Kiemelt hírek

Öt magyar érem a Grappling VB-ről

2012. november 27. | szerző akadmin | Birkózás

Kiválóan szerepelt és egy ezüst-, valamint négy bronzéremmel tért haza Krakkóból a magyar FILA válogatott.

 
Senior World Grappling, Pankration & Amateur MMA Championship – Krakkó, Lengyelország

Idén november 15-től 18-ig Lengyelország, Krakkó látta vendégül a FILA égisze alatt rendezett Grappling, Pankráció és Amatőr MMA versenyszámokban szereplő versenyzőket, edzőket és szurkolókat.
 

Márhoffer Márton, Jeff Monson és Papp Valér
Az eredetileg Oroszországba, Moszkvába tervezett versenyt az utolsó pillanatban törölték, így történt, hogy a rendezvény átkerülhetett Lengyelországba. Az átszervezés és a nem kis változtatás sem szegte kedvét a küzdeni vágyóknak. Öt kontinens 23 országa képviseltette magát ezen a neves rendezvényen. Idén a megannyi induló nemzet között először köszönthettük Luxemburgot, Samoát és Ausztráliát.
 
A már megszokott magas színvonalú nemzetközi FILA versenyek sorából az idei világbajnokság sok újdonságot hozott a versenyzők számára, csakúgy, mint ahogy a versenyzők szereztek izgalmas pillanatokat a profi és látványos meccsekkel a nézők és érdeklődők számára. A súlycsoportokat az UFC (USA) által is használt súlycsoportokhoz igazítva határozták meg a korábbi évektől eltérően. A mérlegelés nem egy nappal korábban, hanem a verseny napján hozzávetőlegesen 1-1,5 órával a meccsek kezdete előtt történt. A mérlegelés, orvosi vizsgálat és gi-k ellenőrzése is nagyon szigorú volt. A nevezett súlycsoportot egyetlen dekával sem lehetett meghaladni, hiszen az automatikusan az adott súlycsoportból való kizárást jelentette.
 
Újdonság volt még a négy napos bajnokságon, hogy az egyes versenyszámok eltérő napokon lettek megrendezve. Így az első napon Pankráció meccsek foglalták el mind a három szőnyeget. A második napon az amatőr MMA mérkőzések töltötték meg a lelátókat, amit a no-gi grappling követett és végül az utolsó napon a gi-s földharc hozta lázba a nyerni vágyókat.
 
A világbajnokság mind a négy napján voltak magyar érdekeltségű meccsek. A verseny első napján pankrációban volt a legtöbb magyar induló. Stregova Zsolt -92 kg kategóriában az azeri Hadiyev Akbertnek egy karfeszítéssel hozta tudomására, hogy ő a jobb. Zsolt ennek ellenére a dobogó második helyét foglalhatta el.
 

Stregova Zsolt pankration II. hely
Nagy Ferenc Jácint a +100 kg-kos kategóriában a gigászira nőtt ukrán Mishchenkóval folytatott heroikus küzdelemben egy szerencsétlen esés közben vállsérülést szenvedett, így sajnos csak a dobogó harmadik fokáig jutott és nem tudott tovább mérkőzni az ellenfelek nagy megkönnyebbülésére.
 
Sztrancsik Balázs a -62kg-os kategóriában a magyarok közül a legtöbb meccset mérkőzve, négy mérkőzésen után végzett az előkelő harmadik helyen. Az őt fős mezőnyben a körmérkőzéseken Lengyelország, Azerbajdzsán, Ukrajna és Kazaksztán tapasztalhatta meg milyen kesztyűben dudálni.
 

Sztancsik Balázs pankration III. hely
Hollósi Csaba a -66 kg-os kategóriában nevezett, a dobogó első foka felé törő versenyzők útját nehezítette meg.  A hatfős divízióban kettő nyertes és egy vesztes mérkőzéssel állhatott versenyzőnk a dobogó harmadik fokára.
 

Hollósi Csaba pankration III. hely
Az MMA napján nagyon izgalmas és látványos, az amatőr jelzőt olykor meghazudtoló profi meccseket láthattunk. Ebben a versenyszámban Juhász József lépett Magyarország színeiben a szőnyegre. Ott az igen erősnek számító orosz és azerbajdzsáni ellenfelektől szenvedett vereséget, így a 6. helyen végzett.
 
Az egyik legnépesebb mezőnyt a már szombaton megrendezett no-gi grappling versenyszám tudhatta magáénak olyan nevekkel, mint a 41 éves UFC harcos Jeff Monson. Hihetetlen technikai repertoár és felkészültség jellemezte a versenyzőket. A birkózók és brazil ju-jitsusok tarkította nagyon erős mezőnyt négy magyar harcos is duzzasztotta: 
Sztrancsik Balázs (-62 kg), Sárközi Róbert (-92 kg), Laczkó Balázs (-100 kg) és Kalmár István (+100 kg).
 
Mint hab a tortán, úgy érkezett el a vasárnap, ahol a gi-grappling koronázta meg a négy napos versenyt. A nevezett 23 ország legkiválóbb földharcosai jöttek el. Már csak a meccsek figyelemmel kisérésével is rengeteget lehetett tanulni. Itt természetesen a brazilian ju-jitsuban jártas versenyzők domináltak. A vasárnap két magyar induló Rőfi Gyula (-62 kg) és Hollósi Csaba (-71 kg) számára tartogatott kihívásokat. Hollósi Csaba sajnos pontozással kapott ki első meccsén az orosz Yanakidis Lonnistól, amit Rőfi Gyula két izgalmas meccsel a dobogó harmadik fokára állva torolt meg.
 

Rőfi Gyula gi grappling III. hely
Összességében egy nagyon színvonalas és a világ legjobb versenyzőit felvonultató versenyen lehettek ott a magyar harcosok. Az elmúlt évek versenytapasztalatiból okulva, az idei évben a Világbajnokság zökkenőmentesen zajlott. A bírói team már a verseny kezdete előtt pár nappal megkezdte a munkát így is biztosítva a profi hátteret. A magyar csapat rengeteg biztatást kapott a bírói oldalt erősítő Papp Valértól és Márhoffer Mártontól, akik a négy napon át folyamatosan, szünet nélkül látták el a bírói feladataikat.
 
Az egyre több és jobb versenyzőt egy fedél alatt összegyűjtő FILA rendezvények mára olyan alkalmak lettek, ahol minden olyan, a sportban valamit elérni is kívánó versenyző meg kell jelenjen, aki a legjobbakkal akar küzdeni, és a legjobbak közül szeretne kiemelkedni.
 
A teljes Magyar eredménylista:
·         Stregova Zsolt                Pankráció -92Kg                               2. hely
·         Nagy Ferenc Jácint         Pankráció +100Kg                            5. Hely
                                                  Gi-Grappling                                    3. Hely
·         Sztrancsi Balázs              Pankráció -62kg                               3. Hely
                                                   No-Gi Grappling                             10. Hely
·         Hollósi Csaba                   Pankráció -66kg                               3. Hely
                                                    Gi-Grappling -71kg                        9. Hely
·         Sárközi Róbert                  No-Gi Grappling -92kg                  12. Hely
·         Laczkó Balázs                   No-Gi Grappling -100kg                 9. Hely
·         Juhász József                   Amatőr MMA -62kg                        6. hely
·         Kalmár István                   No-Gi Grappling +100kg               5. Hely
·         Rőfi Gyula                          Gi-Grappling -62kg                         3. hely

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.