Kiemelt hírek

Taekwon-do: A sasok szárnyat bontottak

2010. november 17. | szerző akadmin | Taekwon do

A hazai ITF taekwon-do meghatározó klubja, a Sasok Sportegyesület első ízben rendezte meg nemzetközi tornáját, ahol 150 versenyző mérte össze tudását.

I. „Eagles Cup” Felnőtt és Ifjúsági Nemzetközi ITF Taekwon-do Bajnokság
 
 
Az Üllői Városi Sportcsarnokban a Sasok Sportegyesület szervezésében került megrendezésre az I. Eagles Cup nemzetközi ITF Taekwon-do kupaverseny, amelyre a szomszédos országokból és hazánkból összesen 150 versenyző nevezett.
Ez a szám némiképpen alulmúlta a rendezők várakozásait, ámde mégis szép eredménynek tekinthető, mivel a verseny után két héttel már az Európa Kupára utaztak a csapatok, így sokan a két verseny időbeli közelsége miatt nem tudták mindkettőt bevállalni.
 
 Aki viszont eljött, nem csalódott. Színvonalas egyéni és csapat formagyakorlatokat, szabad- és tradicionális küzdelmeket láthattak a nézők, nem mellesleg pedig a versenyzőknek kiváló alkalom volt megméretni magukat a nemzetközi mezőnyben.
 
Néhány apró hibától eltekintve, minden az elképzeléseknek megfelelően alakult, így jövőre – a Sasok tervei szerint – a versenyt már kibővített versenykategóriákkal (csapatküzdelem és töréstechnikai számokkal), két napon át rendeznék meg.
 

 
A verseny eredménylistája megtalálható a Sasok honlapján: http://www.sasoktaekwondo.hu

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.