Kiemelt hírek

Rangos versennyel ünnepel a 40 éves karate

2012. március 27. | szerző akadmin | Karate

A szombaton lezajló torna sajtótájékoztatóján szó esett a kezdetekről és az azóta megtett útról is.

Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi magyar bajnokságot rendeznek március 31-én szombaton a Budaörsi Városi Sportcsarnokban. A rangos esemény sajtótájékoztatóján azonban nem csak a jelenről kaptak sokrétű információt a sajtó nagy számban megjelent munkatársai, hanem a kezdetekről és az azóta megtett útról.
 
Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke szeretettel emlékezett meg az alapítókról: "Az a dolgunk, hogy őrizzük az emlékeinket és vigyük tovább a hagyományainkat. A negyven év remek alkalom, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét arra, hogy milyen eredményes sportág is a miénk. A negyven év alatt több százezren járultak hozzá ehhez a sikerhez és ezért köszönet illet mindenkit külön külön is. A labdarúgás mellett nincs még egy olyan sportág Magyarországon, melynek akkora társadalmi hatása lett volna, mint a karaténak. Épp ezért köszönet az alapítóknak, akik kijárták az utat, hogy a tiltástól a tűrésen át eljuthattunk a támogatásig. "
 

Dr. Mészáros János, az MKSZ elnöke
Shihan Furkó Kálmán felidézte a kezdeteket, amelyek Mészáros Attila akkor 2 danos mester első magyarországi bemutatójához vezethetők vissza 1972-ben. A Svédországban élő Mészáros nyaralni tért vissza Magyarországra, s mint a sportág honi alapító mestere utazott vissza Göteborgba. Ezen a bemutatón, a TF-en ott volt Furkó Kálmán és Adámy István is, mint a Dr. Galla Ferenc tanszékvezető vezette TF cselgáncs szakosztály tagjai.
 
"Bár előtte atletizáltam, de katonaként megismerkedtem az önvédelmi sportokkal, a judoval is és ezzel el is dőlt az életem sora. Ugyan akkor még nem használták a kifejezést, de szimpatikus volt minden, ami a harcművészeteket érintette" – tette hozzá Shihan Furkó Kálmán. 

"Az Ausztráliából érkezett Polyák Józseftől tudtuk meg, hogy a cselgáncson, teniszen, víváson  kívül más sport is létezik fehér ruhában. A Benko Dixiland tagja, Nagy Jenő pedig azt mesélte, hogy a külföldi fellépéseik alkalmával találkozott a karatéval. Így indultunk, törtünk-zúztunk rendületlenül. Akkor még az volt a cél, hogy minél több cserepet törjünk ripityára. Végül Mészáros tette a helyére a fejünkben a karatét, ő mutatatta be a szabályokat is" – emlékezett elérzékenyülve a mester.
 

Shihan Furkó Kálmán és Hanshy Adámy István
"Az elején csak ’matattunk’ a karatében, vadásztunk a cikkek, a könyvek után, de vizuális kapcsolatunk sajnos nem volt a valódi karatéval" – vette át a szót Hansi Adámy István.
"Küldetésként éljük meg azt, amit csináltunk, amit csinálunk. Mert hogy a karatét soha sem lehet és nem is szabad abbahagyni, sőt az igazi karate a versenyzés befejezése után kezdődik, kortól, nemtől, képességektől függetlenül. Ebben több a karate, mint a többi sportág. Az a szép, amikor 50-60-70 évesen is naponta ruhát ölt az ember, izzad, dolgozik és átadja a tudását a gyerekeknek."

Shihan Horváth János vezetésével egy igen látványos bemutatót nézhettek végig az újságírók, majd Sensei Kalmár Árpádtól, a magyar bajnokságot szervező Stabilitás Sport Promotion elnökétől elhangzott, hogy rekord nevezés érkezett (több mint másfélszáz) az eseményre, melyen a knock-down (kyokushin) formagyakorlat (kata) és küzdelem (kumite) szerepel a programban.

A bajnokság márc. 31-én 9 órakor kezdődik, 14 órakor rendezik a megnyitót és a bemutatókkal tarkított, a 40 évre emlékező jubileumi ceremóniát. 17.30-tól töréseket élvezhetnek a nézők, az elődöntők a tervek szerint 18, a döntők 19 órakor kezdődnek. A legtöbb versenyzővel, 16-al az IKO és 14-el a Victory Martfű nevezett.

Az indulók létszáma kategóriánként:
 
Férfi
70 kg – 21,
80 kg – 31,
90 kg – 12,
+90 kg – 18,

nők:
55 KG – 13,
65 kg – 8,
+65 kg -10 induló.


Kata: férfi 21 fő, női 20 fő.

 

A sajtótájékoztató zárásaként szót kaptak a támogatók is. A bajnokságon világpremierre is sor kerül, ugyanis ekkor mutatkozik be az Ippon névre keresztelt energiaital. Záhonyi Tamás ügyvezető és ifj. Marius Vizer marketing tanácsadó elmondták, hogy a termék fő jellemzője az, hogy koffein és taurin mentes. A nagy sikerre számító ital képviselői a bajnokság ideje alatt keretszerződést írnak majd alá az MKSz vezetőivel.
 

 
A verseny főtámogatója, az IPM Kft képviseletében Sensei Katos Zsolt elmondta, hogy mivel a karate jelenleg még nem olimpiai sportág, így hatványozottan nehéz a szponzorok mögé sorakoztatása. Ezzel a hátránnyal hatalmas lelkesedést és munkát igényel a bajnokság szervezése. Az IPM Kft részére megtiszteltetés, hogy segítheti ezt a feladatot és ezen keresztül  is hirdetheti, hogy a karate leginkább egy életforma, melyet Katos – mint elmondta – már 16 éve gyakorol.
 
Üzlettársa, a hétszeres magyar bajnok Shihan Brezovai Sándor afeletti örömét osztotta meg a hallgatósággal, hogy "az ötven klub képviseletében ilyen népes mezőny még soha sem jött össze magyar bajnokságon. Ennek pedig az az üzenete, hogy a stílusok újra együttműködnek."

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.