Vajon mi késztet valakit arra, hogy belépjen a ringbe, a ketrecbe, vagy a tatamira, hogy összeverjen valakit saját egészségének veszélyeztetése mellett? Valószínűleg a kihívás, és önmagunk legyőzése. Izmaink azért nőnek, mert megterheljük őket – lelkünkkel ugyanez a helyzet. Egy-egy sérülés, vagy rossz széria után azonban néha elmélázik az ember: miért is csinálja mindezt? Jesse Enkamp négy pontban szedte össze cikázó gondolatait.
Először is leszögezzük, amit már tudunk: a karate sokkal több a sportnál. De nincs annál nagyobb stresszhatás, mint amikor egy magas, tetovált, kopasz ember a kis ketrec másik sarkában csak arra vár, hogy szétszedhessen minket; akitől csak a bíró védhet meg – ha szerencsénk van, még időben.
1. Mutassuk meg mit tudunk, vagy csukjuk be a szánkat!
Minden karatésnak megvan a véleménye az MMA-ról. Van, aki szereti és van, aki utálja. Egy dolog viszont közös lehet bennük: még soha nem próbálták ki. Őket egy japán mondással lehet jellemezni, ez pedig a “kuchi-bushi”, ami magyarul szájharcost jelent.
Szinte mondani sem kell: akkor fognak hinni nekünk az emberek, ha tapasztaltnak látnak bennünket a témában. Ehhez legalább egyszer ki kell próbálnunk azt, hogy milyen a ketrecben harcolni – nem kell ehhez Tapout-os pólóban mászkálnunk, de még profi MMA harcossá válnunk sem.
“Hinni valamiben, és nem azáltal élni becstelenség.”
– Mahatma Gandhi
2. Nézzünk szembe a félelmeinkkel!
Ha valami megrémiszt, az valójában egy jelzés. Egyenesen az Univerzumtól származik, és azt üzeni, hogy tennünk kell ellene valamit.
Jesse szentül meg van győződve arról, hogy az elme, a test és a lélek az elénk táruló kihívások intenzitásával, típusával, előfordulásának gyakoriságával egyenes arányban fejlődik. Ha létezik valami, amitől folyamatosan félünk, amit kerülünk vagy egyszerűen csak nem szeretünk, az nem más, mint egy erős jelzés, mely azt sugallja, hogy azt a valamit kell csinálnunk.
Vagy kipróbáljuk magunkat a ketrecben, vagy örökre képmutató álszentek maradunk. Próbáljuk ki magunkat egy triatlonon anélkül, hogy felkészültünk volna rá, költözzünk el Japánba a nyelv ismerete nélkül, stb. Minél jobban felkészülünk valamire, az annál biztonságosabb lesz. Pont ez a lényeg: ne készüljünk fel rá.
3. Csak akkor buktunk el, ha mi is így gondoljuk…
Sokan mondják, hogy “a kudarc nem opció”, de nagyot tévednek. A kudarc gyakran a legkönnyebben elérhető alternatíva, az élet szinte minden nap lehetőséget ad rá, hogy elbukjunk valamiben.
Amit az emberek “bukásnak” hívnak, az egy rideg, kemény tény, semmi több. Valami vagy működik, vagy nem – ne túlozzuk el felesleges érzelmekkel. Maradjunk mindig objektívek.
“Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.”
– Thomas A. Edison
4. Hakuna Matata – Ne aggódj, légy boldog!
Rossz dolgok mindenkivel fognak történni az életben. A tanításokat mindenki meg fogja kapni – előbb, vagy utóbb. Mindenki elveszti a szeretteit, egyszer mindenkit megcsalnak az életében, a legféltettebb tárgyait is ellopják, bárki, bármikor megsérülhet. Nagy ügy.
Amint felfogjuk, hogy a nagy egészhez képest mennyire lényeges dolgok ezek, már rögtön jobban fogjuk érezni magunkat. Minél kevesebbet aggódunk, annál kevésbé korlátozzuk saját magunk lehetőségeit.
Ide kapcsolódik Yoda mester (Star Wars filmek egyik legendás karaktere) egyik legmélyebb tartalmú és legnehezebben betartható tanácsa, amit direkt a cikk végére hagytunk, hogy leülepedhessen:
“Igyekezz megválni önként, mindentől, amit fájna elveszítened.”
Forrás: karatebyjesse.com