Kiemelt hírek

TEK terror a ringben

2012. október 3. | szerző akadmin | K1

A Terrorelhárítási Központ által szervezett szombati gála fénypontjaként ringbe lépő TEK válogatott esélyt sem adott a horvát K-1 csapatnak.

 
Óriási érdeklődés kísérte a Syma csarnokban megrendezett Budo és küzdősportgálát, a TEK által szervezett eseményen több mint 300 rendészeti dolgozó lépett tatamira, ringbe. Legtöbben dzsiudzsicu földharcban mérettették meg magukat, de K-1-ben is sokan neveztek, s bár a lelkes amatőrök keményen harcoltak, a fényesebb medálok a sokéves küzdősport tapasztalattal bíró indulókhoz kerültek.

Több mint háromszáz rendészeti dolgozó vett részt a viadalon, legnagyobb létszámban a rendőrség alkalmazottjai képviseltették magukat, de jelen voltak a honvédség, a tűzoltóság és a büntetés-végrehajtás küzdősportos munkatársai is.

 
Már a korareggeli mérlegelésen látszott, rend, fegyelem és sportszerűség jellemzi majd az eseményt. A karate (kata, kumite) bajnokság BM-pontszerző verseny volt, itt csak a rendőrség dolgozói vagy a hozzájuk tartozó tanintézmények hallgatói indulhattak. A résztvevők óriási elánnal vetették magukat a négy tatamin és három ringben megrendezett karate (kata, kumite), dzsiudzsicu földharc és full-contact küzdelmekbe.
 
Ha a lelkes amatőrök részéről olykor hiányzott is a magas szintű technikai tudás, lelkesedésben, küzdeni tudásban nem volt hiány, a küzdősportokat szabadidejükben művelő rendészetisek komoly csatákra késztették a profikat. A TEK-főigazgató Hajdu János legjobb fightereit nem indította K-1-ben – a Karacs, Török, Novák, Molnár kvartett a gála végén a horvátokkal ütközött –, az elit egységből így is többen eljutottak a finálékig. A legfényesebb érmek a profi küzdősportosokhoz kerültek, persze, más lett volna a helyzet, ha az említett négyes a bajnokságban mutatja meg tudását.
 
 
A full-contact aranyain olyan sportolók osztoztak, akik közül sokan full-contactban, K-1-ben rendszeresen képviselik Magyarország színeit világversenyeken. A nehézsúly fináléjában is kőkemény profik ütköztek, a nyolcadik kerületben szolgáló zsaru, a korábbi K-1 Hungarian GP-résztvevő Dropán Attila a Fight Code európai tornáján vitézkedő Mihalik Györggyel mérte össze erejét. 75 kilogrammban a junior kick-box világbajnok Benedek Zsolt nyerte a küzdelmeket, míg egy kategóriával feljebb a full-contact profi Európa-bajnok Szabó László nyakába került az arany.
 
 
A délutáni program is tartogatott izgalmakat, a szervezők a rendészeti bajnokság egy-egy stílusának döntőjét ekkor bonyolították le. A finálék előtt, közben, után küzdősportbemutatók – shaolin kungfu, kyokushin, dzsiudzsicu, shotokan karate, töréstechnika – szórakoztatták a nézőket. A közönség a full-contact rendészeti döntőt kísérte a legnagyobb figyelemmel, 95 kilogrammban a full-contact vb tavalyi bronzérmese, Kulacsik Mirkó a TEK-es Haraszti Zsoltot utasította maga mögé.

Nem csak a Kulacsik-Haraszti finálét alapul véve jelenthető ki, bombaerős volt a rendészeti dolgozók alkotta mezőny, az esztendő egyik legnívósabb magyarországi küzdősport rendezvényét láthatták a Syma csarnokba kilátogatók.
 

Osztotta ezt a véleményt az ukrán kick-box szövetség díszvendégként jelen lévő alelnöke, Anatolij Pertscev szerint a gála nívóban és szervezettségben a kick-box világeseményekkel is felvette a versenyt. Espen Lund, a norvég kick-box szövetség elnöke, a Sportaccord (IOC) igazgatótanácsának tagja is a V.I.P.-vendégek között foglalt helyet. Illusztris személyiségekben amúgy sem volt hiány, a magyar küzdősportélet korszakos egyéniségei örömmel tettek eleget a meghívásnak. A legendák nem csendben szemlélték az eseményeket, sok-sok küzdelmet drukkoltak végig.
 
 
De vissza a bunyóhoz! A két debreceni civil fellépő közül az örökifjú Zilai Sándor muay-thaiban, brutális könyökössel tudatosította korábbi profi Eb-döntős riválisával, a horvát Jagaticcsal, ki az úr a ringben. A K-1 Fight Code vb-döntős Balogh Norbert sem töltött sok időt a szorítóban, látványos fejrúgás után következett egy ütéskombináció, a bírónak pedig nem maradt más dolga, mint kihirdetni a „Debreceni Csibész” győzelmét. 

 
A nagy érdeklődéssel várt horvát-magyar K-1 bunyó elég rövidre sikeredett, a derbin a TEK-válogatott átgázolt a vendégek csapatán. Török Imre, Molnár Zoltán, Karacs Attila gyorsan leamortizálta ellenfelét, míg a rendkívül technikás Novák Jenő három meneten keresztül aprította horvát riválisát, pontozásos sikeréhez nem fért kétség.

 
Soha nem kísért még ekkora érdeklődés rendészeti bajnokságot, a több mint háromszáz résztvevő nem egy tornateremben, szűk körben, hanem egy impozáns csarnokban, teltház előtt mutathatta meg tudását. A szervezők hagyományteremtő szándékkal reformálták meg a rendészeti bajnokságot, reményeik szerint az ilyen jellegű viadaloknak idővel olyan respektje lesz, mint külföldön. Oroszországban, Ukrajnában vagy Franciaországban a rendészeti bajnokságok győztesei nagy tiszteletnek örvendnek szakmai körökben is. A rendészeti szervek kötelékébe tartozó minőségi fighterekben nálunk sincs hiány, érdeklődve várjuk, a TEK-kezdeményezése folytatódik-e jövőre.
 
A több száz pofon, rúgás, a sok kata gyakorlat bemutatása jó célt szolgált, a nézők több mint 600 ezer forintot tettek a perselyekbe, az összeg a rendőrárvák alapítványának számlájára kerül.
 
 

A TEK Gála valamennyi superfightja megtekinthatő a Budomagazin.hu VIDEOCSATORNÁJÁN!
 

A Budo és küzdősportgálát a Sport 1-en és a Sport 2-n október10-től folyamatosan vetítik. 

 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.