Kiemelt hírek

Ragyogóan teljesítettek fiatal kick-boxosaink az utánpótlás világbajnokságon

2010. október 1. | szerző akadmin | Kick-box

Belgrádban, a 8. Junior és 4. Kadett Kick-box Világbajnokságon pénteken és szombaton az érmekért és a világbajnoki címekért folyt a küzdelem. A pénteki versenynapot eredményhirdetés zárta, s nem egyszer hangzott el a magyar Himnusz.. A magyar utánpótlás kick-box válogatott tagjai ismét hozták a tőlük megszokott eredményeket.

A kadett 1 és kadett 2 korosztály semi-contact szabályrendszerben  sok döntőt bonyolították le magyar résztvevővel és győztessel. Bizony nem árt megjegyezni az alább felsorolt a neveket, hiszen nem is olyan sokára már a felnőtt mezőnyben is sok örömet szerezhetnek a magyar sportbarátoknak…


 
Veres Roland, Murvai Márton, Veres Mercédesz, Török Szonja, Lencsés Dorina, Murvai Lívia, Szabó Dorina a magyar kick-box sport legújabb világbajnokai, de minden dícséretet megérdemelnek az ezüstérmesek, Rohonci Jenő, Nagy Gergő, Farkas Ádám, Sas Viktória és Berta Viktória is.

Néha olyan kicsi dolgok, egy-egy pont dönti el a világbajnoki cím sorsát, hogy különbséget szinte alig jelent – csak az érem színe.
Szombaton szintén többször hangozhatott el Himnuszunk, sőt nem egy esetben magyar-magyar döntő is létrejött.


 
A junior korosztályban nagy örömöt jelentett, hogy Iványi Gábor egy fordulatos mérkőzésen nyerve lett világbajnok. Hanicz Nelly megnyerte a semi- és a light-contact világbajnoki címet, és tagja volt a csapat világbajnok magyar junior csapatnak is, hiszen mind a kadett 2, mind a junior kategóriában a magyarok győztek!

Busa Andrea szintén világbajnokként jöhetett haza és hosszú idő után a magyarok uralták a light-contact nehézsúlyt Farkas Ádám és Szép Ferenc magyar döntőt vívott

A ringben Pribojszki Kata leküzdve török ellenfelét, világbajnoki címet szerzett, amit régen mondhatott el a magyar női ringsport. Quintz Norbert Kick-light-ban az első magyar világbajnoki címet szerezte.



A magyar kick-box sport tehát ismét eredményesen szerepelt. Ennek a szintnek a megtartásához azonban a jövőben még sokkal nagyobb edzésmunka és anyagi befektetés kell, hiszen a riválisok egyre jobban fejlődnek, s jönnek fel új, rohamosan fejlődő országok.

Az éremtáblázaton 2. lett Magyarország az 52 induló nemzet között, a semi-contactot pedig megnyerte, megelőzve az ősi riválist, Olaszországot, de light-contact-ban is úgy lettünk harmadikok, hogy szinte alig maradtunk le az első horvátoktól és a második oroszoktól.



Eredmények:

Kadett 1 semi-contact fiúk
:
28 kg.
Világbajnok:Daniel Gergiev (Bulgária)
8. Viczián Roland (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
32 kg.

Világbajnok: Veres Roland
(Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István

5. Reasing József (Magyarország,Yoko KBC, Szeged)

37 kg.
Világbajnok:Dimitar Diakov (Bulgária)
3. Nováki Dávid (Magyarország,Yoko KBC Szeged) Edző: Varga Zsolt
7. Vetor András (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE)

42 kg.
Világbajnok:Gabriele Lanzilao (Olaszország)
3. Császár Levente (Skorpió SE, Szentgotthárd) Edző:Szűcs Zoltán

+47 kg.
Világbajnok:De-Reece Williams (Nagy-Britannia)
6. Tanács Gergő (Magyarország, Combat “D” Szeged)

Lányok:
28 kg.
Világbajnok:Török Szonja (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István

32kg.
Világbajnok: Lencsés Dorina (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
5. Farkas Julianna (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE)

37 kg.
Világbajnok: Murvai Lívia (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
3.Laurincz Boglárka (Újkígyósi Kick-boksz SE) Edző: Debreczeni Dezső

47 kg.
Világbajnok: Domenica Angelino (Olaszország)
3. Berta Rebeka (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István

+47 kg.
Világbajnok: Szabó Dorina (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
3. Poroszlai Ramóna (Magyarország, Hegyesi SE, Füzesgyarmat) Edző: Gasparik Róbert

Kadett 2 fiúk:

42 kg.
Világbajnok: Thomas Evans (Nagy-Britannia )
2. Rohonci Jenő (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
3. Verhas Olivér (Magyarország, Controll SE, Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán, Marton Klára

57 kg.

