Kiemelt hírek

Remek magyar szereplés a nyírségi XI. Kick-box Világkupán

2005. május 26. | szerző akadmin |

Tizenegy ország 520 versenyzője szinte minden szabályrendszerben (a WAKO thai-box és az aero-kick-boxing kivételével) próbára tette tudását a nyíregyházi a XI. Kick-box Világkupán. A legnagyobb létszámban megjelenő magyar csapat mellett a norvég és a lengyel válogatott volt "felelős" a verseny magas színvonaláért. A magyar világkupa fontos állomását jelentette a szegedi világbajnokságra való felkészülésnek.

Az első napon az utánpótlás csapott össze, s örömteli tény, hogy jó pár tehetség bontogatja szárnyait a mezőnyben. Ha ezeket a lányokat és fiúkat meg tudná a sportág tartani, akkor újabb fellendülésre nyílna alkalom. Annál is inkább jó lenne, mert a második és harmadik napon, a felnőttek mezőnyében számos még junior korú sportoló bizonyított.






Jobbról balra: Takács Rita; edzője, Károly István; Csikós Gábor, World Director
Fotó: fight.hu
Aranyos magyarok

A tavaly szeptemberben, a Carrarában megrendezett junior világbajnokságon sikeresen szereplő magyar válogatott tagjai most is dobogós helyeken végeztek, sőt, aranyérmeket is szereztek. A nemzedékváltás tehát egyre közelebb kerül, s jelképnek is felfogható, hogy a semi-contact súlycsoportgyőztesek abszolút kategóriás versenyét, a “Grand Champion”-t a mezőny egyik legfiatalabb tagja, a csepeli Mórádi Zsolt nyerte a Világ- és Európa-bajnok norvég Spissoy előtt. A szombati napot egyébként a helyiek kedvencének, Takács Ritának a profi világbajnoki címmérkőzése zárta, ahol Rita világbajnoki övet szerzett.

Irány a világbajnokság!

A mutatott teljesítményt árgus szemekkel figyelték a szakemberek, mindenek előtt azok a szövetségi edzők, felelősök, akik majd a szegedi világbajnokságon vezénylik válogatott csapatunkat.

Elégedett lehetett Zrínyi Miklós mesteredző (light-contact) és Király István (semi-contact) is. A nagy nevek közül például Krempf Réka, Marton Klára, Debreczeni Dezső és Dancsó Zoltán duplázott, de a többiek is zömében az időszaknak megfelelő teljesítménnyel rukkoltak ki.
Katona Attila (full-contact) és Németh Ferenc (low-kick) gárdájában még sok a nyitott kérdés, még sok -sok edzés és felmérés vezet az eredményesVB csapatig.

A versenyen Dr. Leyrer Richárd, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke, a WAKO alelnöke is figyelemmel kísérte a történéseket. Bár egy verseny elsősorban a versenyzőkről szól, azért elégedetten szemlélhette a Galambos Péter főbíró vezette bírói kar csöppet sem könnyű s természetesen kisebb hibáktól sem mentes munkáját.

A XI.Kick-box Világkupa remélhetőleg felhívta a figyelmet arra, hogy november végén Szegeden minden idők egyik legnagyobb kick-box világbajnokságát rendezik meg.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.