Kiemelt hírek

Rácz Dénes ISKA Európa-bajnok

2008. október 15. | szerző akadmin | Hibrid stílusok

Rácz Dénes nyerte a hétvégi orosházi gála főmérkőzését. A Hungarian All Stars thai-boksz harcosa 81,40 kg-ban szerezte meg élete első profi Európa-bajnoki címét.

A mérkőzést az osztrák kihívó Lazarevics várta könnyebben, aki az idei osztrák k-1 gálán is vívott már egy címmérkőzést. Igaz az akkori meccse sem sikerült győzelemmel, de az legalább végigment. Mondom ezt azért is, mert a “mi” harcosunk Dini éppen, hogy csak két percet töltött ellene a szorítóban és máris jöhetett az ünneplés, amire oly rég óta várt az orosházi közönség.

“Sokat készültünk erre a találkozóra, tudtam, hogy nekem fog rontani az ellenfelem, mert majdnem mindegyik mérkőzésén így bunyózik. Örülök a gyors győzelemnek és természetesen az EB címnek is.” – zárta rövid összegzőjét a 300 című film betétdalára vonuló harcos.


Úgy tűnik, Dini idén megállíthatatlan

A harmincat is betöltő fighter igazán komoly évet tudhat maga előtt és még van hátra nagy feladat, de ezt cseppet sem bánja, sőt új csapatával kifejezetten szárnyal a thai-box új Európa-bajnoka.

“Jól érzem magam az All Stars csapatban. Semmiben sem változott az életem, csak az idei esztendőben sokkal többen megismernek már itthon is az utcán. Idáig szerintem külföldön ismertebb voltam. Ahol küzdöttem és visszamentem mindig megismertek akár egy étteremben, vagy egy kisközértben. Itthon ilyen élményem még a saját környezetemben is, csak az idei esztendőben van!

Sokat segített ebben a csapat, hogy eljutatott a K-1-re két ízben is, no meg most itt volt ez a meccs és november 22-én szintén egy nívós kihívóval találkozhatok. A pesti tréningek is sokat segítenek, hogy jó formában legyek, jövőre egy igazi világsztárral bunyózok itthon!”



Rácz mellett a HAS két profi ökölvívója is ringbe lépett Orosházán. Nagy András, aki november 21-én a győri B1 gálán bunyózik harmadszorra, most Kántor Tamást verte meg a harmadik menetben TKO-val, míg a cirkálósúlyú Turgonyi Bálint nyolcadik sikerét könyvelhette el Krátki Mihály ellen. Az is eldőlt, hogy az utóbbi harcos november 22-én a Tatár vs. Goodrige gálán a hivatalos ceremónia előtt kb. 18:30-kor valóban ringbe lép Mizsei György ellen.


Comments

comments

A hozzászólás letiltva.