Kiemelt hírek

Öt címmérkőzés a szentesi bokszgálán

2005. október 21. | szerző akadmin |

Úgy néz ki, hogy ismét telt ház előtt léphetnek ringbe a Felix-Promotion ökölvívói, ugyanis jól fogynak a jegyek a jövő szombati rendezvényre. A helyi szervezők tájékoztatása szerint a kinyomtatott belépőjegyek 60-70 százaléka már elővételben elkelt, így minden bizonnyal "egy gombostűt sem lehet majd leejteni" 29-én, a szentesi Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban felállított ring körül. A gálát, amelynek programjában öt címmérkőzés kapott helyet, a TV2 Ring élőben közvetíti.

Eldőlt, hogy a Felix-Promotion és a TV2 október 29-i, szentesi bokszgáláján egy világbajnoki, két Európa-bajnoki és két magyar bajnoki címmérkőzést láthatnak a helyszínen, illetve a tévé képernyője előtt szurkoló bokszrajongók.







A nemrég súlycsoportot

váltó Nagy “Hóhér” József (11-0-0) néhány hete hivatalosan is lemondott az EBA középsúlyú Európa-bajnoki címéről, és a menedzsment ugyanezt a címet vette célba nagyközépsúlyban is. Hóhér ellenfele Angliából érkezik, a sheffieldi Danny Thornton (18-9-3) személyében, aki korábban szerzett már egy regionális bajnoki címet.

A WIBF betöltetlen kislégsúlyú


világbajnoki címét megcélzó Miló Viktória ellenfele az Egyesült Államokban élő, s az utóbbi 3 évben ott is bokszoló orosz hölgy, Anastasia Toktaulova. A 28 éves moszkvai születésű amazon korábban – Pataki Viktória legyőzésével – Európa-bajnok volt nagylégsúlyúban, s ugyanebben a súlycsoportban hazája bajnoki címét is megszerezte.

A EBA nagyváltósúlyú

Európa-bajnok Kovács “Vipera” Attila (14-1-0) kemény kihívót kapott a szenegáli születésű, francia állampolgárságú, de Las Vegasban élő Mamadou Thiam személyében. A 33 éves ébenfekete bokszoló hosszú időn keresztül a legjobb Európai nagyváltósúlyú bokszolójának számított, többszörös francia bajnok, kisvilágbajnok és Európa-bajnok volt. Ökleiben igazi dinamit van, hiszen 42 győzelméből 39 alkalommal idő előtt végzett soros ellenfelével, s csupán 4 alkalommal kapott ki – csak Európa- és világbajnokoktól!

A betöltetlen cirkálósúlyú

magyar bajnoki címért két ismert bokszoló csap össze. A 27 éves Rubin Olivér 2001 végén, nehézsúlyban kezdte profi pályafutását, melynek eddigi legfényesebb diadala a tavaly szeptemberi győzelme Petrányi Zoltán felett, így megszerezve annak bajnoki övét. Rekordja: 13 győzelem (ebből 12 KO/TKO), 1 vereség. Ezzel szemben ellenfele már-már veteránnak számít, hiszen a balkezes Béres Zoltán 37 éves is elmúlt. Az amatőrként olimpiai bronzérmes (1992, Barcelona) ökölvívó 1998-ban tért át a profik táborába, ahol már 53 mérkőzést bokszolt. Rekordja: 25 győzelem (ebből 10KO/TKO), 26 vereség és 2 döntetlen.

Félnehézsúlyú magyar bajnoki

címét teszi kockára a felixes Popovics Tamás (17-3-1), ellenfele a szekszárdi Halász Gábor lesz. A kihívó személye nem véletlen, ugyanis Halász Gábor (17-8-0) korábban már birtokolta ezt az övet, amikor tavaly februárban – egy szoros mérkőzésen – pontozással verte Kállai Zoltánt. Azonban a címszerzés után a szekszárdi bokszoló a szabályok adta időn belül nem védte meg övét, így azt elvették tőle, ezért jöhetett létre júniusban a Popovics-Varga döntő.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.