Kiemelt hírek

Shidokan karate, a harci művészetek triatlonja

2005. február 2. | szerző akadmin | Karate

Évről évre növekszik az egész világon és Magyarországon is a nyílt versenyek száma.

A shidokan története

A shidokan karate megalapítója és egyben jelenlegi vezetője, Yoshiji Soeno 1947 szeptember 9-én született Torokozawa-Shi-ben.






Soeno
Kora gyermekkorától judo-t és kendo-t tanult, majd az Oyama-dojo növendéke lett, még a kyokushinkai önálló stílusként való hivatalos bejegyzése előtt.

Versenyzői pályafutása akkor kezdődött, amikor a Johsai Egyetem hallgatója lett, ahol saját dojo-t is nyitott. Az első Kyokushinkai Össz-Japán Bajnokságon 1969-ben III. helyezést ért el, míg a következő évben II. lett.

Emellett folyamatosan küzdött thai box-ban is, ahol verhetetlennek bizonyult: sem Japánban, sem Thaiföldön senki nem tudta legyőzni. Kegyetlen, célratörő küzdőstílusa miatt két becenevet is kiérdemelt: a “Johsai Tigrise” és a “Merész Kyokushin Tigris”.

Miután lediplomázott, hivatásos edző lett és megnyitotta a Soeno Gym-et, ahol karatét és thai-box-ot oktatott.

A karatéban elért érdemeit sosai Masutatsu Oyama, a kyokushinkai megalapítója 4. dan fokozattal és Branch Chief (területi szakmai vezető) kinevezéssel honorálta.
Ugyanakkor a 70-es évek közepétől erősödött köztük az ellentét. A kyokushinkai stílusból az addig gyakorolt thai típusú kesztyűs küzdés, a fogások, a dobások, a földharc fokozatosan eltűnt, a bázisanyag pedig állandóan változott. 1981-ben szakított végleg az Oyama vezette kyokushinnal.

Az új stílus

Az új stílus neve Shidokan lett – hivatalos értelmezés szerint: “a harcosok útjának közössége” – és a koordináló szervezet World Karate Association Shidokan. Jelenleg Japánon kívül 45 országban létezik szervezet.

Az európai szövetség, kilépve az addigi központi Japán irányítás alól 1989-ban alakult meg. Vezetője Shihan Richard Gilles a Francia szövetség elnöke lett, és jelenleg 16 tagországot számlál. A shidokan irányzat követi a megalapítója által kijelölt utat, amelynek más stílus néven ugyan de a tradicionális (eredeti) kyokushin harcmodor megőrzése, gyakorlása, népszerűsítése a célja. Bizonyítja életképességét, hogy Franciaországban, Litvániában, illetve az USA egyes államaiban a különleges osztagok kiképzési anyagába is bekerült.

Kancho Soeno a shidokannal egy olyan kapcsolódási pontot keresett, ahol a stílusok közötti különbségek megszűnhetnek. Ez a pont az ő felfogása szerint a küzdelem, minden harcművészet végcélja, ahol az eredethez visszatérve a harcos megfelelő szellemi-testi edzettség elérésével képes lehet egy másik harcos legyőzésére. De kimondja azt is, hogy a jelenkorban ez csak szigorúan sportszerű versenyszabályok keretei között lehetséges, és tudását nemtelen célra a harcos nem használhatja fel.

Ennek szellemében alakította ki a shidokan karate versenyszabályát, amely lehetőséget biztosít a különböző harcművészeti stílus képviselőinek is a közös versenyzésre.

A shidokan stílus fontosabb jellemzői

A shidokan Shihan JJ Burnel brit nagymester találó meghatározása szerint a “harci művészetek triatlonja”.

Egyesíti magában a kyokushinkai karate erejét, a thai-box harci szellemét és ezek technikai elemeit kiegészíti a ju-jutsu-ban (a judo eredete) is alkalmazható dobásokkal, földharccal.
Lényegében ez a stílus az eredeti Oyama-karate, amely a vizsgarendjében is megfigyelhető. A technikai alapot a kyokushinkai bázisanyagának, kata-inak eredeti formái jelentik. Az állások magasabbak, a mozdulatok rövidebbek, gyorsabbak, ténylegesen a harcra készülést szolgálja. Ehhez kapcsolódik idővel a thai küzdés, dobások, földharc, amely egyben a magasabb övvizsgák részét is képzik.

Ezt a harcmodort tükrözik a versenyszabályok is. A küzdelmek többmenetesek, ringben zajlanak.

A legjobb küzdők az ún. professzionális szabályok szerint küzdenek. A 6 x 2perces menet különböző stílusban zajlik. Az első 2 menet az un. “bare knuckle”, a csupasz ököl – de fejre ütni tilos – küzdőmodor, amely kiegészül fogásokkal, dobásokkal. A második 2 menet a thai-box szabályai szerint zajlik 10 unciás kesztyűben. A mindent eldöntő utolsó 2 menet az un. “ultimate fighting”. A versenyzők 5 unciás (un. sárkány kesztyű) kesztyűben küzdenek egymással és szinte minden megengedett. Lehet fejre ütni, a dobás, a fojtás, a karfeszítés, a földharc engedélyezett. A versenyszabály lényege, hogy sokoldalúsága révén nem szűkíti le a versenyzők repertoárját, lehetőséget nyújt a sokoldalú küzdésre, illetve arra, hogy minden harcos képességeinek és habitusának megfelelően küzdhessen.






Harc
A shidokan karate hazai története


 1998-ban jutott el Magyarországra a shidokan karate, miután egy korábbi sportkapcsolat révén a budapesti Kettő Se kyokushin harcosai meghívást kaptak az 1998. évi, Nizzában megrendezett Shidokan Világkupára. A magyar versenyzők a nekik szokatlan versenyszabályok ellenére is helytállva (két III. helyezés) felkeltették Shihan Richard Gilles, az európai szövetség elnöke figyelmét, aki meghívta a csapatot saját dojo-jába edzőtáborozni.

Itt megismertette velük a stílusalapító Yoshiji Soeno elképzeléseit, és felajánlotta segítségét a stílus magyarországi elterjesztéséhez. 1998. novemberében, Dunaújvárosban került megrendezésre az első, nagy sikert aratott bemutató verseny, melyet Shihan Gilles személyével is megtisztelt. 1998. végén pedig megalakult a Magyar Shidokan Karate Szövetség hat magyarországi kyokushin klub és néhány támogató közreműködésével. A szövetség deklarált célja-természetesen a stílus megismertetése mellett a különböző stílusirányzatoknak, illetve szövetségeknek a közös versenyzés lehetőségének megteremtése, szakmai és sportdiplomáciai kapcsolatok kiépítése.

Évről évre növekszik az egész világon és Magyarországon is a nyílt versenyek száma, és biztató közeledés figyelhető meg a szétvált szövetségek között. A versenyzés területén is sikerült bizonyítani a shidokan stílus létjogosultságát.

A magyar (tradicionális) full-contact szabályrendszerben versenyző karatekák közül elsőként a shidokan mondhat magáénak professzionális világbajnoki címet, amelyet Lekner Zsolt szerzett 2000-ben.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.