Kiemelt hírek

Összekovácsolta a stílusokat a kondorosi Demonstrációs Nap

2014. július 8. | szerző SzlobMil | Beszámoló

Kondoroson a szokásokhoz híven idén is megrendezték a Békés megyei Harcművész Szövetség “egyik legnagyobb dobását”, a harcművész Demonstrációs Napot, amelyen különböző irányzatok harcművészei vehettek részt olyan edzéseken, melyek távol esnek saját stílusuk fájától…

ITF  taekwon-do edzés

Itt éppen ITF taekwon-do edzés zajlik

Példa értékű, hogy a helyi önkormányzat vezetése évek óta megtiszteli jelenlétével a nyilvános harcművész rendezvényeket, erkölcsi támogatást adva ezzel a helyi kick-box klubnak. Ha minden településen így becsülnék meg a harcművészeket, biztosan szebb lenne a világ. A Litauszki László által irányított Kondorosi Kick-box SE megérdemel minden támogatást, hiszen – a korábbi éveknek megfelelően – most is magas szinten rendezték meg a demonstrációs napot…

Kozsuch Kornél (balról a második) alpolgármester is részt vett a megnyitón

Kozsuch Kornél (balról a második) alpolgármester is részt vett a megnyitón

Már az esemény előtti napon elkezdődött a program a “Kondi Túrával”, amelyen Kondoros környékét járhatták be a sportszerető indulók kerékpárral és gyalogosan. Másnap a kondorosi csárda melletti füves részen kezdődött el a harcművész Demonstrációs Nap, amelyen a Békés megyei Harcművész Szövetség kilenc klubjának 78 tagja vett részt…

Gregor László (6.DAN)  ellentámadásba lendült

Gregor László (6.DAN) ellentámadásba lendül

Shihan Gregor László (6. DAN), a Békés megyei Harcművész Szövetség elnöke ismertette a programot; Sensei Gasparik Róbert (3. DAN) tartotta a bemelegítést; majd ezt követően Nagy László (taekwon-do, 4. DAN) MMA technikákat oktatott. A kevert harcművészeti stílus szisztémájába a praktikus ütéseken és rúgásokon kívül a földharc és a különböző fojtások, csavarások is bele tartoznak, így ez az edzés is hatalmas sikert aratott.

Nagy László (6.DAN) bemutatja a taekwon-do technikát

Nagy László (6. DAN) bemutat egy taekwon-do technikát

A “második hullámot” a világhírű Debreczeni Dezső (kick-box, 5. DAN), a kick-box sportág legeredményesebb versenyzője (hétszeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok) point-fighting (semi-contact) edzést tartott. Azért ezt a szabályrendszert választotta, mert ebben a Békéscsabai Lakótelepi SE az utánpótlást tekintve az elsők között van az országban – és mondhatjuk, hogy a WAKO-ban is –, és ebben Dezsőnek is nagy szerepe van. A pattogós, pörgős edzés mindenkit megizzasztott – annál is inkább, mert a kick-box-ra jellemző rúgástechnikákat is kipróbálta a mezőny.

Debreczeni Dezső (5. DAN) kick-boxot tanít

Debreczeni Dezső (5. DAN) kick-boxot tanít

Más természetű mozgáskultúrát és filozófiát jelentett az az aikido edzés, amit Dobóvári Erik (2. DAN), a Békéscsabai Lakótelepi SE Aikido Szakosztályának edzője tartott. Erik mester aikidója erősen pragmatikus és önvédelem centrikus – ennek megfelelően a személyt, akin a technikákat bemutatja, nem igazán szokták irigyelni. Az előadás most sem okozott csalódást: ugyanolyan sikert aratott, mint a korábbi években.

Dobóvári Erik (2. DAN) bemutatja a technikát

Dobóvári Erik (2. DAN) bemutatja a technikát

Az aikido edzés utáni kiadós ebédet követően folytatódott a testmozgás: Lévai Péter harmadik fokozatú kung-fu mester a kung-fu technikák mellett képességfejlesztő gyakorlatokat is mutatott a résztvevőknek. Ez a foglalkozás kimondottan a páros gyakorlatokra épült, és sok érdekességet jelentett a harcművészeknek.

Lévai Péter (középen) és tanítványa

Lévai Péter (középen) és tanítványa

Az utolsó edzésen Gregor László néhány egyszerű, ju-jitsu-ra és goshin-ryu karatéra épülő önvédelmi technikákat tanított, majd kitért néhány elméleti kérdésre is ebből a nem könnyű tárgykörből.

A Demonstrációs Nap elérte legfőbb célját: közelebb hozta a klubokat és irányzatokat, és segített kialakítani egymás tiszteletét. Novemberben ugyanitt rendezik majd meg a Huszár Róbert Kick-box Emlékversenyt, várhatóan ugyanilyen színvonalon.

A megérdemelt emléklapok átadása

A megérdemelt emléklapok átadása

Comments

comments

Egy komment

  1. Oldal hivatkozás: Eredményes év után a Békés megyei harcművészek fightermagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.