Kiemelt hírek

Ponyvaregény: Az ellenfél szerint Mickey Rourke nem tudott a bundáról

2014. december 18. | szerző SzlobMil | Ökölvívás

Ki ne emlékezne arra a napra, amikor Mickey Rourke a visszatérő mérkőzésén 62 évesen kiütötte 29 éves ellenfelét? A hír mindenkit megdöbbentett, de az öröm addig tartott, amíg le nem adták a mérkőzés felvételeit. Ezek láttán ugyanis biztosnak tűnt, hogy a kiütés és a mérkőzés csak “kamushow” volt – ezeket a híreszteléseket a hivatalos személyek legtöbbje azonnal cáfolta: még az ellenfél, Elliott Seymour és a meccs promótere is. Most az is kiderült, hogy EZ is kamu volt. A végső igazság szavai következnek.

maxresdefault

A TMZ Sports “nyomozói” lerántották a leplet a csalásról: az összecsapás teljes mértékben megbeszélt volt. Seymour azt is elmondta, hogy négyezer dollár helyett tizenötezret kapott a bundáért: ennyibe került Mickey Rourke-nak a győzelem.

Valamit még tudnunk kell: az egészről Rourke semmit sem tudott:

“Azt mondták nekem, hogy menjek le a másodikban. Azt mondták, hogy jöjjek ki az elsőre, üssek pár egyenest, aztán a második menetben egy testütést követően dobjam el magam. Ismereteim szerint Mickey erről semmit nem tudott, nem mondták el neki. Nem volt semmi köze a bundához, az emberei szervezték meg: a színfalak mögött beszélgettek el velem. Reményeim szerint visszatérhetek, és mérkőzhetek egy igazit is a jövőben.” – nyilatkozta (most már tényleg őszintén) Seymour.

Rourke menedzsere, a “PR-mágus” Andrei Ryabinsky természetesen tagadja az újdonsült sztár fenti állításait. Szerinte a hontalan ökölvívó csak még több hírnevet – és pénzt – szeretne magának szerezni a legutóbbi nyilatkozatával… Vajon Mickey mikor szólal meg?

UPDATE: Eltiltották a boksztól Elliott Seymourt

Elliot Seymour nem reménykedhet abban, hogy újra bokszolhat – legalábbis New Jerseyben és Kaliforniában biztosan nem – derült ki a TMZ Sports jelentéséből. A hatóságok is olvasták a hontalan bokszoló vallomását, és fentebb olvasható információk fényében döntöttek a korlátozásról.

Ami Rourke-ot illeti: mivel ő nem tudott a bundáról, ezért ő bokszolhat a jövőben is – ha ezek után még akar.

Forrás: middleeasy.com

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.