Kiemelt hírek

Taroltak a magyar kickboxerek Amerikában

2013. július 9. | szerző akadmin | Kick-box

Az US OPEN-en, a világ legnagyobb kick-box eseményén versenyzőink lehengerlő teljesítménnyel hamar elnyerték a közönség tetszését.
Az orlandói viadalon 48 ország több mint 3500 versenyzője indult. Magyarországot a Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia képviselte, méghozzá nem is akárhogy.

A 63 kilósok között Veres Richárd aranyérmes lett, akárcsak Gömbös László a 74 kilogrammos kategóriában, valamint a Küzdősportok Világjátékok-győztes Jároszkievicz Krisztián (89 kg).

Király István VI. danos nagymester, a csapat vezetője elmondta, hogy közel 2 hónapos felkészülés előzte meg az indulást, és hatalmas elszántságot érzett a srácokban, hiszen 4 év telt el azóta, hogy a csepeliek kijutottak erre a nagyszabású viadalra. Király kiemelte, hogy ez nem egy szokványos verseny volt, és ez nem csak a kimagasló versenyzői létszámra értendő, hanem a hihetetlen körülményekre is. „ Orlandóban közel 40 fok van ilyenkor, 88 százalékos páratartalommal megspékelve, ami komoly edzői kihívást jelent az akklimatizáció tekintetében. Előtte már két héttel reggelente edzettünk – mondta Király.

Először Veres Richárd döntőzött, óriási tömeg előtt. „Nagyon picurkának éreztük magunkat, hiszen ekkora méretekhez nem voltunk hozzászokva. Ezt nem lehet otthon szimulálni, ekkora hatalmas közönség előtt még sosem harcoltunk” – mondta Király István szövetségi kapitány.

Veres Ricsi nem illetődött meg a rivaldafényben

 

A küzdősportok szentpétervári világjátékára készülő Veres az amerikai Joe Fife-fal küzdött, gyorsan eldöntötte a mérkőzést, simán verte ellenfelét. Ezután Gömbös László, a világ leggyorsabb pointfightere következett, ő is amerikai kick-boxossal. Alex Lane a meccs felénél feljött a magyarra, Gömbös két jól irányzott fejrúgással ismét előnyre tett szert, amit a végéig már nem engedett ki a kezéből.

A következő három döntőben nem volt magyar, Móráditól elvették a meccsét, Imre pedig kis különbséggel kapott ki az elődöntőben. Ebből a három döntőből kettőt behúzott Amerika, így Csepellel egyenlően álltak aranyérmekben.
Az utolsó aranyért Jároszkievicz Krisztián Pablo Morenóval küzdött. A magyar harcos uralta a mérkőzést, és hatalmas, tiszta ütéseivel még a bíróknál is elismerést szerzett. A különbség akkora volt a fél között, hogy a döntő technikai KO-val ért véget.

A Halker-Király Team

AZ US OPEN 20 éves történetében még nem volt olyan, hogy az amerikaiak kevesebb aranyat nyerjenek, mint a más ország képviselői. A csepeli Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia csapata 3:2-re megverte Amerikát, valamint a legeredményesebb klubcsapat címet is elnyerte!

Részletes beszámoló a www.kickbox.hu-n.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.