Világbajnok: Salvatore Diego Tornatore (Olaszország)
3. Nováki Norbert (Magyarország, Yoko KBC Szeged) Edző: Varga Zsolt
6. Erdei Brúnó (Magyarország,Királyteam Csepel)

69 kg.
Világbajnok: Murvai Márton (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
2. Nagy Gergő (Magyarország, Skorpió SE Szentgotthárd) Edző:Szűcs Zoltán

+69 kg.
Világbajnok: Petros Konstantinou (Görögország)
2. Farkas Ádám (Magyarország, Controll SE, Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán
7. Németh Marcell(Magyarország,Yoko KBC Szeged)

Lányok:
42 kg.
Világbajnok: Veres Mercédesz (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
8. Varga Veronika (Magyarország, Királyteam Csepel)

46 kg.
Világbajnok:Kristin Mzurska (Bulgária)
3. Németh Natália (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István

50 kg.
Világbajnok: Martina Lanzilao (Olaszország)
2. Sas Viktória (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
5. Makó Evelin (Magyarország,Makói BUDO SE)

55 kg.
Világbajnok: Charlie Maddock (Nagy-Britannia)
2. Berta Viktória (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István

60 kg.
Világbajnok:Nicole Billa (Ausztria)
7. Gilyán Regina (Magyarország,Királyteam Csepel)
8. Király Zsófia (Magyarország,Controll SE, Szombathely)

65 kg.
Világbajnok:Antonella Esposito (Olaszország)
3. Liszkai Krisztina (Magyarország,Yoko Team) edző:Varga Zsolt
6. Csonka Zsófia (Magyarország,Yoko Team)

+65 kg.
Világbajnok:Ela Filipovic (Horvátország)
5.Pap Eszter (Magyarország,Castrum Dinamica SE, Körmend)
8.Jorcsák Dorina (Magyarország, PTE PEAC RFC Pécs)

Junior fiúk:
57 kg.
Világbajnok:De Backer Wout (Belgium)
2. Varga László (Magyarország,Királyteam Csepel )Edző: Király István
3. Kovács Ádám (Magyarország,Szeged Tigers SE) Edző: Kovács Sándor

63 kg.
Világbajnok: Veres Alex (Magyarország,Királyteam Csepel) Edző: Király István
6. Pesti Benedek (Magyarország, Szeged Tigers SE)

74 kg.
Világbajnok:Dean Barry (Írország)
8. Völgyi Erik (Magyarország,Bull-s SE 4Fight, Győr)

79 kg.
Világbajnok: Iványi Gábor (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
8. Kovács János (Magyarország,Mezőberényi Sportcsarnok SE)

84 kg.
Világbajnok:Gaetano Esposito (Olaszország)
8. Hartyáni Péter (Magyarország,, Yoko KBC Szeged)

94 kg.
Világbajnok:Fabrizio Dario (Olaszország)
3. Dienes Balázs (Magyarország, Castrum Dinamica SE, Körmend) Edző: Andorka Imre

Junior nők:
50 kg.
Világbajnok:Veronica Lanzilao (Olaszország)
7. Sándor Cintia (Magyarország, Királyteam Csepel)
55 kg.
Világbajnok: Hanicz Nelly (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Gregor László

60 kg.
Világbajnok: Busa Andrea (Magyarország,Yoko SE, Szeged) Edző: Varga Zsolt
3.Kádas Adrienn (Magyarország,Királyteam Csepel) Edző: Király István

65 kg.
Világbajnok:Julia Wiesemann (Németország)
3. Vizsnyiczai Viviána (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Gregor László

70 kg.
Világbajnok:Kszenia Krivova (Oroszország)
2. Nagy Henrietta (Magyarország,Királyteam Csepel) Edző: Király István
5. Jantyik Lili (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE)

+70 kg.
Világbajnok:Ksenija Guralnik (Oroszország)
3. Sélley Anna (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Gregor László

