Kiemelt hírek

Serflek József: 'Christopher Lambert iszonyúan szuggesztív egyéniség'

2005. október 17. | szerző akadmin |

Szifu Serflek József és csapata készítette a Metamorphosis című amerikai-európai koprodukcóban készülő film harcművészeti koreográfiáit. A filmet 2006-ban, a cannes-i premier után láthatják a mozirajongók. A rendező-produceren, Hódi Jenőn kívül számos magyar közreműködik a filmben – és nemcsak színészek.

Hódi Jenő producer-rendező stábja majd három hétig forgatott Magyarországon. A filmben számos küzdelem szerepel, amelyet jól ismert magyar harcművészek alkottak. A kulisszatitkokról Serflek Józsefet (Sefit) faggattuk.

-Hogyan csöppentél bele ebbe a forgatásba?

-Ravinecz Ferenc kaszkadőr ennek a filmnek a stunt-koordinátora és ő kért fel bennünket, shaolin stílust művelőket, hogy segítsünk. Kezdetben a produkció harcművészeti koerográfiáinak, harcművészeti jeleneteinek összeállítása volt a feladat, aztán szép lassan a kaszkadőrmunkába is teljes intenzitással belefolytunk.

-Azelőtt volt már hasonló munkátok?

-Egy-két filmben már korábban is segítkeztünk. Szerepeltünk a Kisváros c. sorozatban, a Sobri c. filmben. Filmes tapasztalataink közé sorolható az a rengeteg oktatófilm is, amit kung-fu témában készítettünk – külföldön is. Jómagan pedig tv-k számára készítettem sportműsorokat is. Innen indult az egész. Az volt a kérés, hogy a harci jelenetek túlnyomó részt kung-fu mozgásokból épüljenek fel.






Sefi légi útra indítja az egyik szereplőt
-Voltak speciális kérések?

-Például az alapkérés az volt, hogy a főszereplő harci mozgása egy párducéhoz hasonlítson. Ne legyen statikus, hanem sok, körkörös mozgás jellemezze. Ez igazi kihívás volt és úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült megoldani ezt a feladatot. Egyébként többfajta állat mozgásának jegyeit tükröző harci karaktereket valósítottunk meg a különböző szereplők számára.

-Ez a film sem mentes a speciális effektusoktól…

-Az emberfeletti képességekkel rendelkező szereplők küzdelmét, a látványt nem volt egyszerű a harcok során is visszaadni. Rengeteg trükköt, különleges effektet alkottunk meg, amelyek rendkívül látványossá teszik a küzdelmeket. Elmondhatom, hogy a német és amerikai kaszkadőr producereket is sikerült lenyűgöznünk és ebben nagy szerepe volt Kovács Géza és Bíró Gergő mestereknek is.

-Mennyire kellett továbbfejleszteni a tradicionális kung-fu mozgásanyagot a cél érdekében?

-Alapvetően hagyományos kung-fu mozdulatokra épülnek a küzdelmek, ám sokszor kellett új mozdulatokat alkotnunk például amikor közelharcban a vámpír többször is harapni akar, ellenfele pedig ezt akarja kivédeni különböző fogásokkal.

-A csapatodon kívül dolgoztak még magyarok ebben a produkcióban?

-Számos szinészünk kapott kisebb-nagyobb szerepet a filmben. Kováts Adél, Koncz Gábor, Kern András, Szabó Győző, Ganxsta Zoli ..

-Milyen volt Lamberttel együtt dolgozni?







A női főszereplő, Irena A. Hoffman egy fojtó fogás szenvedő alanya

-Az volt felénk a kérés, hogy a lehető legtöbb dolgot ők csináljanak és csak akkor használjunk dublőrt, ha nagyon muszáj. Ezért mi már korábban elkezdtünk velük foglalkozni. Nagyon ügyesek voltak, sok mindent meg tudtak tanulni. Christopher már előző szerepeinél is sokat foglalkozott harcművészetekkel, Irina pedig komolyan balettozott annak idején. Egyszóval nagyon nyitottak voltak és kellemesen, jó hangulatban tudtunk együtt dolgozni.

-Nem voltak sztárallűrök?

– Lambert abszolút profi módon, precízen dolgozott, amit kiváló erőnléte és ügyessége is segített. Szinészi teljesítményéről személyesen is meggyőződhettem és állíthatom, hogy rendkívüli tehetség, s emellett iszonyúan szuggesztív egyéniség. Nagyon sok olyan jelenet volt, amit ő csinált meg annak ellenére, hogy már kaszkadőr kategóriába tartozott a nehézsége, vagy a veszélyes volta miatt. Amikor pedig nem forgott a kamera, rendkívül közvetlen, jó kedvű és szimpatikus emberként viselkedett.
Különlegesség még vele kapcsolatban, hogy ez az első filmszerepe, amelyben negatív karaktert alakít.

-Említetted, hogy nagyon jó hangulatban dolgoztatok. Felelevenítenél egy emlékezetes eseményt?

-Rengeteg poén adódott a forgatáson. (Erre a magyar színészek neve is garancia volt). Hirtelen az a jelenet jut eszembe, amikor Lambert – szerepe szerint – egy őt feltartóztatni igyekvő tömegen vágna át igen vehemensen. A színész a felvétel előtt figyelmeztetett mindenkit, hogy ő akkor most tényleg menni fog és próbálják megfogni. Nos a tömegben “vegyült” néhány kungfus srác is, és ebből elég jópofa jelenet alakult ki. De megfogták..

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.