Kiemelt hírek

Gercsák Szabina: “Résen kell lennem, ha aranyérmet akarok”

2014. május 8. | szerző Szasza | Interjú

A korosztályos cselgáncs világ- és Európa-bajnok Gercsák Szabina első felnőtt Európa-bajnokságán ugyan nem sikerült eredményt elérnie, de idén neki még nem is ez volt a cél. Sokkal inkább a szép búcsú az ifjúsági korcsoporttól, amit egy aranyérem jelentene Nancsingban, az ifjúsági olimpián. A tehetséges judóka dolgát nehezíti, hogy súlycsoportja alaposan megerősödik, a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának adott interjújában azt is elárulta, hogyan.

gercsakszabina

Másfél hónapja magabiztosan úgy fogalmaztál, az aranyérem a cél. Ebből nem adtál alább?

Gercsák Szabina: Nem, változatlanul aranyéremben reménykedem, ugyanakkor valamivel óvatosabb lettem. Már körvonalazódik, milyen mezőnyben kell helytállnom, és bizony nagyon résen kell lennem.

Olyanok is indulnak esetleg, akikre nem számítottál?

Gercsák Szabina: A problémát az okozza, hogy 57 kg-os súlycsoport nem lesz az ifi olimpián, így akik ott indultak volna, azok közül többen hozzám kerülnek át a 63 kg-osok közé. Ez cseppet sem jó hír a számomra, ám vannak dolgok, amelyeken nem lehet változtatni. Ilyen előzmények után kell minél jobb eredményt elérnem.

Mit gondolsz, mikor jöhet el a te időd a felnőtt versenyeken, például egy „igazi” olimpián?

Gercsák Szabina: Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ott lehessek Rio de Janeiróban, de jelenleg „csak” 40. vagyok a világranglistán, a kvótához viszont a legjobb 14-be kellene kerülnöm. Nem lehetetlen küldetés, ám a rengeteg munka mellett némi szerencse is szükséges ahhoz, hogy teljesüljön az álmom.

Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.