Kiemelt hírek

Sastin Marianna: 'Még csak az út elején járok'

2005. november 29. | szerző akadmin | Birkózás

Sastin Marianna az első olyan magyar női birkózó, aki felnőtt világversenyen dobogóra állhatott. Mint ismert a budapesti világbajnokságon az 59 kg-os amazon ezüstérmes lett.

Sastin a siker érdekében egy éven át hetente négyszer közel négyszáz kilométert utazott csakhogy Budapesten a legjobbakkal, a legjobb körülmények között tudjon edzeni.

– Még mindig ingázol Levél és Budapest között?

– Nemmert az egyik újságíró iskola másodéves hallgatója vagyok, és így kollégiumban el tudtak szállásolni – nyilatkozta Sastin Marianna a JAKO Sporthíradóban.

– Ezek szerint újságíró leszel?

– Nem, dehogy. Visszakanyarodva az utazáshoz, azt az egy évet,





Sastin Marianna
amit tulajdonképpen vonaton töltöttem el, soha nem fogom elfelejteni. Nem tagadom, az állandó és kimerítő ingázások miatt kerültem egyszer-kétszer olyan helyzetbe, hogy arra az elhatározásra jutottam: feladom, nem leszek birkózó. Az egyik ilyen mélypontomnál édesapám “útba igazítása” is kellett ahhoz, hogy ne fordítsak hátat az élsportnak. Ma már nagyon örülök annak, hogy a szüleim végig támogattak. Megérte, és biztos vagyok benne, hogy az érem még lesz fényesebb is, hiszen csak az út elején járok.

– Két hónapja, hogy véget ért a világbajnokság. Mennyit változott azóta az életed?

– Nem történt semmi változás, és én is maradtam a régi. Minden csoda három napig tart. De ez különösebben nem is foglalkoztat a lényeg, hogy maradtam a régi, és tovább birkózom. Az hogy magyar sporttörténetet írtam, gondolom, annak majd később lesz számomra jelentősége.

– Szoktál még álmodni a világbajnoki döntőről?

– Nem, és nem is szoktam még elmélkedni, rágódni sem rajta. A japán lány sokkal jobb volt tőlem, és én is a maximumot hoztam ki magamból. Jelent pillanatban ennyire vagyok képes. De ha lehet, akkor még tovább fokozom az edzésmunkát, mert merészebb álmaim is vannak.

– Gondolom az olimpiáról álmodozol… Jelen pillanatban csak négy női súlycsoportban lehet az olimpián részt venni. Abban pedig nem szerepel a te súlycsoportod, az 59 kiló.

– Még közel sem lefutott, hogy nem fogják újabb két súlycsoporttal felduzzasztani a női birkózók mezőnyét. De ha mégsem, akkor a legrosszabb esetben lefogyasztok 55 kg-ra. Eltökélt célom, hogy kijussak, és éremmel térjek haza a pekingi olimpiáról.
Azt hiszem ez Magyarország első női vb-érmes birkózójától elfogadható cél.



Comments

comments

A hozzászólás letiltva.