Kiemelt hírek

Sportolók és sportszakemberek kaptak kitüntetést a Magyar Sport Napján

2011. május 6. | szerző akadmin |

Patakfalvy Miklós Antal, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke A Magyar Sportért Díj I. fokozatában részesült.

Számos sportoló és sportszakember vehetett át miniszteri elismerést a Magyar Sport Napján Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől, Czene Attilától, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárától, Szekeres Páltól a tárca sportért felelős helyettes államtitkárától, valamint Borkai Zsolttól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől.
 
A kitüntetési ünnepségen Réthelyi Miklós beszédében kiemelte: „összehasonlíthatatlan a 135, de akár a száz, vagy ötven évvel ezelőttivel is a magyar sportvilág.” Hozzátette, hogy a mai magyar sportnak több tekintetben is változnia kell, hiszen mint mondta „Az elmúlt 136 esztendő magyar sporttörténete hitet, elszántságot biztosít a jövőbeli munkához, hogy ha majd újabb száz esztendő elteltével visszaemlékeznek utódaink a XXI. század elejének történéseire, hasonló elismeréssel gondolhassanak ránk, mint azt mi tesszük most a nagy elődökkel kapcsolatosan.”
 
Az elismerések átadását követően Czene Attila államtitkár pohárköszöntőt mondott, amelyben megemlékezett a 136 évvel ezelőtt megszületett Magyar Athletikai Club alapítóiról, egykori versenyzőiről és mindazokról, akik elindították és éveken, évtizedeken keresztül tolták a magyar sport szekerét.
 
A sport ágazatának vezetője hozzátette: „Pár nappal ezelőtt, május 3-án rendeztük az Országgyűlés Sport-és turizmusbizottságával közösen az újraszabályozás alatt álló Sporttörvény nyílt napját, mely úgy vélem a magyar sportélet fontos dokumentuma lesz a jövőben.” 
 
A sportért felelős államtitkár az eseményt követően részt vesz és köszöntő beszédet mond, a szintén a Magyar Sport Napja alkalmából rendezett „Élj Tovább 5 Évvel!” című konferencián. Este 18.00 órakor koszorút helyez el, az Ifjúsági és Sportminisztérium, Belváros Lipótváros Önkormányzata, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Athletikai Club (MAC) által közösen, a Szabadság téren állított emlékműnél. /A márványtáblát 2000-ben emelték a MAC által 1875. május 6-án rendezett első európai, nyilvános szabadtéri sportverseny helyszínén./
 
 
A Magyar Sportért Életműdíj, illetve a Magyar Sportért Díj I. II. és III. fokozat
kitüntetettjei
 
 
A Magyar Sportért Életműdíjat kapott:
Horváth Péter, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sportágfejlesztési alelnöke,
Kiss Antal atléta,
Melis Antal evezős
 
A Magyar Sportért Díj I. fokozatában részesült:
Bánáti Antal sportvezető, a Szegedi Sport és Fürdők Kft nyugalmazott igazgatója,
Gerber László mesteredző,
Kovács Sándor, a Magyar Diáksport Szövetség atlétikai munkabizottságának vezetője,
Patakfalvy Miklós Antal, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke

Patakfalvy Miklós

 
Takács István, az évszázad súlyemelőjének edzője, a Veresegyházi Fitness Sportkör elnöke
 
A Magyar Sportért Díj II. fokozatát kapta:
Daragó Lászlóné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet egységvezetője; a Magyar Diáksport Szövetség szakmai alelnöke,
Kőrösiné Hajzer Judit, a NEFMI Sportszakmai Főosztály vezető-főtanácsosa,
Kővári László nyugalmazott sportigazgató, a Fogyatékkal élők Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportszövetségének titkára,
Löweinstein György asztaliteniszező, a Magyar Siket Sportérmesek Klubjának elnökségi vezető tagja,
Dr. Márkus Gábor, a TVK Mali Triatlon Klub (Tiszaújváros) elnöke,
Nagy Zsuzsanna tornaedző,
Pünkösty Botond, a Vas Megyei Atlétikai Szövetség tiszteletbeli elnöke,
Sajó Sándor Miklós, országos minősítésű judo versenybíró,
Dr. Saly Ferenc versenybíró, a Budapesti Kajak-Kenu Szövetség korábbi főtitkára 
Szojka Ferenc labdarúgó
 
A Magyar Sportért Díj III. fokozatában részesedett:
Akucs Attila, a Dunaújvárosi Főiskola nyugalmazott vezető testnevelője,
Bakos István, a tiszakécskei Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény gyógypedagógiai tanára,
Farkas Ferenc, az MTK ügyvezető elnöke, az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Sportiroda vezetője-helyettese, Gőczi István, a Vas megyei Röplabda Szövetség korábbi főtitkára,
Koletics Miklós, a Nemzeti Sport Intézet szakedzője,
Miklós György, a Kalocsai Sportlövő Szakosztály alapító tagja, edzője,
Pál Tibor, a MESZ korábbi főtitkára, az Evezős Sport Utánpótlásért Alapítvány kuratóriumának elnöke,
Perjés András, a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára,
Saska Jánosné, a NEFMI Sportszakmai Főosztályának főmunkatársa.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.