hanicz Nelly belázasodott, de köhögéssel küszködve is nyert, csakúgy, mint másnap a light-contacton, vagyis duplázott.

Vasárnap a light-contactban sem maradtak alul mieink. A felnőtteknél Dancsó Zoltán gyakran szoros mérkőzéseken, de
ismét bizonyította, miért ő a legjobb súlycsoportjában a világon.

Kondacs György jól helyettesítette Debreczeni Dezsőt, hiszen megnyerve súlycsoportját, a klubban maradt az aranyérem. Szabó László pedig triplázott, hiszen az előző napi junior semi-contact győzelem után megnyerte a junior és a felnőtt light-contact versenyt is! 14 nyert mérkőzése után már kicsit azért elege volt a jóból…

Dancsecs Bojána nyert a felnőtt light-contactban is – a jó formában lévő körmendi versenyzőt valószínűleg csak kézsérülése fosztotta meg a triplázástól.
 
A többi válogatott (Marton Klára, Szendrei Barbara, Kondár Anna, Kovács Betty) megbízható formájára utal, hogy most is a dobogón kötöttek ki.

A kadett korosztályokban sem vallottunk szégyent, hiszen a “Veres Család” most is kitett magáért: Iványi Gábor, Kádas Adrienn, Varga László, Murvai Márton és társaik teljesítménye jelzi, hogy a magyarok az utánpótlásban sem maradtak le.

A felnőtt másodosztályban is helytálltak a magyarok, s természetesen megtekintette a versenyt a WAKO olasz elnöke, Dr.
Ennio Falsoni is. 

A viadalon a hagyományosan erős nemzetek most is jól szerepeltek: például egy nagyon jól felkészített csapattal jöttek az oroszok. Szembetűnő volt, hogy olyan országok is figyelemreméltó tehetségekkel jelentkeztek, akiket eddig nem nagyon jegyeztünk. Nem kell meglepődni, ha a jövőben szembetaláljuk magunkat jordániai, dél-afrikai sportolókkal, akár a döntők környékén is!

Magyar vonatkozású eredmények:


Semi-contact:
Felnőtt férfi
57 kg. – 3. Veres Richárd (Királyteam Csepel)
69 kg. – 1. Gömbös László (Királyteam Csepel)
74 kg. – 1. Imre Tamás (Királyteam Csepel)
94 kg. – 3. Csikós Péter (Bp.Hunyadi SE)
+ 94 kg. – 3. Csikós Péter (Bp.Hunyadi SE)

Junior férfi
57 kg. – 3. Pertich Ákos (Békéscsabai Lakótelepi SE)
69 kg. – 1. Szabó László (Békéscsabai Lakótelepi SE)
74 kg. – 1. Haska Szabolcs (Szeged Tigers)

Kadett 2 fiúk
42 kg. – 1. Molnár Gábor (Királyteam Csepel)
47 kg. – 1. Veres Alex (Királyteam Csepel)
52 kg. – 1. Varga László (Királyteam Csepel)
57 kg. – 2. Iványi Gábor (Szeged Tigers)
63 kg. – 3. Iványi Gábor (Szeged Tigers)

Kadett 1 fiúk
28 kg. – 1. Veres Roland (Királyteam Csepel)
42 kg. – 1. Murvai Márton (Királyteam Csepel)

Felnőtt zöld öv alatti kategória (II.osztály)
65 kg. – 3. Mészáros György (Királyteam Csepel)
75 kg. – 1. Meszlényi Gábor (Uncentrál Bulls Győr)
+80 kg. – 1. Kardos Szilárd (Unicentrál Bulls Győr)

Felnőtt nők
60 kg. – 2. Kovács Betty (Királyteam Csepel)
3. Marton Klára (Kondor és Sragner,Contoll SE, Szombathely)
65 kg.- 3. Szendrei Barbara (Királyteam Csepel)

Junior nők
50 kg. – 1. Hanicz Nelly(Békéscsabai Lakótelepi SE)
65 kg. – 1. Dancsecs Bojána (Dinamica SE, Körmend)
2. Vizsnyiczai Viviána(Békéscsabai Lakótelepi SE)
3. Vizsnyiczai Viktória(Békéscsabai Lakótelepi SE)
+65 kg. – 1. Kondár Anna (Bajna SE)

Kadett 2 lányok
42 kg. – 2. Veres Mercédesz (Királyteam Csepel)
55 kg. – 2. Kádas Adrienn (Békéscsabai Lakótelepi SE)

Kadett 1 lányok
28 kg. – 2. Murvai Lívia (Királyteam Csepel)
37 kg. – 1. Sas Viktória (Királyteam Csepel)

Best Fighter (abszolút kategória)
3. Kondár Anna (Bajnai SE)
semi-contact csapatverseny
Felnőtt csapat: 2. Királyteam Csepel
Junior: 1. Királyteam Csepel
Kadett 2: 1. Királyteam Csepel
Kadett 1: 3. Királyteam Csepel

Light-contact
Felnőtt férfi
57 kg. – 1. Kondacs György (Békéscsabai Lakótelepi SE)
69 kg. – 1. Szabó László (Békéscsabai Lakótelepi SE)
79 kg. – 1. Dancsó Zoltán (Kondor és Sragner, Kontroll SE, Szombathely)

Junior férfi
69 kg. – 1. Szabó László (Békéscsabai Lakótelepi SE)
79 kg. – 3. Kelemen András (Kopula Classic SE, Szombathely)

Zöld öv alatti, II.osztályú férfi
70 kg. – 1. Majer István (Kopula Classic SE, Szombathely)
75 kg. – 1. Meszlényi Gábor (Unicentrál Bull-SE, Győr) 3.Farkas Mihály (Kopula
Classic SE, Szombathely)

Felnőtt nők
60 kg. – 2. Marton Klára (Kondor és Sragner, Contoll SE, Szombathely)
65 kg. – 1. Dancsecs Bojána (Dinamica SE, Körmend)

Junior nők
50 kg. – 1. Hanicz Nelly (Békéscsabai Lakótelepi SE)
60 kg. – 1. Pribojszki Kata (Békéscsabai Lakótelepi SE)
2. Andó Bettina (Békéscsabai Lakótelepi SE)
65 kg. – 2. Vizsnyiczai Viktória (Békéscsabai Lakótelepi SE)

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.