Kiemelt hírek

Pofonok és rúgások a szarvasi vízi színházban

2014. szeptember 8. | szerző SzlobMil | Karate

Új profilját ismerhették meg az érdeklődők a Szarvasi Vízi Színháznak – egy karateversenynek adott otthont a teátrum. Versenyzők az ország számos részéből érkeztek – az esemény színvonalát magasra emelte, hogy a magyar karateválogatott tagjai is tatamira léptek…

ez

Ez a találat Köhegyi Zoltáné, de a mérkőzést Szegedi Döme nyerte

A szervezőket az időjárás is segítette, hiszen a csapadékos hétköznapok után igazi nyári forráság várta a nézőket, bár nem biztos, hogy a versenyzők osztoztak az örömben… A versenyt Lovász György (5. DAN) mester nyitotta meg, majd Babák Mihály, Szarvas Város polgármestere köszöntötte a csapatokat. A program formagyakorlat versenyszámokkal indult női és férfi kategóriákban…

kaa

Az eredményhirdetést követően a korábban sikeres vizsgát tett szarvasi karatékák vehették át dan diplomájukat, melyek egyenesen Japánból érkeztek meg. Tímár Attila és Portik Roland 3. danos diplomát vehetett át, míg a nyár folyamán eredményes vizsgát tett 2. dan fokozatra Lizon János, Lovász Gergely és Skorka Tibor.

A verseny ezután küzdelmekkel folytatódott, ahol a helyi utánpótlás versenyzők is érdekeltek voltak. Ruzsinszki György tanítványai látványos ütésekkel és rúgásokkal szereztek pontokat és érmeket is. A verseny utolsó részében a felnőtt karate válogatott tagjai mérték össze tudásukat, ahol a junior világbajnok, Szegedi Döme szerezte meg az elsőséget a szintén vb helyezett Kőhegyi Zoltánnal szemben.

Részletes eredmények:

Junior női kata: 1. Takács Virág Vivien ( Toriki SE) 2. Temlény Fanni (Toriki SE) , 3. Almási Loretta

(Százhalombatta)

Ifjúsági fiú kata: Király Pál (UTE-Kaisei SE), 2. Tóbiás Csaba (UTE-KaiSei), 3. Szekér László (Toriki

Zalaegerszeg)

Férfi kata: 1. Sándor Imre (Százhalombattai KSE), 2. Pozderka Dávid,(UTE-Kaisei SE) 3. Lovász Gergely

Dániel (Szarvasi HKE),

Junior női kumite: 1. Takács Virág Vivien (Toriki SE), 2. Almási Loretta,(Százhalombatta) 3. Temlény

Fanni (Toriki SE)

Ifjúsági fiú kumite: 1. Frankó Dániel (Szarvasi HKE), 2. Nagy Máté , (Szarvasi HKE), 3. Tóbiás Csaba

Kadett fiú kumite: 1. Litauszki György (Szarvasi HKE), 2. Tálas Bendegúz (Szarvasi HKE), , 3. Sindel

Márk (Szarvasi HKE), és Kasuba Kristóf (Szarvasi HKE),

Férfi kumite: 1. Szegedi Döme (Tisza Volán), 2. Kőhegyi Zoltán (Tisza Volán) , 3. Höning Alexander

(Tisza Volán) és Höning Dávid ( Tisza Volán)

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.