LIGHT-CONTACT
Junior férfi

57 kg.
Világbajnok:Georgian Cimpeanu (Olaszország)
3. Kovács Ádám (Magyarország,Szeged Tigers SE) Edző: Kovács Sándor
7. Vizsnyiczai Richárd (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE)

74 kg.
Világbajnok:Andrej Gudac (Horvátország)
2. Andó László (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Gregor László, Hricsovinyi Károly

79 kg.
Világbajnok:Jurij Semenov (Oroszország)
3. Kovács János (Magyarország, Mezőberényi Sportcsarnok SE) Edző: Barna Márton

Junior nők:
55 kg.
Világbajnok: Hanicz Nelly (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző:Gregor László
2.Kádas Adrienn (Magyarország, Királyteam Csepel) edző: Király István

60 kg.
Világbajnok:Shavna Bannon (Írosország)
5.Andó Bettina (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE)
6.Szép Adrienn (Magyarország,Controll SE, Szombathely)

65 kg.
Világbajnok:Mia Nicole Kelly (USA)
7.Tombácz Tímea (Magyarország,Szeged Tigers SE)

70 kg.
Világbajnok:Kerstin Drosq (Ausztria)
3.Jantyik Lili (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Gregor László


+70 kg.
Világbajnok: Sélley Anna (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Gregor László

Kadett 2 fiú:
42 kg.
Világbajnok:Alisher Alkhamed(Tadzsikisztán)
5.Verhas Olivér (Magyarország,Kondor&Controll SE, Szombathely)
6.Lukács Dániel

47 kg.
Világbajnok:Anton Malofejev (Oroszország)
3.Berczi Ábel (Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Hricsovinyi Károly
8.Vetor Attila (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE)

69 kg.
Világbajnok: Marko Opsivac (Horvátország)
6.Nagy Gergő (Magyarország, Skorpió SE Szentgotthárd)

+69 kg.
Világbajnok: Farkas Ádám (Magyarország,Kondor&Controll SE Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán, Marton Klára
2.Szép Ferenc (Magyarország,Királyteam Csepel) Edző: Molnár László

Lányok
46 kg.
Világbajnok: Elszaszer Kitti (Magyarország,Szigetszentmiklós-Tököl SE) Edző: Gnyálin István

50 kg.
Világbajnok:Adelina Zarubina (Oroszország)
7.Gremen Petra(Magyarország, Taksony Vezér SE)
8.Makó Evelin (Magyarország,Makói BUDO SE)

55 kg.
Világbajnok:Karla Bartolin (Horvátország)
3.Olajos Enikő (Magyarország,Szigetszentmiklós- Tököl SE) Edző: Gnyálin István

65 kg.
Világbajnok:Shannon MC.GEE (Írország)
8.Liszkai krisztina (Magyarország,Yoko Team Szeged)

+65 kg.
Világbajnok:Maja Brtvics (Horvátország)
3.Jorcsák Dorina (Magyarország,PTE PEAC RFC Pécs) Edző: Jorcsák József

Full-contact Nők: 60 kg.
Világbajnok: Pribojszki Kata (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Hricsovinyi Károly

KICK-LIGHT
74 kg.
Világbajnok: Quintz Norbert (Magyarország,Dorogi ESE ) Edző: Zrínyi Miklós

K-1 SZABÁLYRENDSZER:
67 kg.
7.Sándor András (Magyarország, Küzdősport SE, Kazincbarcika)

71 kg.
Világbajnok: Vlagyimir Degtyarev (Oroszország)
6.Nagy Dániel (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE)

81 kg.
Világbajnok: Magomet Saliadjev (
5.Pokorny Ádám (Magyarország, Fighting Kempo)

Low-kick Szabályrendszer:
60 kg.
Világbajnok:Nurbek Turdiyer (Kazahsztán)
6.Géczei Róbert(Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE)


Semi-contact csapat világbajnokság:

Kadett 2 .
Világbajnok: Magyarország:

2.Olaszország I.
3.Nagy-Britannia
3.Olaszország 2

Junior
Világbajnok: Magyarország

2.Oroszország
3.Nagy-Britannia
3.Szlovénia

Az éremtáblázat

1.Oroszország
2.MAGYARORSZÁG
3.Olaszország
4.Horvátország
5.Szerbia
6.Nagy-Britannai
7.Írország
8.Bulgária
9.Kazahsztán
10.Lengyelország

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.