Kiemelt hírek

Szétszakadó harcművész szervezetek II.

2017. augusztus 11. | szerző GY K | Az olvasó ír

Átok vagy természetes folyamat?

A harcművészeti szervezetek – akár stílusok – szétszakadása nem új keletű jelenség. Gondoljunk csak a „klasszikus” japán karate stílusok megjelenésére, vagy akár a Kyokushinkai diadalútjára. Minden harcművészet a saját korában megjelenő kihívásokra keres választ – új technikákkal, új versenyszabályokkal, új edzésmódszerekkel, új marketinggel.

1

Azt hihetnénk, hogy a rendszeresen versenyző szakágak szerencsés helyzetben vannak, hiszen a rendszeres megmérettetés objektív visszajelzést jelent, de tudjuk, hogy ez nem igaz. Mindig van egy úgymond jobb, reálisabb, látványosabb versenyszabály, ami új elemet hoz a küzdelembe: engedélyezzük a rúgásokat, legyen full contact, ne csak ütni, rúgni lehessen, hanem dobni is, engedélyezzük a földharcot, vívjunk csupasz öklös mérkőzéseket, legyen ruha, mert az jobban hajaz az utcai küzdelemre, vegyük le a git, stb. Előbb-utóbb minden verseny üzleti vállalkozássá válik, és innentől az üzlet logikája érvényesül: be kell vonzani a közönséget.

2

Márpedig a közönség új ingerekre vágyik. Egy ideig akrobatikus technikai elemeket akartak látni az emberek, azután kőkemény bunyókat, később verhetetlen bajnokokat (ekkor kezdődött a címek halmozása), majd a realitás lett a hívószó, utána elkezdtek jól eladható figurákat kreálni. Az internet megjelenésével már arra se volt szükség, hogy a mérkőzések beverekedjék magukat valamelyik nézett tévécsatornára: a világhírhez elég egy üres parkoló, sufni, hátsó kert és egy kézi kamera.

Az se lendít a helyzeten, hogy a beágyazódott sportszövetségek esetében egyre hangsúlyosabb szerepet kap a sportdiplomácia, és sok esetben nem feltétlenül a versenyzők tudása dönt. Amikor a sportdiplomácia jelentősége előtérbe kerül, az a sportág halála.

Az üzleti érdektől, a reálisabb küzdelmek kialakításán át, az esetleges – vélt vagy valós – háttérbe szorulásból fakadó sérelmekig számos oka lehet annak, hogy ki-ki új, jobb, keményebb, sokoldalúbb, pörgősebb versenyrendszert igyekszik kimicsurunozni magának. Márpedig az új versenyszabályok új szakszövetséget jelentenek. A jó hír, hogy a profi bunyósok egyre gyakrabban ruccannak át egymás versenyeire, tehát kezdjük megérteni, hogy a szabályok csupán az adott küzdelem kereteit határozzák meg, amin belül persze hirdetnek győztest, de ez nem azt jelenti, hogy az egyik stílus vagy sport különb, mint a másik, csupán azt, hogy azon a mérkőzésen milyen feltételekkel vívták a bunyót. Szóval ebből akár még nagy harcművészeti/küzdősportos összeborulás is lehet.

3

A magyarországi szakszövetségek járványszerű szétszakadásának másik alapvető oka, hogy tekintélyelvű, militarista rendszereket próbálunk demokratikus keretek közt működtetni. Ennek Japánban megvan a társadalmi háttere, azonban itt, Európában valamivel komolyabban vesszük az egyén mérlegelési és döntési jogkörét. A dojo hierarchikus, a dojo etikett által gondosan szabályozott és megerősített, tekintélyelvű, alá-fölé rendeltségi viszonyokra épülő rendszerét nem lehet egy az egyben adoptálni egy nyugati típusú, demokratikus szakszövetségre. A demokrácia az érdekek folyamatos ütköztetésére, a konszenzusos megoldáskeresésre épülő gyakorlat, és ha ennek nem engedünk teret, az előbb-utóbb a szervezet szakadásához vezet.

Tovább rontja a helyzetet, hogy a harcművészetekben hajlamosak vagyunk négy dolgot összemosni: az elért rangfokozatot, azt, hogy ki milyen jó bunyós, mennyire jó edző/tanár, és milyen jó vezető – holott ezeknek semmi közük sincs egymáshoz.

A szakszövetségeket a közös érdek hívja létre és tartja életben, ami vastagon túlmutat azon, hogy mennyire becsüljük egymást szakmailag, vagy milyen szépen mosolygunk egymásra. Az a szövetség, ami nem képes demokratikus alapon együttműködni a közös cél érdekében, halálra van ítélve. A demokráciában viszont nincsenek bebetonozott pozíciók. Az lesz a vezető, aki a leghatékonyabban képes ellátni az adott feladatokat – és ha van valaki, aki jobban tudja csinálni, akkor a tagság leváltja a vezetőséget. Ezen nem érdemes megsértődni, ez nem törli el a megszerzett rangokat és nem semmisíti meg a múltban szerzett érdemeket. Ez pusztán az alkalmazkodás jele – amiről tudjuk, hogy a túlélés záloga.

Szabados Tamás 4. dan ninjutsu – “Modern harcművészet az iskolai oktatásban” könyv szerzője
http://syllabux.hu/books/modern-harcmuveszet-az-iskolai-oktatasban?id=213

4

Képek lelőhelye:

tameshiwari lelőhely: http://karatetradicionalkushinryu13.blogspot.hu/2013/08/karate-tradicional.html

DSC9735 Lelőhely: https://www.dailyemerald.com/2011/06/06/photos-of-the-year/

36717 Lelőhely: http://napimaflas.blog.hu/2011/02/18/judo_eles_kuzdelemben

otagai ni rei Lelőhely: http://www.nantanreikan.ca/Glossary/O/otagai%20ni%20rei/otagai%20ni%20rei.html

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.