Kiemelt hírek

Tíz érmet szereztek taekwon-dósaink Boszniában

2015. február 4. | szerző SzlobMil | Taekwon do

A magyar válogatott tíz érmet szerzett a bosnyák világranglista versenyen (G1). A juniorok és felnőttek trénere, Tóth Balázs elégedett, hiszen tavaly összesen húsz dobogós helyig jutottak G-s besorolású viadalokon. Most, 2015-ben már az első megmérettetésen megvan a tavalyi éve termésének a fele, ezért elmondhatjuk, hogy a vártnál jobb, meglepetésszerű eredmények születtek. Csapatban harmadikok lettünk.

bosnyák9390

Csapatban harmadik helyezést ért el a magyar válogatott a szarajevói kétnapos bosnyák openen úgy, hogy maga mögé utasította a világ- és olimpiai bajnokokkal felálló olasz és török csapatot. Csak a minden korcsoportban arató szerbek és egy olyan horvát klub tudott eléjük férkőzni, ahol például a Zaninovics ikrek is szerepelnek.

“Három éve dolgozunk együtt a válogatott versenyzőkkel, de ez volt az első olyan világranglista verseny, mikor találkozott az én elvárásom az eredménnyel – mondta a hazaérkezés után Tóth Balázs válogatott edző.”

“Tíz éremmel kalkuláltam, ez bejött. Nincs hiányérzetem, de maximalista vagyok, mindig lehet jobb. Nagyon boldog voltam, mikor bemondták, hogy a harmadik helyezett Magyarország. Tavaly húsz érmet nyertünk G-s besorolású versenyen, idén február elején már tíznél járunk. Ezt a szintet szeretnénk tartani vagy javítani, mert lehetséges.”

bosnyák9399

A következő megmérettetése a válogatottnak március idusán, Hollandiában lesz. Előtte Kotsis Edina jövő héten kétszer is pástra lép, előbb a Klubcsapat Európa-bajnokságon, majd a török openen gyarapíthatja világranglista pontjainak számát. Mindkétszer Antalya lesz a helyszín. Gonda Ivett pedig a torontói Canada Openre (február 13-15) készül.

Forrás: wtftaekwondo.hu

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.