Kiemelt hírek

Peter Aerts üzent nekünk: Gyakoroljatok és nevessetek sokat!

2007. augusztus 2. | szerző akadmin |

Minden idők egyik legsikeresebb K-1 versenyzője, a háromszoros holland világbajnok, Peter Aerts volt a vendége a Magyar Kyokushin Karate Szövetség nyári táborának. Aerts tréningjeit lelkes és büszke figyelemmel kísérték végig a karatékák, sőt, egy plusz edzést is be kellett iktatni a nagy érdeklődés miatt. Munkából tehát akadt bőven, a „Favágó” azonban szakított ránk néhány percet.

– Csillebércen vagyunk, és Önnel beszélgetünk. Hogyan lehetséges ez?

>>> A tábor fotói 


Fotók: Sensei Varga Sándor

– Pár hónappal ezelőtt meghívást kaptam Hanshi Adámy Istvántól, a Magyar Kyokushin Karate Szövetség elnökétől: mi lenne, ha pár napon keresztül az általam használt technikákat tanítanám a táborlakóknak. Természetesen igent mondtam, mert nagy kihívásnak éreztem a feladatot. Nem mondom, azért okozott némi meglepetést az éjszakai edzés, mivelén éjszaka még sose edzettem. Hirtelen azt sem tudtam, mi is történik, így el is késtem egy kicsit. De a fekvőtámaszok hamar felébresztettek…

– Milyenek voltak a tapasztalatai? Minden jól ment az edzéseken?

– A K-1 és a kyokushin karate nem áll távol egymástól. Talán ennek köszönhető, hogy sokan nagyon hamar el tudták sajátítani azokat a technikákat, amelyeket bemutattam.

>>> Rengeteg fotó Peter Aerts-ról

– Ha már itt tartunk: Önnek melyik a kedvenc technikája?

– A kedvencem a jobblábas köríves rúgás. De természetesen sokféle technikát használok, és szívesen váltogatom őket meccs közben.

– Aki ad, kap is. Ön milyen módszerrel edzi a testét, hogy elkerülje a sérüléseket?

– A sípcsontomat kemény zsák rugdosásával teszem acélosabbá. De emellett sokat súlyzózom, és rengeteg rúgógyakorlatot végzek, hogy minél erősebbek legyenek a rúgásaim.

– Sok küzdőstílussal megismerkedett pályafutása alatt, így nem véletlenül tartják “választékos” küzdőnek.

Annak idején taekwon-dót kezdtem tanulni, majd a boksz és a thai-boksz következett. Az első thai-boksz edzésre egy olyan barátom vitt el, akivel együtt fociztam. Láttam őt muay thai-ban küzdeni. Annyira megtetszett, hogy követtem a példáját. Innen pedig egyenes út vezetett a kyokushin karate, majd később a K-1felé. A kyokushin karatét egyébként Kancho Gerard Gourdo-nál tanultam.

És ki volt a legnagyobb hatással sportolói karrierjére?

– A legtöbbet apámnak köszönhetem. Ő mindig biztatott, hogy sohase adjam fel, és bárhová elvitt edzésre, ahol kicsivel többet tanulhattam.

– A biztos pont… Az interjúiban mindig kihangsúlyozza, hogy milyen fontos szerepet tölt be a család az életében.

– Persze, mert ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni! Nagyon örülök, hogy azokkal lehetek együtt, akiket igazán szeretek. Imádom a gyerekeimet és a feleségem!



Nade mit tenne, ha a gyermekei – nyomdokait követve – a K-1-et választanák maguknak?

– Féltő apaként remélem, hogy más sportba szeretnek majd bele, de ha mégsem, akkor természetesen minden erőmmel támogatom őket.





A FAVÁGÓ
Peter Aerts beceneve: a Favágó. Ezt a művésznevet Mark Russell edzője aggatta rá. Tegyük hozzá, a mester keresztelése minden szinten beletrafált, ugyanis a 34 éves figther édesapja főállású favágó volt. Érdekes módon a holland harcosnak egy bokszoló a kedvenc küzdője. Az illetőt George Foreman-nak hívják.
– Lenne mit átadnia. Akárhogy számoljuk, már 13 éve a csúcson van.

Ez nem könnyű feladat, de azt hiszem az a titok, hogy fejben mindig tisztának kell lenni, és nagyon sokat kell mosolyogni.

– Ezt üzenné a magyar K-1- és kyo-harcosoknak?

– Pontosan! Gyakoroljanak és nevessenek sokat! Sajnálom, hogy K-1-harcosok nem vettek részt a mostani oktatásaimon. Viszont rengeteg értékes találkozásom volt. Megismerkedhettem példáulKívés sempai-al, aki annak idején magyar bajnok volt és egy külsős szkander világbajnoki második helyezettel, Lakatos Jánossal is.

– Ezek szerint jól érezte magát nálunk.

Magyarországon csodálatosak az emberek, nagyon szépek a lányok, az ételek pedig rendkívül finomak. Mivel a versenyeim miatt sokat utazok, és ez a pár nap sem sokpihenéssel telt, azért egy csöppnyi Magyarországot sikerült megismernem. És ha minden jól megy, jövőre ugyanitt tudok majd újra autogramot adni az érdeklődőknek…





A hetedik
Az idei nyári tréning már a hetedik edzőtábora volt a Magyar Kyokushin Karate Szövetségnek, mióta az International Budo Kai-hoz tartozik. A július 7-13.-ig tartó edzőtáborban a kyósok olyan mesterektől tanulhattak, mint az International Budo Kai vezetői, Kancho Gerard Gordeau és Hanshi Nico Gordeau, és olyan technikai repertoárral rendelkező hazai mesterektől, mint Hanshi Adámy István és Shihan Somogyi Zsolt, illetve a kempo részéről Renshi Lengyel Tamás. Shihan Szénási Zsolt pedig a kyusho jitsu fortélyaival ismertette meg a táborlakókat.





Comments

comments