Kiemelt hírek

Szebelédi Renáta az IBF világbajnoka lehet

2012. március 30. | szerző akadmin | Ökölvívás

Az “év profi ökölvívónője” címmel kitüntetett fiatal budapesti lány a címvédő olasz Simona Galassi (16 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen) ellen lép kötelek közé Vicenzában.

Szebelédi Renáta április 14-én, Olaszországban, az IBF (Nemzetközi Bokszföderáció) nagylégsúlyú világbajnoki övéért lép ringbe. A tavalyi esztendő eredményei alapján az "év profi ökölvívónője" címmel kitüntetett fiatal budapesti lány a címvédő olasz Simona Galassi (16 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen) ellen lép kötelek közé Vicenzában.

Az UBO és a WBF övek mellé Reni a IBF világbajnoki címét is begyűjtené

Szebelédi mestere, Feja Tibor elmondta, hogy legalább olyan optimistán várják az olaszországi mérkőzést, mint amikor tavaly Németországban szereztek WBF vb-övet egy kategóriával feljebb, harmatsúlyban (53,5 kg). Az edző elmondta még, hogy Szebelédi összesen hét hetet készülhet a mérkőzésre, mivel a felkérés több mint egy hónapja megérkezett az olasz partnertől.

– Ez ugyan nem a mi kategóriánk, fogyasztani kellett, de Renáta már három hete bemért nagylégsúlyba, azóta tartja a súlyát. Egyre jobb formában van, az erőnléte kifogástalan, képes lesz végigbokszolni akár tíz menetet is, olyan iramban, amire az olasz lány biztosan nem lesz felkészülve – mondta az edző.

Mindkét amazon fordított alapállású, de az erő, és a fiatalság Szebelédi mellett szól, hiszen Galassi (39) közel kétszer olyan idős, mint magyar kihívója.

A fent említett harmatsúlyú WBF világbajnoki öv egyébként még oly annyira megvan Szebelédinek, hogy május 12-én a Feja Promotion budapesti boxgáláján kockára is teszi azt – az olaszországi meccstől függetlenül.


 

Érdekesség, hogy az IBF szövetség az egyetlen nagy "ABC" szervezet, ahol még nem szerzett magyar hivatásos ökölvívó világbajnoki címet. A WBO-nál, a WBC-nél és a WBA-nál volt, illetve utóbbi esetében jelenleg is van világbajnokunk, a nagyközépsúlyú Balzsay Károly személyében.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.