Kiemelt hírek

S.Kováccsal áll fel a válogatott a Karate EB-n

2013. április 19. | szerző akadmin | Karate

Kihirdették a három hét múlva kezdődő budapesti felnőtt karate Európa-bajnokságon induló magyar válogatott névsorát.

A sportág idei legnagyobb világversenyén tatamira lép a 2009-ben Világjátékok-győztes S. Kovács Ádám is, aki másfél éves kihagyás után tért vissza. A szakvezetés reményei szerint 2-3 magyar versenyző éremért küzdhet majd a kontinensbajnokság szombat-vasárnapi szakaszában. A szervezők azt várják, hogy az Eb mind a négy napján megtelik a káposztásmegyeri Jégpalota. A Magyar Karate Szakszövetség olyan Eb-t szeretne rendezni, amely tovább erősíti az esélyeket a karate olimpiai programba kerülésére. 

A válogatott 
Négy válogatóversenyen elért eredmények alapján dőlt el, hogy ki indulhat a május 9-12-i budapesti felnött Európa-bajnokságon. A zömében fiatal tehetségekből álló gárdába bekerült két, hosszabb szünet után visszatérő versenyző: a többszörös Eb-bronzérmes Tóth Beatrix és a magyar karate történetének legeredményesebb versenyzője, S. Kovács Ádám.
A kétszeres vb-ezüstérmes, 2009-ben Világjátékok-győztes S. Kovács gyakorlatilag az utolsó pillanatban, idén év elején kezdte meg a felkészülést, így a válogatóversenyek közül csak a múlt hétvégi Szlovák Grand Prix-n tudott részt venni. A szakvezetés döntését megkönnyítette Kőhegyi Zoltán fair play-díjas gesztusa. A pár éve junior vb-bronzérmet nyert ifjú karatés szerezte 67 kg-os súlycsoportban a legtöbb pontot a kvalifikáció során, ám a magyar válogatott sikeresebb szereplése érdekében lemondott az indulás jogáról S. Kovács Ádám javára.
Kőhegyi így a férfi kumite csapatban kapott helyet, akárcsak az elmúlt évek korosztályos világversenyeiről szintén érmeket hozó Tadissi Martial (kétszeres U21-es Európa-bajnok) és Szegedi Döme (junior világbajnok). Női indulóink között is többen álltak már világverseny dobogóján. Metzger Szandra U21-es Európa-bajnok, Csák Klaudia kétszeres U21-es Eb-bronzérmes, de Juhász Nikolett és Bartha Nikola egyaránt volt már junior Eb-n harmadik, míg Lassingleitner Fruzsina csapatban büszkélkedhet felnőtt kontinensbajnoki bronzéremmel.

Kőhegyi Zoltán

Az Európa-bajnokságon induló magyar válogatott:

Formagyakorlat (kata):
Férfiak: Nagy Botond
Nők: Miklós Nikolett
Küzdelem (kumite):
Férfiak: 60 kg: Horváth Ottó, 67 kg: S. Kovács Ádám, 75 kg: Virág András, 84 kg: Molnár Dániel, +84 kg: Bodor Gábor
Nők: 50 kg: Molnár Réka vagy Juhász Nikolett, 55 kg: Tóth Beatrix, 61 kg: Csák Klaudia, 68 kg: Metzger Szandra, +68 kg: Bartha Nikola
Csapat:
Férfi kata: Nagy Botond, Pákay Péter, Mihály Péter
Férfi kumite: Tadissi Martial, Molnár Dániel, Kőhegyi Zoltán, Szegedi Döme, Höning Alexander, Grozdanov Philip, Peller Ádám
Női kumite: Metzger Szandra, Lassingleitner Fruzsina, Bartha Nikola, Juhász Nikolett vagy Molnár Réka
Az esélyek
„Nagy jövő előtt áll ez a fiatal magyar válogatott, amely remélhetőleg a korosztályos sikerek után Budapesten is kibontakoztatja tehetségét – mondta Ruzsinszky György, a válogatott egyik edzője. – Már a felkészülés során abszolút érezhető volt, hogy a hazai rendezésű Európa-bajnokság mást jelent, mint az eddigiek. Bízunk abban, hogy ki tudjuk használni a hazai pálya előnyét, és két-három versenyzőnk ott lesz az éremért folyó küzdelmekben. Nagyon örülünk, hogy S. Kovács Ádámra újra számíthatunk. Részvételével jelentősen nőttek az esélyeink, hiszen ő már számtalanszor bizonyított, és jelenleg is kategóriájának a „nem olimpiai” olimpiai bajnoka, igazi világklasszis.”

A rendezés 
Az Európa-bajnokságon 45-50 ország mintegy 600 sportolója vesz részt – kategóriánként egy versenyző, illetve csapat indulhat egy országból. A szervezők várakozásai szerint a verseny mind a négy napján megtelik a káposztásmegyeri Jégpalota. Azt remélik, hogy a magyar karatésok és szurkolók nagy számban kilátogatnak majd a sportcsarnokba. Külföldről is nagy az érdeklődés, számos helyről szurkolói buszok érkezhetnek a magyar fővárosba.
A Magyar Karate Szakszövetség célja, hogy a budapesti Eb pluszpontot jelentsen a karaténak az olimpiai részvételért zajló versengésben. A magyarországi kontinenstorna ugyanis nemcsak az év legrangosabb karate viadala, hanem az utolsó világverseny a NOB végrehajtó bizottságának javaslattétele előtt. A testület május végén, Szentpéterváron nyolc sportág közül választ ki kettőt, amelyek felvételét javasolja a 2020-as ötkarikás programba. A végső döntést a NOB szeptemberi közgyűlése hozza meg Buenos Airesben.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.